A július meglehetősen gyorsan eltelt. Szerencsére nem találkoztam Castiellel sem más idiótával a suliból, csak Kim jött fel párszor hozzám megnézni mi az Isten van velem. Neki is elmeséltem a buli éjszakáját, úgy szidta Castielt, hogy már nekem kellett leállítani. A házat szinte egy percre se hagytam el, azok után, amit Cast művelt velem teljesen bezárkóztam. Nathanielen és Kimen kívül senkit nem engedtem a közelembe. Tegnap meg különösen szar napom volt, valahogy össze jöttek a dolgok. Reggel sikerült összevesznem Nathival, de aztán este ki is békültünk, sőt elhívott bulizni is a Singbe, hogy ne punnyadjak itthon, azt mondta, hogy "már tényleg rossz nézni, hogy egy rohadt, idióta pasi miatt ezt teszem magammal". Rájöttem, hogy igaza van. Bár kezdetbe vonakodtam, aztán mégis belegyeztem, hogy elmegyek. Castiel pedig, azóta sem jelentkezett. Se egy üzenet, se egy hívás. Bár nem tudtam, ha felhívna egyáltalán beszélnék-e vele. Biztosan megpróbálná "megmagyarázni", de én már erre nem vagyok vevő, és nincs is szükségem rá. Ma kicsivel 10 óra előtt keltem fel. Mikor lementem reggelizni, anyu a konyhában sürgölődött, Nathi pedig segített csinálni reggelit.
Álmosan lemásztam a lépcsőn és hozzám méltó módon üdvözöltem őket:
-Helósztok, embörök!
-Nahát, csak nem sikerült felkelni?! -anyám se volt sokkal kedvesebb nálam. Remek...
-Lizácska! Segítenél kicsit? Meg szeretnék is mondani valamit. -mondta Nat. Hát mit volt mit tenni, odamentem. Halomban állt a mosatlan, így neki kezdtem elmosogatni, az én drága bátyám pedig éppen a rántottát csinálta nekem, közben beszélgettünk.
-Na, kivele mit akarsz? -kérdeztem.
-Ma lesz a buli a Singbe. Hívtam egy-két havert...
-Jajj, ugye nem akarsz rám sózni valami macsót? Egy életre elég volt az ilyenekből!
-Hé, nyugodj már meg, még nem is tudod, kik azok...
-Lehet, hogy nem is akarom. -vágtam közbe. Abba még beleegyeztem, hogy bulizni elmegyek -bár abba is nehezen -de arról nem volt szó, hogy Nathaniel rám sóz valami idiótát. Bár maga az ötlet, hogy féltékennyé tehetném Castielt, nem volt rossz. Egyre inkább elkezdtek érdekelni azok a fiúk.
-Na jó kik azok?
-Nos, az egyik David, tudod, aki rádhajtott két éve.
-Mi?! Azt mondtad kint dolgozik külföldön, hogy a pokolba került ide?!
-Hazajött két hónapra. Ő is Angliában dolgozik. Van valami Ferrarija, vagy nem is tudom milyen kocsija. Elég jól keres...
-Komolyan azt hiszed, hogy nekem a pénze miatt kéne, ha kéne is?! -kezdtem beidegesedni, kis híján elejtettem a tányért.
-Nem, nem gondoltam ilyesmire. De vele nem lenne gondod. És nem is macsó, sztem pont hozzád való. Jó lenne végre valaki olyannal látni téged mint ő.
-Oké. És a másik?
-A másik Leó, de őt nem akarom rád sózni, megnyugodhatsz. Csak megemlítettem neki a bulit és mondta, hogy jönni akar.
-Értem...-mondtam elmélyedve. Közben végeztem az utolsó tányérral is. Nathi elém rakta a rántottát és én jóízűen befaltam az egészet.
-Na, legalább már látlak enni is, nemcsak szomorkodni. -mondta anyám. A tányérokat törölgette. -Én tudom, hogy jóba vagytok a bátyáddal, örülök is neki, de nincs valami amit el akarsz mondani?
Mintha anyám tudná...nem mondtam neki semmit a buliról. Kétségbeesve néztem Nathanielre, aki csak a fejét rázta. Szuper...megtartotta a titkom.
-Am, nincsen...asszem...
-"Asszed"? Biztos? -Istenem, miért kínoz anyám ennyireeee?
-Igen! -feleltem határozottan.
-Akkor rendben!-felelte ő is.
-Elmegyünk bulizni este. -mondta Nath.
-Óóó, sikerült rábeszélned a húgodat, hogy másfél hónapnyi bezártság után elhagyja a házat? Szép munka! -mondta anyám. Nath feltartotta a tenyerét, anyám meg belecsapott.
-Hééé! Ne játszatok össze ellenem. -szóltam közbe.
-Eszünkben sincs. -mondta a drága bátyám, miközben védelmezőn maga elé emelte mindkét kezét.
Felkeltem az asztaltól és bementem a szobámba. Kerestem valami jó rucit a bulira. Már az egész szekrényt feltúrtam, a szobám mintha tornádó söpört volna végig rajta. A nagy turkálás közepette a kezembe akadt az a tüllös ruha, amit az évzáró bulin viseltem. Még egy keserű emlék. Eszembe jutott minden...megint. A ruha hirtelen mintha égette volna a kezem. Lesétáltam az emeltről kezembe a ruhával, ki a ház elé. Felemeltem a kuka tetőt és teljes erőmből belevágtam a ruhát. Nem akartam, hogy még ez is emlékeztessen mi történt velem. Úgy néztem a kukában heverő ruhámra mint a véres rongyra.
-Mit bámulod azt a kukát? Új otthont keresel magadnak? -szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Megfordultam. Természetesen Castiel, ki más.
-Na, már csak te hiányoztál az életemből!
-Tudom. -felelte vigyorogva. Istenem az a mosolya...nem, nem szabad elgyengülnöm! Emlékeztettem magam, mit tett velem ez a rohadék és hirtelen a felszínre került minden indulatom.
-Igazából azért bámulom ennyire azt a kukát mert téged kerestelek benne! -feleltem én is. Erre castiel arca hirtelen megkeményedett. Közelebb jött, belenézett a kukába és meglátta a ruhámat.
-Ezt miért dobtad ki?
-Mit gondolsz?! Miattad. Nincs semmi amire emlékezni szeretnék a buliról. Oh, jut eszembe: bulizni megyek este egy-két sráccal. Szerintem jól elleszünk. -mondtam, közben kacsintottam egyet a srác felé. Nem tudom, honnan jött ez a ribancos stílus nekem, de öröm volt nézni Castiel dühös szemébe.
-Eszedbe se jusson, hogy lefekszel bármelyikükkel!
-Mégis hogy jössz te ahhoz, hogy megmondd nekem mit csinálhatok és mit nem?! A te hibád az egész, te tettél ilyenné! Hát viseld a következményeit! De ne aggódj, ha lefekszem valamelyikkel...vagy mindkettővel, tudni fogsz róla, garantálhatom.
-Hol lesz a buli? Mondd meg, melyik az a hely!!! -követelőzött.
-Hogy utánam gyere és ezt is elrontsd? Eszemben sincs elárulni!! -mondtam, faképnél hagytam és besétáltam a házba. Mégis mit képzel magáról?! Adok én olyan bulit este, azt hiszem...
*Eliza nem láthatta, hogy Castiel kivette a kukából a ruhát. Miközben nézte felidézte azt az éjszakát, eszébe jutott, hogy Liza mennyire szenvedélyes és odaadó volt. Már nem értette miért tette ezt vele. Úgy érezte a lány örökre meggyűlölte, kellett valami emlék róla. A srác fogta magát és Eliza ruhájával együtt, dühöngve besétált a házba.*
*FOLYT. KÖV.*
2014. augusztus 1., péntek
2014. július 12., szombat
10. Rész
-Mi soha nem is voltunk barátok. Legalábbis én nem tekintettem rád barátként. Csak egy lányként, akit meg akarok kapni, és sikerült is. -mondta vigyorogva, közben felült az ágyon.
-De...ne csináld... -dadogtam. -Barátok vagyunk!
-Hát...lehet, hogy te úgy tekintesz rám, de én csak egy éjszakára akartalak. Nincs köztünk semmi, lefeküdtünk és kész. Mégis mire számítottál?
Már nem tudtam mit gondoljak, komolyan. Ez minden határon túlmegy. A lelkem sajgott, a szívem millió darabra tört. Hogy tehette ezt velem?! Kibuggyantak a könnyeim, de próbáltam erőnek mutatni magam. Gyorsan letöröltem őket. Sokkot kaptam a kijelentésétől, de annyi erőm még maradt, hogy ráordítsak: -ÉN MÁR NEM TEKINTEK RÁD SEHOGYSEM!!!
Felkeltem, gyorsan az ágy végébe szaladtam. Amilyen gyorsan csak tudtam összeszedtem a ruháimat és méltóságom darabjait, de mikor távoztam volna Castiel elállta az utat.
-Mi a francot akarsz még?! Engedj ki!!
Castiel közelebb jött és elkezdte cirógatni az arcom. Már az érintésétől is rosszul voltam, kitértem a keze elől. Félmosollyal az arcán nézett rám.
-Ha bárkinek elmered mondani azt, ami történt az előbb...
-Ne aggódj, akkor se mondanám el, ha szóval vagy tettel kényszerítenél!! Nem tudnék azzal a szégyennel együtt élni, ha bárki megtudná! És takarodj a közelemből! Rád se bírok nézni, undorodom tőled!!
-Tényleg? Az előbb nem úgy látszott. -mondta mosolyogva. Ez a mosoly, ami máskor mindig megörvendeztette a szívem most a lelkemig hatolt és csak fájdalom maradt utána.
-Vedd le ezt az álarcot! Nem kell a hamis mosolyod, és te sem! Ezt soha nem bocsátom meg neked! Halott vagy a számomra! -mondtam, majd teljes erőmből félrelöktem Castielt és kiviharoztam az ajtón, de nem bírtam megállni ,hogy ne forduljak vissza.
-Amúgy, gondolom nem szeretnéd, ha a barátnőd tudna az iménti kalandunkról. - erre Castielnek lefagyott a képéről a mosoly.
-Honnan tudod, hogy nekem van...
-És a nevét is tudom, bizony ám. Beszéltem vele egyszer. És említett téged, azt mondta nagyon szeret...
-Hazudsz!
-Én?! Aki itt hazudik drága fiacskám, az TE vagy! -mondtam, kihangsúlyozva a "te" szót. -Szerintem Deborah biztosan nem örülne. Szép és csinos lány, kár lenne érte. -a név hallatán Castiel teljesen elsápadt.
-Ismered Debbyt?! Honnan?!! -kérdezte, a szeme villámokat szórt.
-Közöd? Kapd be seggfej!! Nem vagyunk már barátok, emlékszel? Nem tartozom már neked beszámolóval! Ezt elcseszted Castiel. Nekem nem volt sok veszteni valóm, neked viszont annál több. Te mindent elveszítettél ma. A becsületed, méltóságodat, a barátodat, engem. És a barátnődet is, ha ezt megtudja, bár nem áll szándékomban elmondani neki. És nem azért mert megfenyegettél! Én szégyellem ezt az egészet és nem akarok Deborahnak se fájdalmat okozni. Elég volt belőled! -miután végeztem, még egyszer végignéztem a srácon, akit a barátomnak hittem...majd fogtam magam és könnyekkel a szememben, teljesen összetörve kisétáltam a házból. Csak azt nem tudtam merre kell hazamenni. Ránéztem a telefonomra, hajnali négy órát mutatott. A fejem kóválygott, azt se tudtam merre menjek, de valamerre elindultam.
*Castiel még sokáig ült az ágyon azon gondolkodva, hogy végülis elérte, amit akart, de akkor...miért érez fájdalmat belül? A lány semmit sem jelentett neki, de mégis...Liza a barátjának tekintette, tudta, hogy a lány szereti ő meg ezt használta ki. Elveszítette az egyetlen olyan barátját, aki feltétel nélkül rá merte volna bízni akár az életét is. Megkapta, amit akart, mégsem boldog tőle.*
Már nem emlékszem, hogy jutottam haza, csak arra eszméltem, hogy az ágyamban vagyok és sírok. Még szerencse, hogy Nath nem megy el. Nagy szükségem van most a testvéri támogatásra. Amint lehetséges elmondok neki mindent. Csak a fiú nevét nem említem majd, aki, ezt tette velem.
Mire felébredtem már fél 12 volt. Apuék elmentek....még el tudtam volna búcsúzni tőlük, ha...ha nem találom ki azt a bulit, akkor ez az egész nem történik meg...az én hibám, erről én tehetek.
Nathra a szobájában találtam rá, éppen valami könyvet olvasott.
-Nathi. Zavarhatlak? -kérdeztem. A szemem még mindig vörös volt a sok sírástól. Nath fel sem nézett a könyvből.
-Persze, gyere csak! -mondta én meg odatelepedtem mellé az ágyra. Mikor meglátott a szava is elakadt.
-Jó ég! Hogy nézel ki? Mi történt? -kérdezte, én meg elmondtam neki az egészet, a bulit és...mindent, ami utána jött, az érzelmeimet, azt, hogy szerettem a srácot, csak Cast nevét nem említettem meg. Figyeltem hogy változik Nath arckifejezése.
-Ez egy rohadt disznó!! -kiabálta. -Ki ő?! Kitekerem a nyakát!!
-Hagyjad! Annyit se ér az a srác, hogy egyáltalán hozzáérjünk. -mondtam. -Annyira örülök, hogy nem mentél el Nath! -mondtam, majd újra előtört belőlem a sírás. Nath a mellkasához húzott és egy darabig úgy sírtam.
Mielőtt visszamentem a szobámba, megköszöntem Nathnak, hogy meghallgatott. Azt mondta, hogy ez csak természetes, testvérek vagyunk, az a dolgunk, hogy vigyázzunk egymásra. Bárcsak Castiel is ilyen felfogású lenne...És tessék, már megint Castiel. Hosszas keresgélés után megleltem a mobilom az ágyam alatt. Ránéztem, két nem fogadott hívás...Tőle. Még van pofája keresni, azok után, amit tett?! Megint kibuggyantak a könnyeim, de gyorsan letöröltem őket. A szekrényemhez mentem, hogy valami értelmes ruhát kapjak magamra, mikor az ablakból megláttam, hogy Castiel is öltözködik. A szemétláda!!! Hirtelen újra eszembe jutott a buli, és az azt követő dolgok...a fájdalmas elválás, és a tény, hogy csak egy éjszakára kellettem neki. Úgy éreztem élni sem akarok, de akkor bevillant az isteni szikra!! Igen, ezt fogom csinálni! Az osztályban egy csomó fiú van...csinos vagyok - majd elcsórom Amber itt maradt ruháit is - és véletlenül Kimtől tudom, hogy egy-két fiú szemet is vetett rám, de Castiel miatt nem mertek közeledni. Na ezt neked, Castiel! Megpróbálom a legtöbb fiút magamba bolondítani, kerüljön bármibe, hadd lássa Castiel mivé tett azon az éjszakán! Ezt még megkeserüli, abban biztos lehet! Féltékennyé teszem, de úgy, hogy azt még Amber is megirigyelhetné. Remélem egész nyáron nem fogom látni a képét, szeptembertől kezdve pedig: Új tanév, új Lizzy!
-De...ne csináld... -dadogtam. -Barátok vagyunk!
-Hát...lehet, hogy te úgy tekintesz rám, de én csak egy éjszakára akartalak. Nincs köztünk semmi, lefeküdtünk és kész. Mégis mire számítottál?
Már nem tudtam mit gondoljak, komolyan. Ez minden határon túlmegy. A lelkem sajgott, a szívem millió darabra tört. Hogy tehette ezt velem?! Kibuggyantak a könnyeim, de próbáltam erőnek mutatni magam. Gyorsan letöröltem őket. Sokkot kaptam a kijelentésétől, de annyi erőm még maradt, hogy ráordítsak: -ÉN MÁR NEM TEKINTEK RÁD SEHOGYSEM!!!
Felkeltem, gyorsan az ágy végébe szaladtam. Amilyen gyorsan csak tudtam összeszedtem a ruháimat és méltóságom darabjait, de mikor távoztam volna Castiel elállta az utat.
-Mi a francot akarsz még?! Engedj ki!!
Castiel közelebb jött és elkezdte cirógatni az arcom. Már az érintésétől is rosszul voltam, kitértem a keze elől. Félmosollyal az arcán nézett rám.
-Ha bárkinek elmered mondani azt, ami történt az előbb...
-Ne aggódj, akkor se mondanám el, ha szóval vagy tettel kényszerítenél!! Nem tudnék azzal a szégyennel együtt élni, ha bárki megtudná! És takarodj a közelemből! Rád se bírok nézni, undorodom tőled!!
-Tényleg? Az előbb nem úgy látszott. -mondta mosolyogva. Ez a mosoly, ami máskor mindig megörvendeztette a szívem most a lelkemig hatolt és csak fájdalom maradt utána.
-Vedd le ezt az álarcot! Nem kell a hamis mosolyod, és te sem! Ezt soha nem bocsátom meg neked! Halott vagy a számomra! -mondtam, majd teljes erőmből félrelöktem Castielt és kiviharoztam az ajtón, de nem bírtam megállni ,hogy ne forduljak vissza.
-Amúgy, gondolom nem szeretnéd, ha a barátnőd tudna az iménti kalandunkról. - erre Castielnek lefagyott a képéről a mosoly.
-Honnan tudod, hogy nekem van...
-És a nevét is tudom, bizony ám. Beszéltem vele egyszer. És említett téged, azt mondta nagyon szeret...
-Hazudsz!
-Én?! Aki itt hazudik drága fiacskám, az TE vagy! -mondtam, kihangsúlyozva a "te" szót. -Szerintem Deborah biztosan nem örülne. Szép és csinos lány, kár lenne érte. -a név hallatán Castiel teljesen elsápadt.
-Ismered Debbyt?! Honnan?!! -kérdezte, a szeme villámokat szórt.
-Közöd? Kapd be seggfej!! Nem vagyunk már barátok, emlékszel? Nem tartozom már neked beszámolóval! Ezt elcseszted Castiel. Nekem nem volt sok veszteni valóm, neked viszont annál több. Te mindent elveszítettél ma. A becsületed, méltóságodat, a barátodat, engem. És a barátnődet is, ha ezt megtudja, bár nem áll szándékomban elmondani neki. És nem azért mert megfenyegettél! Én szégyellem ezt az egészet és nem akarok Deborahnak se fájdalmat okozni. Elég volt belőled! -miután végeztem, még egyszer végignéztem a srácon, akit a barátomnak hittem...majd fogtam magam és könnyekkel a szememben, teljesen összetörve kisétáltam a házból. Csak azt nem tudtam merre kell hazamenni. Ránéztem a telefonomra, hajnali négy órát mutatott. A fejem kóválygott, azt se tudtam merre menjek, de valamerre elindultam.
*Castiel még sokáig ült az ágyon azon gondolkodva, hogy végülis elérte, amit akart, de akkor...miért érez fájdalmat belül? A lány semmit sem jelentett neki, de mégis...Liza a barátjának tekintette, tudta, hogy a lány szereti ő meg ezt használta ki. Elveszítette az egyetlen olyan barátját, aki feltétel nélkül rá merte volna bízni akár az életét is. Megkapta, amit akart, mégsem boldog tőle.*
Már nem emlékszem, hogy jutottam haza, csak arra eszméltem, hogy az ágyamban vagyok és sírok. Még szerencse, hogy Nath nem megy el. Nagy szükségem van most a testvéri támogatásra. Amint lehetséges elmondok neki mindent. Csak a fiú nevét nem említem majd, aki, ezt tette velem.
Mire felébredtem már fél 12 volt. Apuék elmentek....még el tudtam volna búcsúzni tőlük, ha...ha nem találom ki azt a bulit, akkor ez az egész nem történik meg...az én hibám, erről én tehetek.
Nathra a szobájában találtam rá, éppen valami könyvet olvasott.
-Nathi. Zavarhatlak? -kérdeztem. A szemem még mindig vörös volt a sok sírástól. Nath fel sem nézett a könyvből.
-Persze, gyere csak! -mondta én meg odatelepedtem mellé az ágyra. Mikor meglátott a szava is elakadt.
-Jó ég! Hogy nézel ki? Mi történt? -kérdezte, én meg elmondtam neki az egészet, a bulit és...mindent, ami utána jött, az érzelmeimet, azt, hogy szerettem a srácot, csak Cast nevét nem említettem meg. Figyeltem hogy változik Nath arckifejezése.
-Ez egy rohadt disznó!! -kiabálta. -Ki ő?! Kitekerem a nyakát!!
-Hagyjad! Annyit se ér az a srác, hogy egyáltalán hozzáérjünk. -mondtam. -Annyira örülök, hogy nem mentél el Nath! -mondtam, majd újra előtört belőlem a sírás. Nath a mellkasához húzott és egy darabig úgy sírtam.
Mielőtt visszamentem a szobámba, megköszöntem Nathnak, hogy meghallgatott. Azt mondta, hogy ez csak természetes, testvérek vagyunk, az a dolgunk, hogy vigyázzunk egymásra. Bárcsak Castiel is ilyen felfogású lenne...És tessék, már megint Castiel. Hosszas keresgélés után megleltem a mobilom az ágyam alatt. Ránéztem, két nem fogadott hívás...Tőle. Még van pofája keresni, azok után, amit tett?! Megint kibuggyantak a könnyeim, de gyorsan letöröltem őket. A szekrényemhez mentem, hogy valami értelmes ruhát kapjak magamra, mikor az ablakból megláttam, hogy Castiel is öltözködik. A szemétláda!!! Hirtelen újra eszembe jutott a buli, és az azt követő dolgok...a fájdalmas elválás, és a tény, hogy csak egy éjszakára kellettem neki. Úgy éreztem élni sem akarok, de akkor bevillant az isteni szikra!! Igen, ezt fogom csinálni! Az osztályban egy csomó fiú van...csinos vagyok - majd elcsórom Amber itt maradt ruháit is - és véletlenül Kimtől tudom, hogy egy-két fiú szemet is vetett rám, de Castiel miatt nem mertek közeledni. Na ezt neked, Castiel! Megpróbálom a legtöbb fiút magamba bolondítani, kerüljön bármibe, hadd lássa Castiel mivé tett azon az éjszakán! Ezt még megkeserüli, abban biztos lehet! Féltékennyé teszem, de úgy, hogy azt még Amber is megirigyelhetné. Remélem egész nyáron nem fogom látni a képét, szeptembertől kezdve pedig: Új tanév, új Lizzy!
2014. július 8., kedd
9. Rész
Szombaton reggel hulla fáradtan kászálódtam ki az ágyból. Kimentem a fürdőbe rendbe tenni magamat. Miután végeztem, visszamentem a szobámba keresni valami jó kis rucit az esti évzáró bulira. Éppen egy egyrészes bulirucit próbálgattam, mikor csörgött a telefonom. Reméltem, hogy Castiel az, de Kim hívott. Kissé csalódottan vettem fel a telefont:
-Szia, Kim!
-Eliza, drágám! Nagyon álmos hangod van, felköltöttelek?
-Nem már ébren voltam. -mondtam, közben elfojtottam egy ásítást. -Na, mi a helyzet?
-Sikerült kibérelnem a Singet! Este mehetünk. Lesz egy rakás pia, de..van egy kis gond. Csak úgy mehetünk, hogy ott lesz egy tanár is.
-Mi?
-Sajnálom, ebből nem engedtek. Mivel ezen a bulin még senki se lesz 18. éves, kell, hogy legyen velünk felnőtt. Csak így bérelhettük ki.
-Óóó, ne...
-De nincs nagy gáz -nyugtatgatott Kimi -jófej tanárt találtam. -nevetett. Mr. Faraize az. Csak annyit kell tenni, hogy leitatjuk és aztán mehet a buli!
-Na, de Kim! - szóltam rá -ez nem lenne helyes. -mondtam mosolyogva. Tudtam, hogy a barátnőm érti mire gondolok, így ő is csak annyit mondott, hogy ez a legjobb megoldás. :D
Reggeli után benéztem anyuék szobájába. Apa már javában pakolt Amberrel egyetemben, viszont Nathaniel nem. Igencsak meglepődtem mikor apa leültetett minket a nappaliban kupaktanácsra (megint) és közölte, hogy a "drágalátos fiacskája, egy szem fiúgyermeke (idézés)" nem óhajt vele menni, mert még nem áll készen rá. Mikor Nath szólt apának, hogy nem megy, apuci tajtékzott a dühtől. De hát, majd boldogítják egymást Amberrel. Bevallom azért kicsit sajnáltam Nathtot. Majd holnap megérdeklődöm miért nem akart menni, most nem akarok újabb vitát.
Tovább turkáltam a szekrényemben a megfelelő ruhát keresve. Sikerült találnom egy flitteres tüllös egyberuhát...már el is felejtettem, hogy van ilyenem. Spagettipántos ruha, felül karcsúsított, a szoknyája tüllből volt, a felső része pedig flitteres. Egy bordó ruháról van szó, tehát az jól is áll a vörös hajamhoz. Végül is ez a ruha lett a nyerő. Felvettem és csak pörögtem benne, míg el nem szédültem.
*Castiel szemszög:
Lyssel együtt készülünk a bulira. Serényen próbálgatom az egyik menő rövidújjúmat, mikor odapillantok az ablakhoz és látom, hogy a kis Lizzy egy bordó ruhában pörög a tükör előtt.
-Hé, Lys! -böktem oldalba a haverom- Ott a kiscsaj.
Lys is átpillantott az ablakba és meglátta a ruhájában forgó Elizát. -Nagyon szép ez a lány. A kékeszöld szemével...akárkit megigéz, aki csak ránéz, és...
-Héé!! Ő az enyém lesz! Tilos még csak gondolnod is bármire vele kapcsolatban!
-Csak megjegyeztem hogy szép! Meg csinos is.
-Lys! Ő ma estére az enyém lesz és kész.
-Miből gondolod, hogy elmegy veled?
-Elfog. Hidd el...már akkor is alig kap levegőt ha ránézek.
-Kihasználod, hogy szeret...-mondta Lys. A hangjából megvetést árasztott.
-Szeret?
-Igen. Látszik rajta. Csak ő barátként kezel téged, de te ezt is kihasználod. Fél bevallani, mert azt hiszi elvesztheti a fene nagy "barátságodat". És a másik dolog: miből gondolod, hogy Liza és a csajod nem ismerik egymást? Mi a garancia rá, hogy Debby nem lesz ott a bulin?
-Túl sokat kérdezel! Fáj a fejem tőled!
-Többe fog kerülni neked egy fejfájásnál, ha megcsalod Debbyt Lizával!! Egyik lány se fogja neked megbocsátani ezt, főleg Lizzy nem. De...azt csinálsz, amit akarsz, nem érdekel...
-Na végre!!! -kiabáltam, majd kiviharoztam a szobából.*
Amber és Nath kijelentették, hogy nem jönnek az esti buliba, mert holnap indulnak, ugyebár...Ambernek mondjuk lett volna kedve jönni, de apa leintette.
A délután hamar eltelt, már este hét óra volt, mikor elkezdtem öltözni. Éppen a hátulsó cipzárral kínlódtam, mikor betoppant Kim, Viola és Rosa.
-Csajoook! -sikítottam örömöben, és megöleltem mindhármójukat.
-Lizzy!! Ez a ruha gyönyörűséges! -mondta Rosa -És te is! -szólalt meg Kim.
-Óóó, köszönöm csajok. -feleltem boldogan. -Am, nem sminkelne ki valamelyikőtök? És felkéne húzni a cipzáramat is hátul...
-Én megcsinálom! -mondta Rosa. Kim felhúzta a cipzárt, 10 perc múlva pedig már kész is volt a tökéletes sminkem.
A nappaliban elköszöntünk anyuéktól és indultunk is a buliba.
Fél kilenc volt hogy odaértünk. A Singben már oldódott hangulat volt. Mr. Faraize hulla részegen feküdt valamelyik asztalra borulva, a többiek vidáman iszogattak. A bárpultnál megláttam Lyst és Castielt iszogatni. Cas felém fordult és mosolyogva végig nézett rajtam, ahogy a többi fiú is rajta kivül. Feltűnt, túlzottan is meg van elégedve azzal ahogy kinézek. Félek, veszélyes este lesz..
-Csajok!! Nem megyünk oda hozzájuk?! -kiabálta Rosa, miközben a bárpult felé mutatott.
-Én inkább Dakotához mennék. -mondta Kim.
-Pff, te meg Dakota? -értetlenkedtem.
-Most miért? Még jól is sikerülhet az este, ha érted mire gondolok...-kacsintott Kim, majd oda is ment Dakotához.
-Viola?
-Én...én maradok veletek..-felelte félénken.
-Rosa?
-Én is.
-Na, akkor célozzuk meg a srácokat! -kacagtam.
Egy fél órával később Kim már nagyban rázta a parketten Dakotával. Lys Rosaval foglalkozott, Viola Alexyvel dumált, én meg Cassal voltam. Már a sokadik vodkámat gurítottam le, mikor Cas odatámogatott egy asztalhoz és leültünk. Forgott velem a világ, már azt se tudtam hol vagyok és kik vannak körülöttem, csak azt tudtam hogy táncolni akarok. Felhúztam Cast, odavonszoltam a parkettre és a For your entertainment-re ráztuk. Miután vége lett a számnak, Castiellel visszaültünk az asztalhoz. Cas elment még egy pohár vodkáért.
*Mindeközben megérkezett két másik barátnőjével Deborah. A lány azonnal kiszúrta a vörös istent a tömegben és odafurakodta magát hozzá.
-Castiel, drágám!
-Debby?! Te mi a fenét keresel itt?!
-Naaa, így üdvözölsz, macika? -mondta kényesen a lány, miközben ölelgette Castielt. A srác megcsókolta a lányt, amit Debby szenvedélyesen viszonzott. Debby nem szúrta ki Elizát a tömegben, a lány már el volt nyúlva az egyik padon. Cas ránézett Elizára...gyorsan cselekednie kell, ebből még baj lehet.
Cas elküldte Debbyt táncolni, azt hazudta neki, kimegy a mosdóba, de közben Lysandert kereste. Rá is talált a srácra, éppen Rosaval csókolóztak. Castiel úgy döntött inkább nem zavarja most őket. A tekintetével megkereste Deboraht. A lány egy számára ismeretlen sráccal táncolt, kihívó öltözéke -főleg a felsője- vonzotta a srác tekintetét. Castiel iszonyú dühös lett, de úgy döntött nem csinál botrányt...Elizához ment.
A lány teljesen káó volt a sok piától. Castiel felültette, és beszélni kezdett hozzá.*
-Elizám.
-Hm..?- csak ennyit tudtam kinyögni. Már azt se tudtam hány óra van, nem volt tudomásom semmiről, de azt tudtam, hogy Castiel beszél hozzám.
-Ilyen állapotban nem tudsz hazamenni ma...feljössz hozzám? -kérdezte, miközben óvatosan a szoknyám alá nyúlt. Felsóhajtottam, azonnal felhevült a vérem, csak a fiút akartam, semmi mást. Már a puszta érintése felkeltette bennem a vágyat.
-Veled akárhová megyek...-feleltem. Castiel arcán mosoly jelent meg. Segített felállnom, majd megkerestük Lyst. Cas közölte vele, hogy nála alszom, én meg Kimmel üzentem, hogy a szülők ne aggódjanak.
5 perccel később már a buliból sétáltunk, valami tök ismeretlen helyen.
-De Castiel, ez nem a hazafele vezető út...-mondtam. Hogy elhallgattasson válaszul megcsókolt, úgy hogy beleremegtem. Forró ajka követelőzően tapadt az enyémre. A testünk összesimult, kezével a ruhám cipzárjával szórakozott. Megejtett egy-két káromkodást mert nem bírta kicipzározni.
-Castiel, ne itt..ne a nyílt utcán...-mondtam, bár már annyira vágytam rá, a testére, hogy az szavakkal leírhatatlan.
-Igazad van édesem...-mondta majd egy sikátorba vezetett, ahol volt egy bérház. Kissé romos, de nem teljesen lakatlan. Cas a kulccsal babrált, míg én már alig bírtam a lábamon állni.
-Kinek a lakása ez? -kérdeztem.
-Az enyém. -felelte Castiel. -Itt szoktunk néha-néha próbálni Lyssel, meg Jorah-val, a másik gitárossal. A dobosunk, Viktor, külföldön van tanulmányi úton... Gyere!
A lakás két szobás volt. A nagyobb volt a próbaterem, a kisebb a hálószoba. Itt pihentek meg Castielék, ha elfáradtak zenélés közben. A szobában egy nagy franciaágy volt, egy párnával és egy vékonyabb takaróval. Mire észbe kaphattam volna, már arra lettem figyelmes, hogy Cason nincs póló és a nyakamat csókolgatja. Kéjesen felnyögtem...finoman lehúzta rólam a ruhámat...már csak a melltartó meg bugyi volt rajtam gyakorlatilag. Ajjaj, mibe mentem bele...
Castiel látta rajtam azt a kevés félelmet, ami még a pia ellenére is megmutatkozott. Finoman a kezemet a hasára tette, és elkezdtem simogatni, a másik kezemmel a hajába túrtam, miközben szenvedélyesen csókolóztunk. Cas felemelt és az ágyhoz vitt...
*Tekintettel arra, hogy valószínűleg kiskorúak is olvassák a blogot, nem folytatom a...szóval a dolognak az ecsetelését, ez mindenkinek a fantáziájára van bízva.*
Kimerülten feküdtünk egymás mellett. Én tértem magamhoz előbb. Felültem az ágyon és csak néztem a fiút..mosolyogva és boldogan. Annak ellenére, hogy volt egy pont mikor fájdalmat okozott nekem, életem legszebb éjszakáját éltem át vele. Amikor a srác mocorogni kezdett, vettem a bátorságot és megkérdeztem:
-Most mi lesz? Úgy értem ezután...barátok vagyunk még, vagy járunk esetleg? Csodás éjszaka volt veled. - legalábbis ezt hittem, de Castiel válasza tőrdöfésként hatolt a lelkembe...
-Szia, Kim!
-Eliza, drágám! Nagyon álmos hangod van, felköltöttelek?
-Nem már ébren voltam. -mondtam, közben elfojtottam egy ásítást. -Na, mi a helyzet?
-Sikerült kibérelnem a Singet! Este mehetünk. Lesz egy rakás pia, de..van egy kis gond. Csak úgy mehetünk, hogy ott lesz egy tanár is.
-Mi?
-Sajnálom, ebből nem engedtek. Mivel ezen a bulin még senki se lesz 18. éves, kell, hogy legyen velünk felnőtt. Csak így bérelhettük ki.
-Óóó, ne...
-De nincs nagy gáz -nyugtatgatott Kimi -jófej tanárt találtam. -nevetett. Mr. Faraize az. Csak annyit kell tenni, hogy leitatjuk és aztán mehet a buli!
-Na, de Kim! - szóltam rá -ez nem lenne helyes. -mondtam mosolyogva. Tudtam, hogy a barátnőm érti mire gondolok, így ő is csak annyit mondott, hogy ez a legjobb megoldás. :D
Reggeli után benéztem anyuék szobájába. Apa már javában pakolt Amberrel egyetemben, viszont Nathaniel nem. Igencsak meglepődtem mikor apa leültetett minket a nappaliban kupaktanácsra (megint) és közölte, hogy a "drágalátos fiacskája, egy szem fiúgyermeke (idézés)" nem óhajt vele menni, mert még nem áll készen rá. Mikor Nath szólt apának, hogy nem megy, apuci tajtékzott a dühtől. De hát, majd boldogítják egymást Amberrel. Bevallom azért kicsit sajnáltam Nathtot. Majd holnap megérdeklődöm miért nem akart menni, most nem akarok újabb vitát.
Tovább turkáltam a szekrényemben a megfelelő ruhát keresve. Sikerült találnom egy flitteres tüllös egyberuhát...már el is felejtettem, hogy van ilyenem. Spagettipántos ruha, felül karcsúsított, a szoknyája tüllből volt, a felső része pedig flitteres. Egy bordó ruháról van szó, tehát az jól is áll a vörös hajamhoz. Végül is ez a ruha lett a nyerő. Felvettem és csak pörögtem benne, míg el nem szédültem.
*Castiel szemszög:
Lyssel együtt készülünk a bulira. Serényen próbálgatom az egyik menő rövidújjúmat, mikor odapillantok az ablakhoz és látom, hogy a kis Lizzy egy bordó ruhában pörög a tükör előtt.
-Hé, Lys! -böktem oldalba a haverom- Ott a kiscsaj.
Lys is átpillantott az ablakba és meglátta a ruhájában forgó Elizát. -Nagyon szép ez a lány. A kékeszöld szemével...akárkit megigéz, aki csak ránéz, és...
-Héé!! Ő az enyém lesz! Tilos még csak gondolnod is bármire vele kapcsolatban!
-Csak megjegyeztem hogy szép! Meg csinos is.
-Lys! Ő ma estére az enyém lesz és kész.
-Miből gondolod, hogy elmegy veled?
-Elfog. Hidd el...már akkor is alig kap levegőt ha ránézek.
-Kihasználod, hogy szeret...-mondta Lys. A hangjából megvetést árasztott.
-Szeret?
-Igen. Látszik rajta. Csak ő barátként kezel téged, de te ezt is kihasználod. Fél bevallani, mert azt hiszi elvesztheti a fene nagy "barátságodat". És a másik dolog: miből gondolod, hogy Liza és a csajod nem ismerik egymást? Mi a garancia rá, hogy Debby nem lesz ott a bulin?
-Túl sokat kérdezel! Fáj a fejem tőled!
-Többe fog kerülni neked egy fejfájásnál, ha megcsalod Debbyt Lizával!! Egyik lány se fogja neked megbocsátani ezt, főleg Lizzy nem. De...azt csinálsz, amit akarsz, nem érdekel...
-Na végre!!! -kiabáltam, majd kiviharoztam a szobából.*
Amber és Nath kijelentették, hogy nem jönnek az esti buliba, mert holnap indulnak, ugyebár...Ambernek mondjuk lett volna kedve jönni, de apa leintette.
A délután hamar eltelt, már este hét óra volt, mikor elkezdtem öltözni. Éppen a hátulsó cipzárral kínlódtam, mikor betoppant Kim, Viola és Rosa.
-Csajoook! -sikítottam örömöben, és megöleltem mindhármójukat.
-Lizzy!! Ez a ruha gyönyörűséges! -mondta Rosa -És te is! -szólalt meg Kim.
-Óóó, köszönöm csajok. -feleltem boldogan. -Am, nem sminkelne ki valamelyikőtök? És felkéne húzni a cipzáramat is hátul...
-Én megcsinálom! -mondta Rosa. Kim felhúzta a cipzárt, 10 perc múlva pedig már kész is volt a tökéletes sminkem.
A nappaliban elköszöntünk anyuéktól és indultunk is a buliba.
Fél kilenc volt hogy odaértünk. A Singben már oldódott hangulat volt. Mr. Faraize hulla részegen feküdt valamelyik asztalra borulva, a többiek vidáman iszogattak. A bárpultnál megláttam Lyst és Castielt iszogatni. Cas felém fordult és mosolyogva végig nézett rajtam, ahogy a többi fiú is rajta kivül. Feltűnt, túlzottan is meg van elégedve azzal ahogy kinézek. Félek, veszélyes este lesz..
-Csajok!! Nem megyünk oda hozzájuk?! -kiabálta Rosa, miközben a bárpult felé mutatott.
-Én inkább Dakotához mennék. -mondta Kim.
-Pff, te meg Dakota? -értetlenkedtem.
-Most miért? Még jól is sikerülhet az este, ha érted mire gondolok...-kacsintott Kim, majd oda is ment Dakotához.
-Viola?
-Én...én maradok veletek..-felelte félénken.
-Rosa?
-Én is.
-Na, akkor célozzuk meg a srácokat! -kacagtam.
Egy fél órával később Kim már nagyban rázta a parketten Dakotával. Lys Rosaval foglalkozott, Viola Alexyvel dumált, én meg Cassal voltam. Már a sokadik vodkámat gurítottam le, mikor Cas odatámogatott egy asztalhoz és leültünk. Forgott velem a világ, már azt se tudtam hol vagyok és kik vannak körülöttem, csak azt tudtam hogy táncolni akarok. Felhúztam Cast, odavonszoltam a parkettre és a For your entertainment-re ráztuk. Miután vége lett a számnak, Castiellel visszaültünk az asztalhoz. Cas elment még egy pohár vodkáért.
*Mindeközben megérkezett két másik barátnőjével Deborah. A lány azonnal kiszúrta a vörös istent a tömegben és odafurakodta magát hozzá.
-Castiel, drágám!
-Debby?! Te mi a fenét keresel itt?!
-Naaa, így üdvözölsz, macika? -mondta kényesen a lány, miközben ölelgette Castielt. A srác megcsókolta a lányt, amit Debby szenvedélyesen viszonzott. Debby nem szúrta ki Elizát a tömegben, a lány már el volt nyúlva az egyik padon. Cas ránézett Elizára...gyorsan cselekednie kell, ebből még baj lehet.
Cas elküldte Debbyt táncolni, azt hazudta neki, kimegy a mosdóba, de közben Lysandert kereste. Rá is talált a srácra, éppen Rosaval csókolóztak. Castiel úgy döntött inkább nem zavarja most őket. A tekintetével megkereste Deboraht. A lány egy számára ismeretlen sráccal táncolt, kihívó öltözéke -főleg a felsője- vonzotta a srác tekintetét. Castiel iszonyú dühös lett, de úgy döntött nem csinál botrányt...Elizához ment.
A lány teljesen káó volt a sok piától. Castiel felültette, és beszélni kezdett hozzá.*
-Elizám.
-Hm..?- csak ennyit tudtam kinyögni. Már azt se tudtam hány óra van, nem volt tudomásom semmiről, de azt tudtam, hogy Castiel beszél hozzám.
-Ilyen állapotban nem tudsz hazamenni ma...feljössz hozzám? -kérdezte, miközben óvatosan a szoknyám alá nyúlt. Felsóhajtottam, azonnal felhevült a vérem, csak a fiút akartam, semmi mást. Már a puszta érintése felkeltette bennem a vágyat.
-Veled akárhová megyek...-feleltem. Castiel arcán mosoly jelent meg. Segített felállnom, majd megkerestük Lyst. Cas közölte vele, hogy nála alszom, én meg Kimmel üzentem, hogy a szülők ne aggódjanak.
5 perccel később már a buliból sétáltunk, valami tök ismeretlen helyen.
-De Castiel, ez nem a hazafele vezető út...-mondtam. Hogy elhallgattasson válaszul megcsókolt, úgy hogy beleremegtem. Forró ajka követelőzően tapadt az enyémre. A testünk összesimult, kezével a ruhám cipzárjával szórakozott. Megejtett egy-két káromkodást mert nem bírta kicipzározni.
-Castiel, ne itt..ne a nyílt utcán...-mondtam, bár már annyira vágytam rá, a testére, hogy az szavakkal leírhatatlan.
-Igazad van édesem...-mondta majd egy sikátorba vezetett, ahol volt egy bérház. Kissé romos, de nem teljesen lakatlan. Cas a kulccsal babrált, míg én már alig bírtam a lábamon állni.
-Kinek a lakása ez? -kérdeztem.
-Az enyém. -felelte Castiel. -Itt szoktunk néha-néha próbálni Lyssel, meg Jorah-val, a másik gitárossal. A dobosunk, Viktor, külföldön van tanulmányi úton... Gyere!
A lakás két szobás volt. A nagyobb volt a próbaterem, a kisebb a hálószoba. Itt pihentek meg Castielék, ha elfáradtak zenélés közben. A szobában egy nagy franciaágy volt, egy párnával és egy vékonyabb takaróval. Mire észbe kaphattam volna, már arra lettem figyelmes, hogy Cason nincs póló és a nyakamat csókolgatja. Kéjesen felnyögtem...finoman lehúzta rólam a ruhámat...már csak a melltartó meg bugyi volt rajtam gyakorlatilag. Ajjaj, mibe mentem bele...
Castiel látta rajtam azt a kevés félelmet, ami még a pia ellenére is megmutatkozott. Finoman a kezemet a hasára tette, és elkezdtem simogatni, a másik kezemmel a hajába túrtam, miközben szenvedélyesen csókolóztunk. Cas felemelt és az ágyhoz vitt...
*Tekintettel arra, hogy valószínűleg kiskorúak is olvassák a blogot, nem folytatom a...szóval a dolognak az ecsetelését, ez mindenkinek a fantáziájára van bízva.*
Kimerülten feküdtünk egymás mellett. Én tértem magamhoz előbb. Felültem az ágyon és csak néztem a fiút..mosolyogva és boldogan. Annak ellenére, hogy volt egy pont mikor fájdalmat okozott nekem, életem legszebb éjszakáját éltem át vele. Amikor a srác mocorogni kezdett, vettem a bátorságot és megkérdeztem:
-Most mi lesz? Úgy értem ezután...barátok vagyunk még, vagy járunk esetleg? Csodás éjszaka volt veled. - legalábbis ezt hittem, de Castiel válasza tőrdöfésként hatolt a lelkembe...
2014. június 25., szerda
8. rész
Na, innentől kezdődnek majd a bajok és az izgalmak. :D Mindenkinek jó olvasást. :)
- Még kérdezed, hogy jól aludtam-e?! Néha...annyira...agrrr! -morogtam, majd kiviharoztam a szobából, egyenesen a fürdőszobába. Próbáltam valahogy rendbe tenni magam, több-kevesebb sikerrel.
Mikor visszamentem a szobámba, Castiel már nagyban kajált, mindössze egy fél szelet kenyeret hagyott nekem.
- Ennyi van?
-Miért, többet látsz? -kérdezte flegmán.
- Neked aztán van bőr a képeden! -morogtam. -Na, ha már úgy is végeztél, menjél ki! Szeretnék felöltözni.
-Azt, megnézném én is. -vigyorogta.
-Szatír! Kifelé!
-Jól van, megyek már. -mondta. Miközben ment ki még önelégült mosollyal végig nézett rajtam aztán kiment. Szeretném tudni mi jár ilyenkor a fejében, de lehet sejtem.
*Castiel: Az ajtó előtt várakoztam. Kész szerencse, hogy senki nem vett észre, mert akkor aztán kapnék Liza apjától, nem keveset. Miért küld ki állandóan? Annyira vágyom rá...Már régóta meg akarom szerezni magamnak a csajt. Úgy is az enyém lesz, nem akarok tőle semmi mást, csak egy éjszakát.*
Amikor kész lettem szóltam Castnak, hogy bejöhet. Épp időben, mert apa épp ekkor rontott ki a szobából, anyával meg a többiekkel.
-Elizabeth!! Azonnal gyere le, beszélnünk kell!- harsogta.
-Mit csináltam már megint?!
-Semmit, de muszáj megbeszélni valamit. Gyere!
Ráparancsoltam Castra, hogy maradjon a szobában, amíg lent vagyok.
-Na gyerekek! -kezdte apám nagy beszámolóját. -Fontos dolog, az amiért most iderángattalak benneteket...
Hát, én már ezután a mondat után halálra untam magam, Amber a körmét reszelgette, Nathaniel meg egy...papucs.
-FIGYELNÉTEK VÉGRE?! NEM AZÉRT UGATOK ITT, HOGY MAGAMNAK BESZÉLJEK!!! -úgy összerezzentem. Mint a mennydörgés, olyan volt a hangja.
-Na szóval...akkor rövidre fogom. Kaptam egy nagyon jó állást Angliában és úgy döntöttem, hogy kimegyek oda dolgozni. Amber velem jön. Úgyis állandóan marjátok egymást! Nathaniel pedig...szintén kijön velem, de ő csak pár hónapra. Te, Eliza, itt maradsz anyáddal, mivel még egyrészt kiskorú vagy, másrészt meg azt akarom, hogy a gimit itt fejezd be.
Azt hittem rosszul hallok. -Na várjál. Szóval most te kimész Angliába, viszed magaddal mindkét tesómat, nekem meg itt kell maradnom? Ez nem fair! Én miért nem?
-Csend! Nem mondtam, hogy nem jöhetsz. Jöhetsz, de majd csak azután, hogy elvégezted a sulit! Ebből nem engedek! És itt a vége!
Apám bejelentésétől csaknem sokkot kaptam. Úgy mentem fel a lépcsőn mint aki alva jár. Még ültem pár percig az ágyamon, Cast mellettem.
-Hallottad?
-Az egészet. De te legalább itt maradsz velem. -mondta. *Eliza csodálattal nézett a srác szürke szemeibe. Fogalma se volt azokról a hátsó szándékokról, amelyek talán az egész barátságukat tönkreteszik majd. Ez az Angliai út pont jókor jött Castielnek. Kevesebb dologra kell figyelnie.*
-Indulni kéne. -szólalt meg Cast, hosszú csend után.
A suliba együtt mentünk, Cast észrevétlenül kilopódzott az ablakomon. Ma van az utolsó tanítási nap. A suliba rögtön odacsapódtam Kimhez, Rosalyához, Violához...Castiel Lyshez ment. Arcon pusziltam mindhárom lányt és együtt mentünk az órákra. Az első három óra beszélgetéssel, játékkal telt. Az egész osztályban káosz uralkodott. Dakota az asztalon táncolt,, a szemeteskukával pózolt, miközben Dajan videózta. Dakota ki volt sminkelve :D Idióták. Alexy Armint cukkolta, mindenféle színes szalagokat, kötött Armin hajába, amíg az a padon fekve aludt.
-Ha már ilyen jó az osztályközösség -kiabáltam Kimnek- miért nem rendezünk egy évzáró bulit?
-Ez rohadt jó ötlet, Liza! -mondta a fekete barátnőm. Hogy mindenki jól lássa, felállt az asztalra.
-Hé, emberek...-szólt Kim, de a nagy zsivajban senki se értette.
-MONDOM, HÉÉÉÉÉ!! FIGYELNÉTEK VÉGRE, RIZSAGYÚAK!!
-Milyen rizs? -ébredt fel Armin. Mi persze azonnal szakadtunk a nevetéstől, olyan röhejes látványt nyújtott a szalagokkal... :D
-Na, azt találtuk ki, hogy ha már olyan idióták vagytok, rendezhetnénk egy évzáró bulit! Mindenki meg van hívva! Szombatra kibéreljük a Singet, elég menő hely, lesz billiárd meg, amit csak el tudtok képzelni. Nyolckor kezdődik a buli.
-Háh, király!! -üvöltötte Dakota. -Lesznek jó nők? *vigyorog*
-Hívjatok akit akartok! -mondta Kim. Rosalya kicsit kétkedve fogadta a buli ötletet, nem olyan bulizós fajta, de ha meglátja a sok jó pasit, felenged. :D
A szünetben rögtön megkerestem Lyst és Castielt és meghívtam őket a bulira. Mindketten jönnek. Ezután elindultam a büféhez venni kaját, szörnyen éhes vagyok.
*Castiel: -Te Lys! Itt az alkalom.
-Hm?
-Hát Eliza meg én...hogy...
-Mi?! Te hülye vagy, komolyan!
-Most miért? A tájfutáson majdnem összejött...a bulin sikerülni fog. Most minden úgy alakul ahogy szeretném.
-Én úgy tudtam boldog vagy Deborahval!
-Őt szeretem is! Eliza, csak...kell nekem és kész.
-Ezt soha nem bocsátja meg neked! Gondolkozz már barátok vagytok!
-Én soha nem tekintettem rá úgy. Csak mint egy lányra, akit meg akarok kapni.
-Nem értelek. Ha boldog vagy Debbyvel, miért érdekel a vörös?
-Nem tudom...az egészet nem értem, csak kell nekem, ennyit tudok.
-Na, jó, én ebbe nem akarok benne lenni. Csinálj amit akarsz. -mondta Lys, majd elviharzott mellőlem. Idióta ez a gyerek. A buliig még puhítanom kell egy kicsit Lizát, hogy eljöjjön velem. Nehéz dolgom lesz, a tegnap este miatt. *
A suliból hazafele tartottam, mikor felfigyeltem egy korombeli csapatra a helyi mozinál. Cigiztek. Arra volt a legrövidebb az út, így arra fele mentem. Volt ott egy hosszú, barna hajú lány. Felfigyelt rám, kicsit kihívó volt a szerelésem ma, elismerem. Mikor elmentem mellettük, a csaj utánam jött.
-Hé, várj már! Te a Sweet Amorisba jársz, ugye?
-Iiigen, oda. Miért?
-Csak nagyon hasonlítasz a pasimra. Már meg ne sértődj, csak a rövid vörös hajad miatt. Figyelj, sztem mi nagyon jó barátok lennénk. -mosolygott rám. Na, ilyet se él át mindennap az ember. Odajön hozzá egy tök ismeretlen csak, és minden ok nélkül barátkozni akar. Már egyre jobban kezdett érdekelni, ki ez a lány.
-Mi a neved?
-Elizabeth. De a barátaimnak akármi: Liza, Eliza Lizzy. És a tied?
-Deborah. -felelte vidáman. -De jó, van egy új barátnőm. -ujjongott. -Nagyon jóban leszünk, meglátod.
-Igen, biztosan. -feleltem. -És ki a barátod, ha szabad kérdeznem.
-Óh, lényegtelen ki. De nagyon szeretem őt. És ő is engem, a legboldogabbak vagyunk a világon.
-Igen, jó, ha az ember mellett van valaki. -feleltem és akaratlanul Castielre gondoltam. Vajon milyen lenne, ha mi...na ezt jó lesz elfelejteni. Csak barátok vagyunk és a legjobbak.
-Pontosan!-felelte Debby.
-Figyelj, bulit tartunk a Singbe, holnap. Nincs kedved jönni?
-De van! Oh, nagyon jó lesz. Egy jó barátság kezdete :)
- Még kérdezed, hogy jól aludtam-e?! Néha...annyira...agrrr! -morogtam, majd kiviharoztam a szobából, egyenesen a fürdőszobába. Próbáltam valahogy rendbe tenni magam, több-kevesebb sikerrel.
Mikor visszamentem a szobámba, Castiel már nagyban kajált, mindössze egy fél szelet kenyeret hagyott nekem.
- Ennyi van?
-Miért, többet látsz? -kérdezte flegmán.
- Neked aztán van bőr a képeden! -morogtam. -Na, ha már úgy is végeztél, menjél ki! Szeretnék felöltözni.
-Azt, megnézném én is. -vigyorogta.
-Szatír! Kifelé!
-Jól van, megyek már. -mondta. Miközben ment ki még önelégült mosollyal végig nézett rajtam aztán kiment. Szeretném tudni mi jár ilyenkor a fejében, de lehet sejtem.
*Castiel: Az ajtó előtt várakoztam. Kész szerencse, hogy senki nem vett észre, mert akkor aztán kapnék Liza apjától, nem keveset. Miért küld ki állandóan? Annyira vágyom rá...Már régóta meg akarom szerezni magamnak a csajt. Úgy is az enyém lesz, nem akarok tőle semmi mást, csak egy éjszakát.*
Amikor kész lettem szóltam Castnak, hogy bejöhet. Épp időben, mert apa épp ekkor rontott ki a szobából, anyával meg a többiekkel.
-Elizabeth!! Azonnal gyere le, beszélnünk kell!- harsogta.
-Mit csináltam már megint?!
-Semmit, de muszáj megbeszélni valamit. Gyere!
Ráparancsoltam Castra, hogy maradjon a szobában, amíg lent vagyok.
-Na gyerekek! -kezdte apám nagy beszámolóját. -Fontos dolog, az amiért most iderángattalak benneteket...
Hát, én már ezután a mondat után halálra untam magam, Amber a körmét reszelgette, Nathaniel meg egy...papucs.
-FIGYELNÉTEK VÉGRE?! NEM AZÉRT UGATOK ITT, HOGY MAGAMNAK BESZÉLJEK!!! -úgy összerezzentem. Mint a mennydörgés, olyan volt a hangja.
-Na szóval...akkor rövidre fogom. Kaptam egy nagyon jó állást Angliában és úgy döntöttem, hogy kimegyek oda dolgozni. Amber velem jön. Úgyis állandóan marjátok egymást! Nathaniel pedig...szintén kijön velem, de ő csak pár hónapra. Te, Eliza, itt maradsz anyáddal, mivel még egyrészt kiskorú vagy, másrészt meg azt akarom, hogy a gimit itt fejezd be.
Azt hittem rosszul hallok. -Na várjál. Szóval most te kimész Angliába, viszed magaddal mindkét tesómat, nekem meg itt kell maradnom? Ez nem fair! Én miért nem?
-Csend! Nem mondtam, hogy nem jöhetsz. Jöhetsz, de majd csak azután, hogy elvégezted a sulit! Ebből nem engedek! És itt a vége!
Apám bejelentésétől csaknem sokkot kaptam. Úgy mentem fel a lépcsőn mint aki alva jár. Még ültem pár percig az ágyamon, Cast mellettem.
-Hallottad?
-Az egészet. De te legalább itt maradsz velem. -mondta. *Eliza csodálattal nézett a srác szürke szemeibe. Fogalma se volt azokról a hátsó szándékokról, amelyek talán az egész barátságukat tönkreteszik majd. Ez az Angliai út pont jókor jött Castielnek. Kevesebb dologra kell figyelnie.*
-Indulni kéne. -szólalt meg Cast, hosszú csend után.
A suliba együtt mentünk, Cast észrevétlenül kilopódzott az ablakomon. Ma van az utolsó tanítási nap. A suliba rögtön odacsapódtam Kimhez, Rosalyához, Violához...Castiel Lyshez ment. Arcon pusziltam mindhárom lányt és együtt mentünk az órákra. Az első három óra beszélgetéssel, játékkal telt. Az egész osztályban káosz uralkodott. Dakota az asztalon táncolt,, a szemeteskukával pózolt, miközben Dajan videózta. Dakota ki volt sminkelve :D Idióták. Alexy Armint cukkolta, mindenféle színes szalagokat, kötött Armin hajába, amíg az a padon fekve aludt.
-Ha már ilyen jó az osztályközösség -kiabáltam Kimnek- miért nem rendezünk egy évzáró bulit?
-Ez rohadt jó ötlet, Liza! -mondta a fekete barátnőm. Hogy mindenki jól lássa, felállt az asztalra.
-Hé, emberek...-szólt Kim, de a nagy zsivajban senki se értette.
-MONDOM, HÉÉÉÉÉ!! FIGYELNÉTEK VÉGRE, RIZSAGYÚAK!!
-Milyen rizs? -ébredt fel Armin. Mi persze azonnal szakadtunk a nevetéstől, olyan röhejes látványt nyújtott a szalagokkal... :D
-Na, azt találtuk ki, hogy ha már olyan idióták vagytok, rendezhetnénk egy évzáró bulit! Mindenki meg van hívva! Szombatra kibéreljük a Singet, elég menő hely, lesz billiárd meg, amit csak el tudtok képzelni. Nyolckor kezdődik a buli.
-Háh, király!! -üvöltötte Dakota. -Lesznek jó nők? *vigyorog*
-Hívjatok akit akartok! -mondta Kim. Rosalya kicsit kétkedve fogadta a buli ötletet, nem olyan bulizós fajta, de ha meglátja a sok jó pasit, felenged. :D
A szünetben rögtön megkerestem Lyst és Castielt és meghívtam őket a bulira. Mindketten jönnek. Ezután elindultam a büféhez venni kaját, szörnyen éhes vagyok.
*Castiel: -Te Lys! Itt az alkalom.
-Hm?
-Hát Eliza meg én...hogy...
-Mi?! Te hülye vagy, komolyan!
-Most miért? A tájfutáson majdnem összejött...a bulin sikerülni fog. Most minden úgy alakul ahogy szeretném.
-Én úgy tudtam boldog vagy Deborahval!
-Őt szeretem is! Eliza, csak...kell nekem és kész.
-Ezt soha nem bocsátja meg neked! Gondolkozz már barátok vagytok!
-Én soha nem tekintettem rá úgy. Csak mint egy lányra, akit meg akarok kapni.
-Nem értelek. Ha boldog vagy Debbyvel, miért érdekel a vörös?
-Nem tudom...az egészet nem értem, csak kell nekem, ennyit tudok.
-Na, jó, én ebbe nem akarok benne lenni. Csinálj amit akarsz. -mondta Lys, majd elviharzott mellőlem. Idióta ez a gyerek. A buliig még puhítanom kell egy kicsit Lizát, hogy eljöjjön velem. Nehéz dolgom lesz, a tegnap este miatt. *
A suliból hazafele tartottam, mikor felfigyeltem egy korombeli csapatra a helyi mozinál. Cigiztek. Arra volt a legrövidebb az út, így arra fele mentem. Volt ott egy hosszú, barna hajú lány. Felfigyelt rám, kicsit kihívó volt a szerelésem ma, elismerem. Mikor elmentem mellettük, a csaj utánam jött.
-Hé, várj már! Te a Sweet Amorisba jársz, ugye?
-Iiigen, oda. Miért?
-Csak nagyon hasonlítasz a pasimra. Már meg ne sértődj, csak a rövid vörös hajad miatt. Figyelj, sztem mi nagyon jó barátok lennénk. -mosolygott rám. Na, ilyet se él át mindennap az ember. Odajön hozzá egy tök ismeretlen csak, és minden ok nélkül barátkozni akar. Már egyre jobban kezdett érdekelni, ki ez a lány.
-Mi a neved?
-Elizabeth. De a barátaimnak akármi: Liza, Eliza Lizzy. És a tied?
-Deborah. -felelte vidáman. -De jó, van egy új barátnőm. -ujjongott. -Nagyon jóban leszünk, meglátod.
-Igen, biztosan. -feleltem. -És ki a barátod, ha szabad kérdeznem.
-Óh, lényegtelen ki. De nagyon szeretem őt. És ő is engem, a legboldogabbak vagyunk a világon.
-Igen, jó, ha az ember mellett van valaki. -feleltem és akaratlanul Castielre gondoltam. Vajon milyen lenne, ha mi...na ezt jó lesz elfelejteni. Csak barátok vagyunk és a legjobbak.
-Pontosan!-felelte Debby.
-Figyelj, bulit tartunk a Singbe, holnap. Nincs kedved jönni?
-De van! Oh, nagyon jó lesz. Egy jó barátság kezdete :)
2014. június 12., csütörtök
Közlemény
Sziasztok Kedves Olvasók! Sajnálom, hogy már egy jó ideje nem jelentkeztem, de egyrészt ötlet hiány is volt másrészt meg rengeteg a dolgom, érettségi, tanulás ezerrel stb. A jövő hónaptól kezdve megpróbálok rendszeresen írni :) Megértéseteket köszönöm! ♥ :)
Ui.: A karakterek erős jellemváltozáson fognak keresztül menni. Ötletem van bőven, szal lesz izgalom :D
Ui.: A karakterek erős jellemváltozáson fognak keresztül menni. Ötletem van bőven, szal lesz izgalom :D
2014. március 26., szerda
7. Rész
Castiel még mindig a hátát támasztotta a szekrénynek...nem szóltunk semmit. Cas engem én meg a padlót néztem...
Pár perccel azután, hogy megszólalt a kicsengő, mentem is a következő órára, ami fizika volt és mint kiderült: Castiellel lesz órám. Na jó, már csak ezt az egy órát kell túlélnem valahogy aztán mehetek haza.
Becsengő előtt egy-két perccel mentem be a terembe. Ebben a teremben összesen van 5 padsor.Itt a harmadik padsorban ülök, Cas meg természetesen az utolsóban, hogy tudjon puskázni...
Bejött a tanár és szinte alighogy kinyitotta a száját dögunalom fogott el. Nos, mi mást is csinálhatnék ilyenkor mint a füzetet kidekorálni valami szép mintával. Pont egy nagyon bonyolult mozaikos mintával voltam elfoglalva, mikor arra eszméltem, hogy valami eltalálta a fejem. Oldalra néztem és egy papírgalacsint láttam a padlón. A tanár magyarázott tovább, úgyhogy nem vette észre mikor felvettem a papírt és a pad alatt kibontottam. Egy piros műanyagdarab, egy gitárpengető hullott ki belőle. Gondolom azért, hogy biztosan célba találjon. Ez állt a papíron: " Mi a fenét csinálsz, lányom? :D " Hátrafordultam...Castiel vigyorog vissza. Na, oké. Válaszoltam rá: " Rajzolok, te degenerált! :D " Mi mást tudnék csinálni? Halálra unom az agyam..."
Majd mikor a tanár nem figyelt, belecsomagoltam a papírba a pengetőt és visszadobtam Cashoz. A srác amint kibontotta elkezdett nevetni, azzal a mély, de angyali hanggal...(oké, befejezem XD ), és firkantott a papírra valamit, majd visszadobta hozzám: "Talán figyelni kéne. Azt szokás az órákon, nem?" Idióta gyerek!! Megfordultam, gyönyörűen felmutattam neki a középső ujjamat, amire szintén röhögés volt a válasz.
Ezt válaszoltam vissza a levélre: "Szokás a nagy lószart! Nálam nem!" Ám amikor visszadobtam, nem őt hanem az előtte ülő gyereket találtam el a galacsinnal. Szerencsétlen srác csak pislogott amikor Castiel felkelt, odasétált és a székénél, szinte majdnem a lába között kezdett el matatni XD. A tanár épp egy bonyolult feladatot próbált megoldani, mikor feltűnt neki, hogy Cas mit csinál:
-Castiel, maga meg mit művel?!
-Tanár úr, kérem, én csak keresem a végeredményt. -mondta. A dumájától sokan röhögőgörcsöt kaptak, többek közt én is :D Egy srác éppen hintázott a székével, az szépen hanyatt is esett...
-Azonnal üljön vissza a helyére!!! Vagy kiküldöm, és igazolatlan óra!
-Oké, nincs ellenvetésem...
-ÜLJÖN LE!!!
-OKÉ!! -morogta, majd rávágott egy rohadt nagyot az asztalra miközben leült. Jól van, mondjuk tőle már megszokhattuk...és azon se csodálkoznak már, mikor én csinálom ezt.
Mikor megszólalt a lélekharang az maga volt a megváltás. Gyakorlatilag, mint egy csorda tódultunk kifelé a terem ajtaján.
Én mentem a szekrényemhez, mert kellett egy-két könyv hétfőre. Cast sehol se láttam, Rosát és Lyst se. Már féltem, hogy egyedül kell hazamennem, mikor a semmiből odaugrott mellém Alexy és megkérdezte, hogy hazakísérhet-e, mert ő is a közelben lakik és Armin már elment így nincs kivel hazamenjen. Természetesen igent mondtam.
Mikor hazaértem, megköszöntem Alexynek, hogy hazakísért. Útközben semmi izgalmas nem történt azt leszámítva, hogy majd' egy méteres kutya próbált meg felfalni minket. Milyen jó, hogy most kivételesen a parkon át jöttünk haza, ugye?
Miután bementem a házba láttam, hogy csak Amber meg anya van itthon. Miután sikerült megint összevesznem Amberrel felmentem a szobámba és bezártam az ajtómat is.
Este, olyan éjfél körül lehetett már, mikor arra ébredtem fel, hogy valaki az ágyamban szuszog mellettem. Meg se fordultam, hirtelen reflexből rúgtam egy nagyot mire az illető káromkodások közepette legurult az ágyról.
-Normális vagy, ember?!
-Castiel?
-Nem, a fogtündér...mégis mit gondolsz, ki?!
-Nehogy már neked álljon felljebb! Egyáltalán mi az istent csinálsz itt?!
-Lysander kizárt.
-Komolyan mondom, mostmár ragaszd fel a homlokodra azt a geci kulcsot!!! Agyf*szt kapok tőled, fiam!! -kiabáltam.
-Innye :D Anyukám mérges? -kérdezte vigyorogva.
-Az! Te nagyon hülye!! Legközelebb méltathatnál annyira, hogy legalább egy rohadt SMS-t dobsz! -morogtam -és a földön alszol! Nincs vita!! Gyűlölöm, amikor felébresztenek!! -kiabáltam majd oldalra fordultam és próbáltam vissza aludni...persze nem sikerült. Nehéz úgy, hogy közben Cas is mellettem fekszik. Még jó, hogy holnap szombat lesz...semmi kedvem visszamenni abba a putriba tanulni...elegem van az egészből.
Délelőtt volt és igencsak elmúlt tíz óra mikor felébredtem. Castiel nem volt mellettem. Azt asztalomnál, egy széken ült és engem figyelt, mikor megszólalt:
-Na, jól aludtál drágám?
Pár perccel azután, hogy megszólalt a kicsengő, mentem is a következő órára, ami fizika volt és mint kiderült: Castiellel lesz órám. Na jó, már csak ezt az egy órát kell túlélnem valahogy aztán mehetek haza.
Becsengő előtt egy-két perccel mentem be a terembe. Ebben a teremben összesen van 5 padsor.Itt a harmadik padsorban ülök, Cas meg természetesen az utolsóban, hogy tudjon puskázni...
Bejött a tanár és szinte alighogy kinyitotta a száját dögunalom fogott el. Nos, mi mást is csinálhatnék ilyenkor mint a füzetet kidekorálni valami szép mintával. Pont egy nagyon bonyolult mozaikos mintával voltam elfoglalva, mikor arra eszméltem, hogy valami eltalálta a fejem. Oldalra néztem és egy papírgalacsint láttam a padlón. A tanár magyarázott tovább, úgyhogy nem vette észre mikor felvettem a papírt és a pad alatt kibontottam. Egy piros műanyagdarab, egy gitárpengető hullott ki belőle. Gondolom azért, hogy biztosan célba találjon. Ez állt a papíron: " Mi a fenét csinálsz, lányom? :D " Hátrafordultam...Castiel vigyorog vissza. Na, oké. Válaszoltam rá: " Rajzolok, te degenerált! :D " Mi mást tudnék csinálni? Halálra unom az agyam..."
Majd mikor a tanár nem figyelt, belecsomagoltam a papírba a pengetőt és visszadobtam Cashoz. A srác amint kibontotta elkezdett nevetni, azzal a mély, de angyali hanggal...(oké, befejezem XD ), és firkantott a papírra valamit, majd visszadobta hozzám: "Talán figyelni kéne. Azt szokás az órákon, nem?" Idióta gyerek!! Megfordultam, gyönyörűen felmutattam neki a középső ujjamat, amire szintén röhögés volt a válasz.
Ezt válaszoltam vissza a levélre: "Szokás a nagy lószart! Nálam nem!" Ám amikor visszadobtam, nem őt hanem az előtte ülő gyereket találtam el a galacsinnal. Szerencsétlen srác csak pislogott amikor Castiel felkelt, odasétált és a székénél, szinte majdnem a lába között kezdett el matatni XD. A tanár épp egy bonyolult feladatot próbált megoldani, mikor feltűnt neki, hogy Cas mit csinál:
-Castiel, maga meg mit művel?!
-Tanár úr, kérem, én csak keresem a végeredményt. -mondta. A dumájától sokan röhögőgörcsöt kaptak, többek közt én is :D Egy srác éppen hintázott a székével, az szépen hanyatt is esett...
-Azonnal üljön vissza a helyére!!! Vagy kiküldöm, és igazolatlan óra!
-Oké, nincs ellenvetésem...
-ÜLJÖN LE!!!
-OKÉ!! -morogta, majd rávágott egy rohadt nagyot az asztalra miközben leült. Jól van, mondjuk tőle már megszokhattuk...és azon se csodálkoznak már, mikor én csinálom ezt.
Mikor megszólalt a lélekharang az maga volt a megváltás. Gyakorlatilag, mint egy csorda tódultunk kifelé a terem ajtaján.
Én mentem a szekrényemhez, mert kellett egy-két könyv hétfőre. Cast sehol se láttam, Rosát és Lyst se. Már féltem, hogy egyedül kell hazamennem, mikor a semmiből odaugrott mellém Alexy és megkérdezte, hogy hazakísérhet-e, mert ő is a közelben lakik és Armin már elment így nincs kivel hazamenjen. Természetesen igent mondtam.
Mikor hazaértem, megköszöntem Alexynek, hogy hazakísért. Útközben semmi izgalmas nem történt azt leszámítva, hogy majd' egy méteres kutya próbált meg felfalni minket. Milyen jó, hogy most kivételesen a parkon át jöttünk haza, ugye?
Miután bementem a házba láttam, hogy csak Amber meg anya van itthon. Miután sikerült megint összevesznem Amberrel felmentem a szobámba és bezártam az ajtómat is.
Este, olyan éjfél körül lehetett már, mikor arra ébredtem fel, hogy valaki az ágyamban szuszog mellettem. Meg se fordultam, hirtelen reflexből rúgtam egy nagyot mire az illető káromkodások közepette legurult az ágyról.
-Normális vagy, ember?!
-Castiel?
-Nem, a fogtündér...mégis mit gondolsz, ki?!
-Nehogy már neked álljon felljebb! Egyáltalán mi az istent csinálsz itt?!
-Lysander kizárt.
-Komolyan mondom, mostmár ragaszd fel a homlokodra azt a geci kulcsot!!! Agyf*szt kapok tőled, fiam!! -kiabáltam.
-Innye :D Anyukám mérges? -kérdezte vigyorogva.
-Az! Te nagyon hülye!! Legközelebb méltathatnál annyira, hogy legalább egy rohadt SMS-t dobsz! -morogtam -és a földön alszol! Nincs vita!! Gyűlölöm, amikor felébresztenek!! -kiabáltam majd oldalra fordultam és próbáltam vissza aludni...persze nem sikerült. Nehéz úgy, hogy közben Cas is mellettem fekszik. Még jó, hogy holnap szombat lesz...semmi kedvem visszamenni abba a putriba tanulni...elegem van az egészből.
Délelőtt volt és igencsak elmúlt tíz óra mikor felébredtem. Castiel nem volt mellettem. Azt asztalomnál, egy széken ült és engem figyelt, mikor megszólalt:
-Na, jól aludtál drágám?
2014. március 9., vasárnap
6. Rész
-Mit érzel irántam?
Castiel a szemembe nézett és várta a választ, ami egy rövid időre megváltoztatja a kettőnk között levő...nem is tudom mit. Igazából nincsen köztünk semmi.
-Castiel, szeretném, ha barátok maradnánk. És nem több. Megígérted...a tájfutáson, hogy nem kezelsz másképpen csak, ha én is kérem. Azt kérem, hogy maradjunk barátok.
Elengedett. Szinte rossz volt nézni a csalódott arcát, a könnybe lábadt szemét, ami teljesen más választ várt. Ekkor nyilallt belém, szinte villámcsapásként a tudat, hogy önző vagyok és az ő érzéseit nem veszem figyelembe. Elfordult tőlem, két keze az asztal szélét szorítja. Nem látom az arcát, de azt igen, hogy nagyon uralkodnia kell magán, hogy ne törjön össze valamit most rögtön. Nagyon megbántottam, akaratlanul is. De valahogy tudtam, hogy ez lesz a vége. Kettőnk között úgyse lehetne semmi. Az ablakon keresztül enyhe szellő áramlott be, és kavarta fel a szobában a levegőt. Döntöttem...
-Mennem kell. -mondtam. Nem fordult meg. Egy szót se szólt. Én meg kisurrantam a nyitva hagyott ablakon.
Mikor reggel felkeltem, csak azon gondolkoztam, ami tegnap este történt. Szívből remélem, hogy Cas nem haragudott meg rám annyira amennyire mutatta tegnap mert azt nem bírnám ki. A suliba menet reméltem, hogy legalább Lyssel találkozom, ha Cassal nem is, de nem láttam egyikőjüket se.
Amint beléptem az épületbe Rosa támadott le.
-MI A FÉSZKES FENÉT CSINÁLTATOK TEGNAP?! Végig azt hittem, hogy ott jöttök mögöttem, az igazgatónő nagyon leszidott, fenyegetőzik, hogy intőt ad!! Az első óra után rögtön mennünk kell a tanáriba!! Castielnek is! Am...tényleg, ő hol van?
-Azt én is szeretném tudni, Rosa...
-Mi van, összevesztetek?
-Nem beszélnék róla. Majd megkeresem Castielt és megyünk a tanáriba óra után.
-Akkor majd találkozunk. -mondta, de én ezt már szinte nem is hallottam, rohantam az udvarra, hátha Cas ott van, de nem találtam meg. Ahogy a tornateremben se volt. Ránéztem az órámra, már legalább negyed órája folyik a tanítás. Oké, akkor ezt ellógom...úgyse érdekelnek a vegyületek, meg az ionok.
Még negyed órát vártam az udvaron, mikor úgy döntöttem leülök egy padra. Zenét hallgattam mikor pár perccel később megjelent Castiel.
-Csá. -vetette oda.
-Szia.
-Figyelj, ami tegnap történt...szóval...nem akarom, hogy bűntudatod legyen. Érdemes rád várni, csak már nem bírok. Most kezdem csak átérezni annak a bilifejűnek a helyzetét. Mikor azt mondta szeret téged, de te sokadszorra is elutasítottad.
-Castiel...
-Várni fogok. -mondta, majd leült mellém. Istenem, most aztán szar helyzetbe vagyok...
Kicsöngettek, amikor felkelt mellőlem és elindult.
-Castiel, várj!
-Mivan?
-Mennünk kell a tanáriba, most! A tájfutásos dolog miatt.
-Nekem miért kell?! TI TÉVEDTETEK EL!!!
-De jönnöd kell!
-Ahj...nők! -kiabálta, majd megindult a tanári felé. "Nők". Most megsértett. Na mindegy, a tegnapi után úgyis megérdemeltem.
-SOHA NEM LÁTTAM MÉG ILYET AMIÓTA ITT TANÍTOK, ÉRTIK?! SOHA!
-De Igazgatónő, kérem... -kezdtem. De nem hagyta, hogy befejezzem, a pofámba ordított...
-MAGA CSAK NE MAGYARÁZZON, MEYER KISASSZONY! Tudom, hogy maga miatt tévedtek el, és ezért igazgatói figyelmeztetésben fog részesülni!
-De, én voltam. Én miattam történt. -mondta Rosa.
-Hogyan?
-Miattam tévedtünk el.
-Castiel, maga mit mond?
És mivel Castiel is azt mondta, hogy ő maga volt a hibás, így mindhárman intőt kaptunk. Hát so sorry :D
Szegény Rosa, legalább másfél órán keresztül bőgött, hogy ez mennyire hatással lesz majd a tanulmányi eredményére. Ellenben velem...ez már a sokadik intőm, szóval...
Kimentünk a folyosóra.
Rosa, miután Castiel azt mondta neki, hogy szívből gratulál az első intőjéhez még jobban bőgött mint azelőtt. És amikor már azt hittük nem jöhet rosszabb, az igazgatónő lépteit hallottuk közeledni.
Megállt előttünk.
-Nézzék, amit tettek arra nincs mentség, de belátom, hogy egy kicsit szigorú voltam.
-HOGYAN? -kérdeztük kórusban.
-Van valami amivel törölhetik azt az intőt.
-???
-Eltűnt a kutyusom. És...
-Ó szegény. -szólalt meg Rosa.
-CsENDET! -szóval, meg kellene keresniük. Ha megtalálják, szemet hunyok a dolog felett, most az egyszer.
-Már keressük is. -mondta Rosa.
-Hát én nem! -mondta Castiel. -Semmi kedvem egy padlócirkálóra pazarolni az szünetem. Na sziasztok, jó munkát!
-De Castiel...
-Áh...-szólaltam meg. -Castiel az Castiel...nem is tudom mit vártunk. Menjünk inkább, telik az idő.
-Mi történt köztetek? -kérdezte Rosa.
-Semmi...-mondtam.
Már kerestük a kutyát a DÖK-ös teremben, a kertészklubban, a tornateremben, még az udvar volt hátra.
Kimentünk, és megláttuk Castielt, egy padon ücsörögve. Felénk nézett. Megrázta a fejét és újra visszamerült a zene birodalmába...
-NEM IGAZ, HOL LEHET AZ A DÖG?! Hol nem kerestük még?! -kérdeztem.
-Nem tudom...a tantermekben még nem néztük.
-Áh, szarok a kutyára, nekem ez nem ér annyit...inkább az intő. Halottam, hogy mögöttem Cas felröhög...na tessék! Ez is csak röhögni tud, ahelyett, hogy segítene....jellemző.
-Akkor mi legyen? -kérdezte Rosa.
-Már így is ellógtunk két órát és sehol se volt az a lábtörlő...szerintem nem is találjuk már meg és több órát meg nem kéne ellógni.
-Akkor menjünk.
A következő óra matek volt. Még volt pár perc becsengőig, így leborultam a padra és próbáltam csendben haldokolni. Azt se vettem észre, hogy Cas már beült mellém.
-Na, megtaláltátok Portörlőt? -kérdezte. Felkeltem és a legcsúnyább nézésemet mutattam meg neki.
-Hogy te milyen szép becenevekkel illeted azt a kutyát...-mondtam ironikusan. -Amúgy nem. Nélküled nem sokra jutunk.
-Ezt bóknak kéne vennem?
-Veszed aminek akarod, seggfej! -mondtam, majd visszaborultam a padra. Hallottam, hogy Cas röhög mellettem. Nem tudom, van valami a nevetésében ami megfog. Hihetetlen öröm fog el mikor hallom a nevetését vagy mikor látom gitározni. Akkor olyan mintha, nem létezne senki más...csak ő és a zene.
Már javában tartott az óra amikor a tanár ránk ordított, hogy azonnal takarodjunk Cassal kifelé, ha csak aludni tudunk az óráján. Hát okay. Felkeltünk és kimentünk a teremből. Castiel hátát a szekrényeknek támasztotta, én megálltam előtte és sokáig csak néztük egymást. Próbáltuk kitalálni mit gondol a másik, de mindketten tudtunk olvasni egymás szeméből...
Castiel a szemembe nézett és várta a választ, ami egy rövid időre megváltoztatja a kettőnk között levő...nem is tudom mit. Igazából nincsen köztünk semmi.
-Castiel, szeretném, ha barátok maradnánk. És nem több. Megígérted...a tájfutáson, hogy nem kezelsz másképpen csak, ha én is kérem. Azt kérem, hogy maradjunk barátok.
Elengedett. Szinte rossz volt nézni a csalódott arcát, a könnybe lábadt szemét, ami teljesen más választ várt. Ekkor nyilallt belém, szinte villámcsapásként a tudat, hogy önző vagyok és az ő érzéseit nem veszem figyelembe. Elfordult tőlem, két keze az asztal szélét szorítja. Nem látom az arcát, de azt igen, hogy nagyon uralkodnia kell magán, hogy ne törjön össze valamit most rögtön. Nagyon megbántottam, akaratlanul is. De valahogy tudtam, hogy ez lesz a vége. Kettőnk között úgyse lehetne semmi. Az ablakon keresztül enyhe szellő áramlott be, és kavarta fel a szobában a levegőt. Döntöttem...
-Mennem kell. -mondtam. Nem fordult meg. Egy szót se szólt. Én meg kisurrantam a nyitva hagyott ablakon.
Mikor reggel felkeltem, csak azon gondolkoztam, ami tegnap este történt. Szívből remélem, hogy Cas nem haragudott meg rám annyira amennyire mutatta tegnap mert azt nem bírnám ki. A suliba menet reméltem, hogy legalább Lyssel találkozom, ha Cassal nem is, de nem láttam egyikőjüket se.
Amint beléptem az épületbe Rosa támadott le.
-MI A FÉSZKES FENÉT CSINÁLTATOK TEGNAP?! Végig azt hittem, hogy ott jöttök mögöttem, az igazgatónő nagyon leszidott, fenyegetőzik, hogy intőt ad!! Az első óra után rögtön mennünk kell a tanáriba!! Castielnek is! Am...tényleg, ő hol van?
-Azt én is szeretném tudni, Rosa...
-Mi van, összevesztetek?
-Nem beszélnék róla. Majd megkeresem Castielt és megyünk a tanáriba óra után.
-Akkor majd találkozunk. -mondta, de én ezt már szinte nem is hallottam, rohantam az udvarra, hátha Cas ott van, de nem találtam meg. Ahogy a tornateremben se volt. Ránéztem az órámra, már legalább negyed órája folyik a tanítás. Oké, akkor ezt ellógom...úgyse érdekelnek a vegyületek, meg az ionok.
Még negyed órát vártam az udvaron, mikor úgy döntöttem leülök egy padra. Zenét hallgattam mikor pár perccel később megjelent Castiel.
-Csá. -vetette oda.
-Szia.
-Figyelj, ami tegnap történt...szóval...nem akarom, hogy bűntudatod legyen. Érdemes rád várni, csak már nem bírok. Most kezdem csak átérezni annak a bilifejűnek a helyzetét. Mikor azt mondta szeret téged, de te sokadszorra is elutasítottad.
-Castiel...
-Várni fogok. -mondta, majd leült mellém. Istenem, most aztán szar helyzetbe vagyok...
Kicsöngettek, amikor felkelt mellőlem és elindult.
-Castiel, várj!
-Mivan?
-Mennünk kell a tanáriba, most! A tájfutásos dolog miatt.
-Nekem miért kell?! TI TÉVEDTETEK EL!!!
-De jönnöd kell!
-Ahj...nők! -kiabálta, majd megindult a tanári felé. "Nők". Most megsértett. Na mindegy, a tegnapi után úgyis megérdemeltem.
-SOHA NEM LÁTTAM MÉG ILYET AMIÓTA ITT TANÍTOK, ÉRTIK?! SOHA!
-De Igazgatónő, kérem... -kezdtem. De nem hagyta, hogy befejezzem, a pofámba ordított...
-MAGA CSAK NE MAGYARÁZZON, MEYER KISASSZONY! Tudom, hogy maga miatt tévedtek el, és ezért igazgatói figyelmeztetésben fog részesülni!
-De, én voltam. Én miattam történt. -mondta Rosa.
-Hogyan?
-Miattam tévedtünk el.
-Castiel, maga mit mond?
És mivel Castiel is azt mondta, hogy ő maga volt a hibás, így mindhárman intőt kaptunk. Hát so sorry :D
Szegény Rosa, legalább másfél órán keresztül bőgött, hogy ez mennyire hatással lesz majd a tanulmányi eredményére. Ellenben velem...ez már a sokadik intőm, szóval...
Kimentünk a folyosóra.
Rosa, miután Castiel azt mondta neki, hogy szívből gratulál az első intőjéhez még jobban bőgött mint azelőtt. És amikor már azt hittük nem jöhet rosszabb, az igazgatónő lépteit hallottuk közeledni.
Megállt előttünk.
-Nézzék, amit tettek arra nincs mentség, de belátom, hogy egy kicsit szigorú voltam.
-HOGYAN? -kérdeztük kórusban.
-Van valami amivel törölhetik azt az intőt.
-???
-Eltűnt a kutyusom. És...
-Ó szegény. -szólalt meg Rosa.
-CsENDET! -szóval, meg kellene keresniük. Ha megtalálják, szemet hunyok a dolog felett, most az egyszer.
-Már keressük is. -mondta Rosa.
-Hát én nem! -mondta Castiel. -Semmi kedvem egy padlócirkálóra pazarolni az szünetem. Na sziasztok, jó munkát!
-De Castiel...
-Áh...-szólaltam meg. -Castiel az Castiel...nem is tudom mit vártunk. Menjünk inkább, telik az idő.
-Mi történt köztetek? -kérdezte Rosa.
-Semmi...-mondtam.
Már kerestük a kutyát a DÖK-ös teremben, a kertészklubban, a tornateremben, még az udvar volt hátra.
Kimentünk, és megláttuk Castielt, egy padon ücsörögve. Felénk nézett. Megrázta a fejét és újra visszamerült a zene birodalmába...
-NEM IGAZ, HOL LEHET AZ A DÖG?! Hol nem kerestük még?! -kérdeztem.
-Nem tudom...a tantermekben még nem néztük.
-Áh, szarok a kutyára, nekem ez nem ér annyit...inkább az intő. Halottam, hogy mögöttem Cas felröhög...na tessék! Ez is csak röhögni tud, ahelyett, hogy segítene....jellemző.
-Akkor mi legyen? -kérdezte Rosa.
-Már így is ellógtunk két órát és sehol se volt az a lábtörlő...szerintem nem is találjuk már meg és több órát meg nem kéne ellógni.
-Akkor menjünk.
A következő óra matek volt. Még volt pár perc becsengőig, így leborultam a padra és próbáltam csendben haldokolni. Azt se vettem észre, hogy Cas már beült mellém.
-Na, megtaláltátok Portörlőt? -kérdezte. Felkeltem és a legcsúnyább nézésemet mutattam meg neki.
-Hogy te milyen szép becenevekkel illeted azt a kutyát...-mondtam ironikusan. -Amúgy nem. Nélküled nem sokra jutunk.
-Ezt bóknak kéne vennem?
-Veszed aminek akarod, seggfej! -mondtam, majd visszaborultam a padra. Hallottam, hogy Cas röhög mellettem. Nem tudom, van valami a nevetésében ami megfog. Hihetetlen öröm fog el mikor hallom a nevetését vagy mikor látom gitározni. Akkor olyan mintha, nem létezne senki más...csak ő és a zene.
Már javában tartott az óra amikor a tanár ránk ordított, hogy azonnal takarodjunk Cassal kifelé, ha csak aludni tudunk az óráján. Hát okay. Felkeltünk és kimentünk a teremből. Castiel hátát a szekrényeknek támasztotta, én megálltam előtte és sokáig csak néztük egymást. Próbáltuk kitalálni mit gondol a másik, de mindketten tudtunk olvasni egymás szeméből...
2014. március 4., kedd
5. Rész
Nem mondtam ki hangosan a szót, amire Castiel úgy várt. Remegni kezdtem.
-Látom, fázol. -mondta. Mielőtt kettőt pisloghattam volna, levette a felsőjét és rám terítette.
-Jobb? -kérdezte.
-Sokkal.
-Nem akarsz mondani még valamit? -kérdezte, miközben a tekintetét egy pillanatra se vette le rólam.
A szám szólásra nyílt, de már nem tudtam mondani semmit, mert az igazgatónő károgását hallottuk meg tőlünk alig pár méterre. Cassal szétugrottunk...dadogtunk, hogy semmi se történt köztünk, de a tehenet nem igazán hatotta meg a mesénk: valószínűleg mindannyian intőt fogunk kapni, Rosát is beleértve, akinek a szín ötös átlaga mellé most ez hiányzott a legkevésbé.
A tehén gyakorlatilag feltuszkolt minket a buszra, és nem egy gyerek volt, akik szúrós pillantásokat vetettek ránk, hiszen, ha nem tűnűnk el már rég otthon lehetnének.
-Hol voltatok?! -kérdezte indulatosan Lys. Rosa viszont bealudt Lys mellett. De jó neki...én valszeg most két-három napig nem fogok tudni aludni.
-Sehol...üljél vissza! -felelte Cas, miközben visszalökte Lyst az ülésre. Cassal megint csak egymás mellé jutott hely. Beültem az ablak mellé, majd Castiel lehuppant mellém. Láttam, hogy egyszer kétszer rám néz, de nem néztem vissza rá...nem akartam, hogy bárki tudjon erről...csak szerettem volna, ha Castiel úgy kezel továbbra is mint a csók(ok) előtt. Legalábbis az eszem ezt súgta...hogy még csak ne is gondoljak arra, hogy Cas meg én...pedig megtörténhetne. Most rögtön odafordulhatnék hozzá és a szemébe mondhatnám, hogy szeretem...és ezt súgta a szívem is. Valamiért nem tudok rá hallgatni.
Nem meséltem senkinek arról, hogy mi zajlik most a lelkemben -valóságos háború van -még Rosának se...de a szerelem is olyan mint a méreg: ha sokáig magadban tartod, szépen, lassan felemészt. Főleg az olyan szerelem ami nincs viszonozva...de ez van, de lehet, hogy azt hiszi, nem szeretem, habár a csókomból megmondta, hogy tudja.
Miután a busz megérkezett a suli elé. Cas maga elé engedett, így előtte tudtam leszállni. Se szó se beszéd elindultam hazafelé...még csak el se köszöntem, vissza se néztem. De éreztem, hogy valaki hangtalanul követ a sötétben.
Megfordultam...természetesen Castiel volt az, ki más.
-Te miért követsz?
-Am, én is itt lakom...ha esetleg nem tűnt volna még fel a több mint két év alatt! -felelte durcásan. Komolyan, mint egy óvodás akinek elvették a kedvenc játékát...bár az esetében lehet én voltam az a "kedvenc".
-Most meg mi bajod?!
-Szerinted mi?! -felelte. -Mi lenne?! Tudod, hogy szeretlek, akkor meg miért nem akarsz velem lenni? -kérdezte. Megálltunk a házunk bejáratánál, majd teljes erővel a falhoz tolt. És megtörtént az ami az erdőben is...újra megcsókolt. De ez már volt...fájdalmat éreztem benne. Elhúzódtam tőle, már amennyire tudtam és az arcán egy könnycseppet fedeztem fel...szinte el se hiszem.
-Látod? -kérdezte.
-Sírsz. -mondtam.
-Látod mekkora fájdalmat okozol azzal, hogy nem ismered be az érzéseidet?
-Akkor meg miért csókolsz meg újra és újra, ha fájdalmat okozok?! -kérdeztem dühösen, majd megfordultam, hogy kinyissam az ajtót, de két karom a csípőmhöz szorította miközben átölelt...egy csókot lehelt a nyakamra és a fülembe súgta:
-Mert rájöttem, hogy te egy olyan lány vagy akiért meghalni is érdemes...és mert annyira szeretlek, hogy miattad a fájdalmat is elviselem. -mondta, majd elengedett...még egy csókot nyomott a nyakamra és elsétált. Még láttam ahogy bemegy az ajtaján és teljesen elnyeli a sötétbe burkolózó ház.
Amikor nekem is sikerült felmásznom a lépcsőn és végighallgatni egy újabb Amber-féle kiakadást - hogy én miattam nem érdekelte senkit az ő győzelme - bementem a szobámba és úgy bevágtam az ajtómat, hogy azt hittem kiesik tokostól, de már az se érdekelt...
Felkapcsoltam a lámpát. Az ablakom nem volt besötétítve így tökéletesen át lehetett látni hozzám. Levettem a felsőmet mikor eszembe jutott, hogy Castielé nálam van. Na, most hogy a fenébe adjam vissza neki? Visszaadhatnám holnap is, suliban, de látnom kell őt, most azonnal. El kell mondjam neki, hogy sajnálom és igaza volt. Úgy döntöttem, hogy átöltözöm és utána az ablakon fogok kimászni, hogy senki se vegyen észre. Már melltartóban voltam amikor egyszer csak az ablakra néztem és láttam, hogy Castiel félmeztelenül vigyorog rám. A halottakat is felébresztő sikítozásba kezdtem, közben kapkodva próbálkoztam valamit felvenni.
Ez meg még mindig vigyorog. Na vigyorogjál csak -gondoltam, úgyse lesz többet részed ilyen látványban, részemről legalábbis.
Nem bírtam tovább...odasétáltam az ablakhoz, kinyitottam és átordibáltam Castielhez:
-Forduljál már el, idióta! Mi a fenét lesel?!
-Miért ne? Te vetkőztél le nekem. -mondta vigyorogva.
-Jól van, vigyorogjál csak. -mondtam. -Részemről többet úgyse látsz ilyet.
-Ki tudja. Lehet legközelebb egy szál bugyiban foglak látni...vagy abban se.
-Ne menjél már át pedoba .-mondtam. -Perverz!! -kiáltottam. -Mindjárt átmegyek hozzád. Nálam maradt a felsőd.
-Meztelenül jössz? -kérdezte vigyorogva.
-Álmaidban fiacskám. -mondtam.
-Anyu mérges?
-Áh...reménytelen vagy, fiam. Sose javulsz már meg. -mondtam nevetve. Majd felkaptam Castiel felsőjét, és ahogy elterveztem az ablakon át másztam ki. Persze Castiel nem egyszer lehülyézett, hogy miért nem az ajtón megyek ki...én meg majd jól lecsapom, ha addig nem esek le. Ráugrottam a házunk között levő fára...pont volt egy hosszú ága amin át pont Cas ablakához tudtam menni.
Párszor megcsúsztam, de végül gondtalanul földet értem Cas szobájában.
-Tessék. -mondtam, majd a kezébe nyomtam a felsőjét és távozni akartam, de nem engedett el.
-Gondoltad, hogy ilyen hamar megszabadulsz tőlem? -kérdezte mosolyogva.
-Castiel, engedj el! Vissza kell mennem.
-Figyelj, nem bírom...egyre nehezebb veled lennem, ha nem csókolhatlak meg. Mikor nem vagy velem minden percben arra gondolok, hogy vajon mit csinálhatsz. Szeretlek!
-Castiel...
-Ne hagyj el! Belehalnék. Szeretlek, szeretlek, szeretlek...maradj mellettem! Kérlek, Eliza!
-Hogy?
-Aludj ma itt!
-Nem hinném, hogy ez olyan jó ötlet. -mondtam.
-Nem csinálok semmit, megígérem. De ne hagyj itt.
-Mi lesz, ha nemet mondok? -kérdeztem. Megfordultam, kezem az ablakpárkányon volt, de Cas visszahúzott, és a falnak tolt:
-Miért teszel úgy mintha semmi se történt volna? -kérdezte. A szívem vadul kalapált, miközben a szemembe nézett. Azt hiszem még életemben nem voltam ennyire zavarban...
-El kell mondanod mit érzel irántam.
-Látom, fázol. -mondta. Mielőtt kettőt pisloghattam volna, levette a felsőjét és rám terítette.
-Jobb? -kérdezte.
-Sokkal.
-Nem akarsz mondani még valamit? -kérdezte, miközben a tekintetét egy pillanatra se vette le rólam.
A szám szólásra nyílt, de már nem tudtam mondani semmit, mert az igazgatónő károgását hallottuk meg tőlünk alig pár méterre. Cassal szétugrottunk...dadogtunk, hogy semmi se történt köztünk, de a tehenet nem igazán hatotta meg a mesénk: valószínűleg mindannyian intőt fogunk kapni, Rosát is beleértve, akinek a szín ötös átlaga mellé most ez hiányzott a legkevésbé.
A tehén gyakorlatilag feltuszkolt minket a buszra, és nem egy gyerek volt, akik szúrós pillantásokat vetettek ránk, hiszen, ha nem tűnűnk el már rég otthon lehetnének.
-Hol voltatok?! -kérdezte indulatosan Lys. Rosa viszont bealudt Lys mellett. De jó neki...én valszeg most két-három napig nem fogok tudni aludni.
-Sehol...üljél vissza! -felelte Cas, miközben visszalökte Lyst az ülésre. Cassal megint csak egymás mellé jutott hely. Beültem az ablak mellé, majd Castiel lehuppant mellém. Láttam, hogy egyszer kétszer rám néz, de nem néztem vissza rá...nem akartam, hogy bárki tudjon erről...csak szerettem volna, ha Castiel úgy kezel továbbra is mint a csók(ok) előtt. Legalábbis az eszem ezt súgta...hogy még csak ne is gondoljak arra, hogy Cas meg én...pedig megtörténhetne. Most rögtön odafordulhatnék hozzá és a szemébe mondhatnám, hogy szeretem...és ezt súgta a szívem is. Valamiért nem tudok rá hallgatni.
Nem meséltem senkinek arról, hogy mi zajlik most a lelkemben -valóságos háború van -még Rosának se...de a szerelem is olyan mint a méreg: ha sokáig magadban tartod, szépen, lassan felemészt. Főleg az olyan szerelem ami nincs viszonozva...de ez van, de lehet, hogy azt hiszi, nem szeretem, habár a csókomból megmondta, hogy tudja.
Miután a busz megérkezett a suli elé. Cas maga elé engedett, így előtte tudtam leszállni. Se szó se beszéd elindultam hazafelé...még csak el se köszöntem, vissza se néztem. De éreztem, hogy valaki hangtalanul követ a sötétben.
Megfordultam...természetesen Castiel volt az, ki más.
-Te miért követsz?
-Am, én is itt lakom...ha esetleg nem tűnt volna még fel a több mint két év alatt! -felelte durcásan. Komolyan, mint egy óvodás akinek elvették a kedvenc játékát...bár az esetében lehet én voltam az a "kedvenc".
-Most meg mi bajod?!
-Szerinted mi?! -felelte. -Mi lenne?! Tudod, hogy szeretlek, akkor meg miért nem akarsz velem lenni? -kérdezte. Megálltunk a házunk bejáratánál, majd teljes erővel a falhoz tolt. És megtörtént az ami az erdőben is...újra megcsókolt. De ez már volt...fájdalmat éreztem benne. Elhúzódtam tőle, már amennyire tudtam és az arcán egy könnycseppet fedeztem fel...szinte el se hiszem.
-Látod? -kérdezte.
-Sírsz. -mondtam.
-Látod mekkora fájdalmat okozol azzal, hogy nem ismered be az érzéseidet?
-Akkor meg miért csókolsz meg újra és újra, ha fájdalmat okozok?! -kérdeztem dühösen, majd megfordultam, hogy kinyissam az ajtót, de két karom a csípőmhöz szorította miközben átölelt...egy csókot lehelt a nyakamra és a fülembe súgta:
-Mert rájöttem, hogy te egy olyan lány vagy akiért meghalni is érdemes...és mert annyira szeretlek, hogy miattad a fájdalmat is elviselem. -mondta, majd elengedett...még egy csókot nyomott a nyakamra és elsétált. Még láttam ahogy bemegy az ajtaján és teljesen elnyeli a sötétbe burkolózó ház.
Amikor nekem is sikerült felmásznom a lépcsőn és végighallgatni egy újabb Amber-féle kiakadást - hogy én miattam nem érdekelte senkit az ő győzelme - bementem a szobámba és úgy bevágtam az ajtómat, hogy azt hittem kiesik tokostól, de már az se érdekelt...
Felkapcsoltam a lámpát. Az ablakom nem volt besötétítve így tökéletesen át lehetett látni hozzám. Levettem a felsőmet mikor eszembe jutott, hogy Castielé nálam van. Na, most hogy a fenébe adjam vissza neki? Visszaadhatnám holnap is, suliban, de látnom kell őt, most azonnal. El kell mondjam neki, hogy sajnálom és igaza volt. Úgy döntöttem, hogy átöltözöm és utána az ablakon fogok kimászni, hogy senki se vegyen észre. Már melltartóban voltam amikor egyszer csak az ablakra néztem és láttam, hogy Castiel félmeztelenül vigyorog rám. A halottakat is felébresztő sikítozásba kezdtem, közben kapkodva próbálkoztam valamit felvenni.
Ez meg még mindig vigyorog. Na vigyorogjál csak -gondoltam, úgyse lesz többet részed ilyen látványban, részemről legalábbis.
Nem bírtam tovább...odasétáltam az ablakhoz, kinyitottam és átordibáltam Castielhez:
-Forduljál már el, idióta! Mi a fenét lesel?!
-Miért ne? Te vetkőztél le nekem. -mondta vigyorogva.
-Jól van, vigyorogjál csak. -mondtam. -Részemről többet úgyse látsz ilyet.
-Ki tudja. Lehet legközelebb egy szál bugyiban foglak látni...vagy abban se.
-Ne menjél már át pedoba .-mondtam. -Perverz!! -kiáltottam. -Mindjárt átmegyek hozzád. Nálam maradt a felsőd.
-Meztelenül jössz? -kérdezte vigyorogva.
-Álmaidban fiacskám. -mondtam.
-Anyu mérges?
-Áh...reménytelen vagy, fiam. Sose javulsz már meg. -mondtam nevetve. Majd felkaptam Castiel felsőjét, és ahogy elterveztem az ablakon át másztam ki. Persze Castiel nem egyszer lehülyézett, hogy miért nem az ajtón megyek ki...én meg majd jól lecsapom, ha addig nem esek le. Ráugrottam a házunk között levő fára...pont volt egy hosszú ága amin át pont Cas ablakához tudtam menni.
Párszor megcsúsztam, de végül gondtalanul földet értem Cas szobájában.
-Tessék. -mondtam, majd a kezébe nyomtam a felsőjét és távozni akartam, de nem engedett el.
-Gondoltad, hogy ilyen hamar megszabadulsz tőlem? -kérdezte mosolyogva.
-Castiel, engedj el! Vissza kell mennem.
-Figyelj, nem bírom...egyre nehezebb veled lennem, ha nem csókolhatlak meg. Mikor nem vagy velem minden percben arra gondolok, hogy vajon mit csinálhatsz. Szeretlek!
-Castiel...
-Ne hagyj el! Belehalnék. Szeretlek, szeretlek, szeretlek...maradj mellettem! Kérlek, Eliza!
-Hogy?
-Aludj ma itt!
-Nem hinném, hogy ez olyan jó ötlet. -mondtam.
-Nem csinálok semmit, megígérem. De ne hagyj itt.
-Mi lesz, ha nemet mondok? -kérdeztem. Megfordultam, kezem az ablakpárkányon volt, de Cas visszahúzott, és a falnak tolt:
-Miért teszel úgy mintha semmi se történt volna? -kérdezte. A szívem vadul kalapált, miközben a szemembe nézett. Azt hiszem még életemben nem voltam ennyire zavarban...
-El kell mondanod mit érzel irántam.
2014. február 21., péntek
4. Rész
Felülök az ágyamon. Körülnézek. Az ablakomat nyitva találom, Castiel sehol. Remek, legalább volt annyi esze, hogy az ablakon át távozzon, így legalább az anyámon kívül senki más nem tudta meg, hogy itt volt...remélem.
Gondolkodom. Cas tegnap nem egyszer megpróbált megcsókolni, este meg vele álmodtam. Az álmomban azt mondta belém szeretett. "Nem ez lehetetlen"-gondoltam. Megráztam a fejem...köztünk úgyse lesz semmi. Visszadőlök az ágyra. Nyugodtan, szabályosan lélegzem...nagy a csend. Megint felülök. Ma van a tájfutás. Gyűlölöm ezt az egész szart! Csak ne lenne kötelező.
Itthon nincs semmi mozgás. Ezek szerint az én imádnivaló nővérkém elment a fenébe a többiekkel együtt, ámen. Habár anyám nem...persze, nem kedvelem különösebben, de az, hogy nem árult be apámnak, rendes volt tőle...jövök neki eggyel.
Felkelek. Azt mondták a tájfutásra valamilyen kényelmes göncöt kell viselni, úgyhogy a szürke melegítőmet veszem fel. Remélem az igazgatónő jókedvében lesz és engedi, hogy Rosaval induljak. Legalább legyőzhetném Cast valamiben mert tutira mi nyernénk, muhahaha! :D
Öltözés közben kinéztem az ablakon. Pont megláttam Cast egy szál boxerben. Az a felsőtest, úristen...úgy bámultam, hogy majd' kiesett a szemem. "Na ezt jó lesz, ha befejezed!!!" -parancsoltam magamra. Végül is igaz...nem nézhetek rá úgy mintha a pasim lenne. Ő csak a legjobb barátom és senkinek nem adom!
Miután a külsőmnek sikerült emberi formát adnom, kényszeredetten elindultam lefelé. Gyűlölöm az egész tájfutást pedig még el se kezdődött. Felkaptam a táskám, tettem bele egy üveg vizet ( ami víz eredetileg volt benne azt kiöntöttem. Hátha Ambernek eszébe jutna a tegnapi dolog és elkezdene akciózni), valamint egy sajtos zsemlét és elindultam. Azt hiszem életemben még ilyen lassan nem mentem.
-Nem akarom ezt a szarságot, GYŰLÖLÖM!! -mondtam hangosan, majd akkorát belerúgtam a táskámba, hogy kétszer átpördült a karomon.
-Ejha. Azért nem a táskán kellene kitölteni a mérgedet, kicsilány. -mondta egy hang mögöttem. Megpördültem. A hang gazdája, Castiel volt. És...ezt nem hiszem el!! Végignéztem rajta. Pontosan ugyanolyan melegítő volt rajta mint rajtam, a szabása, a márkája is ugyanaz. Mondanom se kell, hogy eddig is dühös voltam, de most meg tudtam volna ölni.
-MIÉRT, TALÁN JOBB SZERETNÉD, HA RAJTAD TÖLTENÉM KI, SEGGFEJ!- kiabáltam. Majd -nem várva a reakciójára- megfordultam és mentem tovább. Hallottam, hogy jön utánam, útközben találkozott Lyssel is, de nem fordultam meg, egészen amíg...
-SZIA, ELIZA!! -kiáltott utánam Lys. Most fordultam meg. Megvártam amíg beértek engem és együtt mentünk tovább. Sokáig nem szóltunk semmit. Cassal nem néztünk egymásra...nem tudtam a szemébe nézni.
-Srácok, nem láttátok a jegyzet füzetemet?- kérdezte Lys. Szerencsétlen naponta elhagyta :D
-LYS, ÉN ESKÜSZÖM, HOGY EGYSZER A HÁTADRA RAGASZTOM AZT A GECIS FÜZETET!! -kiabálta Cas, majd felröhögtünk mindhárman. Megálltam, és megfordultam. Távolabb megláttam Lys füzetét. Visszamentem érte, de ezek meg nem álltak meg, mentek tovább. Szóval már azt se veszik észre, hogy nem vagyok ott...főleg Cas. Biztos haragszik rám...mondjuk már nem érdekel...
Felkaptam a füzetet, kicsit szaladnom kellett, hogy beérjem őket. Mikor sikerült, teljes erőből fejbe vágtam a füzettel Lysandert.
-ÁÚÚ- kiáltottt fel.
-Itt a rohadt füzeted!- mondtam, majd mit sem törődve velük, mentem tovább.
-Oh, köszönöm szépen, Drágám! -mondta Lys gúnyosan, de közben még magam mögött hallottam, hogy Cas felröhög. Ah, elegem van belőlük...de a barátaim és nélkülük egy senki lennék. Szükségem van rájuk.
Amint odaértünk a sulihoz, szinte rögtön felszálltunk a buszra. De előtte Cas még elszívott egy cigit. Közben láttam Violát, Kimet és Rosat felszállni a buszra.
Castiel mellett ültem. A busz tele volt már és Lyst Rosa elrángatta maga mellé...hát így alakult. Láttam, hogy Cas hozott magával kukis chipset, Rosa meg rúzst -de, hogy minek? hát ezért :D - nekem meg volt egy szuper ötletem. Soha nem növünk fel, gondoltam :D
Elmeséltem Rosanak és Casnak, hogy mit találtam ki, ezek meg olyan felszabadultan nevettek mint még sosem. Legalább ez az egy jó dolog van ebben a fosban...hogy összehoz minket. Cas és Rosa eddig utálták egymást. Lysander aludt.
Cas kivett a zacskóból 3 db chipset, kettőt Lys orrába rakott, egyet meg a fejére...közben Rosa rúzzsal szívecskéket rajzolt Lys arcára, valamint a homlokára felírta ezt: "Nathaniel, te vagy a mindenem". :D Aztán én készítettem róla egy fotót.
Szegény Lys :D Mikor leszállt a buszról mindenki őt bámulta, páran röhögtek, is...ennek meg fogalma sem volt miért. Majd megmutattam a fotót. Eleinte nagyon haragudott ránk, de később már ő is csak nevetett ezen.
Csoportokba kellett állnunk. Mindenkinek meg kellett keresnie a párját, majd az igazgatónő bemondta a neveket. Szép, sorjában haladt. Bemondta Castiel nevét és hagyta, hogy Lyssel induljon. Jó kedve van az igazgatónőnek...ámen.
-Elizabeth Meyer! Kivel indul?
-Rosalya Ben...
-Jó, rendben, indulhatnak! -mondta. Micsodaaa?? Engedi, hogy vele in...biztos bepasizott! Háháhá, mitől mástól lenne ilyen jó kedve?
-Azért nem hittem volna, hogy...-mondta Rosa.
-Jaja, én se...nem tudom mi történt vele. Biztos talált valakit. -mondtam vigyorogva.
-Ahj, fogd be! -mondta nevetve Rosa. Közben odaértünk a starthoz. Cas és Lys is ott voltak. Lysander megint keresett valamit...
-Rosa, nézd! -mondtam, közben Lys fele mutattam. -Biztos megint azt a rohadt füzetet keresi.
-Mikor nem? -mondta Rosa.
Cas meglátta, hogy ott állunk és odajött hozzánk.
-Na, felkészültetek a vereségre, csajok? -mondta vigyorogva...ahj, imádom ilyenkor. De nem hagyom magam.
-És te? -kérdeztem.
-Meg fogunk verni. -mondta.
-Kizárt. -felelte Rosa.
-Óh, tényleg? -mondta Cas, gúnyosan. Nem szeretem amikor így beszél, ilyenkor mindig kérni akar valamit...vagy alkut kötni...és igazam lett. -Jó. Ha én nyerek...hagyod, hogy megcsókoljalak.
A földbe gyökerezett a lábam, ott helyben a döbbenettől. Most nem tudom, hogy azért mondta-e ezt, mert tényleg szeret, vagy csak szórakozásból.
-Parancsolsz? -kérdeztem.
-Jól hallottad. -felelte vigyorogva.
-SOHA! -kiabáltam. Kezdtem beidegesedni. - Szóval...mi lenne, ha én nyernék?
-Ami ki van zárva, mert úgy is én fogok...de akkor nem kell megcsókolnod.
-Nem áll az alku.-mondtam.
-Oké...egyszer még könyörögni fogsz a csókomért. -mondta, majd megfordult és visszament Lyshez.
Percekig szólni se tudtam. Azt se vettem észre, hogy Rosa már percek óta beszél hozzám... a gondolataim hangosabbak voltak.
-HAHÓ, ELIZA! Mi a fenéért nem válaszolsz?!
-Am, mi?
-Azt mondom már percek óta, hogy nem is tudtam, hogy Castiel szeret téged.
-Hát azt én se...szerintem nem is szeret csak szórakozásból mondta.
-Láttam, ahogy rád nézett...csak te nem vetted észre -mondta, majd egy kis habozás után hozzátette: -Szeret téged, ezt elhiheted.
Én meg azt se tudtam már mit gondoljak. A jelek egyértelműek voltak, mégse hittem nekik. Nem tudtam elhinni, hogy a srác aki már legalább két éve az egyik legjobb barátom, belém szeretett. Akkor hát igaz volt az álmom is...
Megfújták a sípot és kezdődött a tájfutás. Mindenki kapott egy térképet, egy papírt, ceruzát és egy listát, rajta azokkal a dolgokkal amiket meg kellett találnunk: aranyrög, erdőlakó meg egyéb hülyeségek...ezek se sokkal értelmesebbek mint az aki kitalálta ezt az egész buziságot, de ha már itt kell lenni, csináljuk...meg nem hagyhatom, hogy Castielék győzzenek...ahhoz túlságosan is büszke vagyok, hogy hetekig hallgassam, hogy bizony Ő győzött.
Rosaval sikeresen megtaláltuk az aranyrögöt, nagy falevelet, bogarat, különböző üvegeket, bicskát, még lenyomatot is csináltunk...csak az erdőlakó hiányzott. Kimék elkaptak egy mókust, de azt nem fogadták el. Akkor meg mi az Isten az a rohadt erőlakó, ha nem olyan állat ami él? Ekkor leesett...
-Rosa!! Megvan!
-Hm?
-Nem élő állat kell! Olyan valamit kell keresni ami erdőlakó ugyan, de nem élő. Tehát...
-Olyat ami nem bomlik le? -kérdezte.
-Hát, valami műanyag dolgot, szerintem.
-Akkor keressük. -mondta Rosa, majd elindultunk. Éppen egy üreges fánál jártunk mikor benéztem oda...de nem volt ott semmi.
-Csak nem EZT keresed? Megpördültem...Cassal találtam magam szembe.
-Te meg mi az Istent csinálsz?! -förmedtem rá. -Adjad idefele!
-Oké...egy csókért a tied. -mondta.
-Mi a francért akarsz te ennyire megcsókolni?! -mondtam. Közben Rosa és Lys távolról szemlélték az eseményeket, és ha jól láttam...Istenem :D Ezek az idióták még fogadtak is egymással, hogy megcsókoljuk-e egymást :D.
-Szerinted, miért? -kérdezte, mosolyogva. Nem tudok ellenállni mosolyának...egyszerűen nem megy. De most ellen fogok állni...muszáj lesz, bármilyen nehéz is.
El akartam tőle venni azt a buzis műanyag nyulat -erdőlakót- de lefogta a kezem és magához húzott. Sokáig csak néztük egymást. Láttam a szemén, hogy meg akar csókolni, mégse tette meg. Cas nem olyan.
Eltolt magától.
-Tényleg nem értem miért nem akarod...csak egy csók...nem halnál bele. -mondta, majd intett Lysnek és elindultak. Rosa odajött hozzám.
-Még, hogy nem szeret, mi?- mondta kuncogva, majd hozzátette: -Nem értem, miért nem csókoltad meg. Csak egy csók lett volna...és legalább megkaptuk volna azt a rohadt erdőlakót mert már kib@szottul elegem van ebből az egész hülyeségből!!! -mondta mérgesen.
-Wow...sose hallottalak még így beszélni...
-CSODÁLKOZOL?! Menj utána és csókold meg! Legyetek túl rajta...
-De nem akarom...elveszteném a barátságát.
-Engem nem tudsz becsapni... annyira látszott rajtad, hogy igen...és hát benne van a pakliban, hogy elveszted. De az is, hogy továbbra is barátként kezel majd. Sose tudod meg, ha nem próbálod ki.
-De...
-Nincs semmi, "de" Eliza! -mondta. Rájöttem, hogy igaza van, és bármennyire is nem akaródzik, muszáj lesz megcsókolnom.
-Zavarok?
Azt hittem elájulok mikor mögöttem megszólalt Cas...mindent hallott. Végem...ezt sose magyarázom ki. -Castiel...én...csak...
-Tudom mitől félsz, de nem kezeltelek volna máshogy...csak akkor ha te is szeretted volna. -mondta. -Szóval kell a nyúl vagy nem? -kérdezte vigyorogva. Ránéztem Rosára...közelebb jött és a fülembe súgta : "Nem kényszerítelek semmire...te döntesz".
-Rendben. -mondtam két sóhajtás között. -De aztán ideadod azt a buzis nyulat, és úgy teszünk mintha mi sem történt volna...OK?
-Ha ezt akarod, igen. -mondta. Majd közelebb húzott magához...a szívem a torkomban dobogott... egyenesen a szürke szemeibe néztem, ami tele volt érzelemmel...és szerelemmel. Nem akartam elhinni, hogy ez velem történhet meg...hogy ez az isteni pasi pont engem szeret. Egy centire voltunk egymástól mikor végre megtörtént...az érzés leírhatatlan. Szerintem még filmen se láttam sose, hogy egy férfi ilyen szenvedélyesen csókolt volna meg egy nőt, ahogy Cas engem. A szó minden értelmében csodálatos volt...ez volt életem első csókja. A csók ami után várom a következőt...de nem kapok következőt. Elszakadunk egymástól.
-Még, hogy nem akartál megcsókolni...valahogy azt éreztem, hogy nagyon is akartad. Csak magadnak se merted bevallani...és még van valami amit nem akarsz bevallani magadnak...majd rájössz.- mondta. A kezembe nyomta a nyulat és távozott. Beérte Lys és együtt mentek tovább. Rosa odafutott hozzám. Hallottam, hogy beszél, de nem érdekelt mit...ezek szerint Casnak nyílvánvaló volt a csókomból, hogy igen is meg akartam csókolni...éreztem, hogy szeret. De ez mindenki számára nyilvánvaló volt, csak számomra nem..még. Azt mondtam, barátként kezeljen továbbra is, és úgy is fog...
Rosa megütötte gyengéden a arcomat amitől feleszméltem.
-Hahhhó! Föld Elizának, vétel!
-Mi? Am, itt vagyok...
-Ez csodálatos volt...még nekem is, pedig én csak néztem. Akkor milyen lehetett neked? -mondta kacagva.
-Nekem? -és végre kimondtam amit éreztem, csak nem tudtam magamnak bevallani -Szeret engem.
-Naaa, leesett végre?
-Oh, fogd be Rosa! -mondtam. -Meg van a nyúl és kész. Csak ez érdekel. Menjünk, adjuk le ezeket a vackokat és menjünk végre haza!
-Szerintem is. -mondta. És ebben az egyetértésben mentünk a cél felé. Leadtunk mindent, utoljára még betűket kellett keresgélnünk, de az gyorsan megvolt. Kitöltöttünk egy kérdőívet, majd mondták, hogy merre találunk ki az erdőből. Azaz, találtunk volna ki, ha Rosa nem javasol egy rövidebb utat.
Bár ne mentem volna vele...sikerült is eltévedni. Már beesteledett, és még mindig nem jutottunk ki...
Rohadtul fáztam...azt se tudtuk hol vagyunk. Aztán javasoltam, hogy induljunk el valamerre...ha be tudtunk jönni ki is tudunk jutni. És igazam lett. Körülbelül a második ellenőrző pontnál estünk rá az ösvényre...szó szerint. Szerencsére nem lett semmi bajunk. Állunk és várunk.
Nem sokkal később Castielt látom közeledni.
-Ti mi a fészkes francot csináltok itt?! -kérdezte mérgesen. -Tudjátok, hogy aggódik az igazgatónő...már nem mintha kedvelném azt a tehenet, de... -nem fejezte be a mondatot. Végignézett rajtunk...fáztunk, álmosak és éhesek voltunk, szóval minden bajunk volt. -Na jól van, gyertek inkább... -mondta. Rosa ment elöl én meg Cassal hátul.
-Szóval? -szólalt meg.
-Mit szóval? -játszom itt a hülyét pedig pontosan tudom miről van szó...
-A csók...öm...nézd, én...
-Figyelj, Cas. Inkább én mondanék valamit... -annyira zavarban voltam -és ezt ő is észrevette. Megálltunk. Cas lágyan neki tolt egy fának. Nem tudtam mit mondjak...de nem is kellett...a szívem felelt helyettem is. Felemelte az államat, mélyen néztem a szemébe, ő is az enyémbe...
Megcsókolt...pontosan ugyanúgy mint először...ezt már komolyan nem hittem el...várta, hogy mondjak valamit. Lebénultam....a szívem felelt: -Szeretlek.
Gondolkodom. Cas tegnap nem egyszer megpróbált megcsókolni, este meg vele álmodtam. Az álmomban azt mondta belém szeretett. "Nem ez lehetetlen"-gondoltam. Megráztam a fejem...köztünk úgyse lesz semmi. Visszadőlök az ágyra. Nyugodtan, szabályosan lélegzem...nagy a csend. Megint felülök. Ma van a tájfutás. Gyűlölöm ezt az egész szart! Csak ne lenne kötelező.
Itthon nincs semmi mozgás. Ezek szerint az én imádnivaló nővérkém elment a fenébe a többiekkel együtt, ámen. Habár anyám nem...persze, nem kedvelem különösebben, de az, hogy nem árult be apámnak, rendes volt tőle...jövök neki eggyel.
Felkelek. Azt mondták a tájfutásra valamilyen kényelmes göncöt kell viselni, úgyhogy a szürke melegítőmet veszem fel. Remélem az igazgatónő jókedvében lesz és engedi, hogy Rosaval induljak. Legalább legyőzhetném Cast valamiben mert tutira mi nyernénk, muhahaha! :D
Öltözés közben kinéztem az ablakon. Pont megláttam Cast egy szál boxerben. Az a felsőtest, úristen...úgy bámultam, hogy majd' kiesett a szemem. "Na ezt jó lesz, ha befejezed!!!" -parancsoltam magamra. Végül is igaz...nem nézhetek rá úgy mintha a pasim lenne. Ő csak a legjobb barátom és senkinek nem adom!
Miután a külsőmnek sikerült emberi formát adnom, kényszeredetten elindultam lefelé. Gyűlölöm az egész tájfutást pedig még el se kezdődött. Felkaptam a táskám, tettem bele egy üveg vizet ( ami víz eredetileg volt benne azt kiöntöttem. Hátha Ambernek eszébe jutna a tegnapi dolog és elkezdene akciózni), valamint egy sajtos zsemlét és elindultam. Azt hiszem életemben még ilyen lassan nem mentem.
-Nem akarom ezt a szarságot, GYŰLÖLÖM!! -mondtam hangosan, majd akkorát belerúgtam a táskámba, hogy kétszer átpördült a karomon.
-Ejha. Azért nem a táskán kellene kitölteni a mérgedet, kicsilány. -mondta egy hang mögöttem. Megpördültem. A hang gazdája, Castiel volt. És...ezt nem hiszem el!! Végignéztem rajta. Pontosan ugyanolyan melegítő volt rajta mint rajtam, a szabása, a márkája is ugyanaz. Mondanom se kell, hogy eddig is dühös voltam, de most meg tudtam volna ölni.
-MIÉRT, TALÁN JOBB SZERETNÉD, HA RAJTAD TÖLTENÉM KI, SEGGFEJ!- kiabáltam. Majd -nem várva a reakciójára- megfordultam és mentem tovább. Hallottam, hogy jön utánam, útközben találkozott Lyssel is, de nem fordultam meg, egészen amíg...
-SZIA, ELIZA!! -kiáltott utánam Lys. Most fordultam meg. Megvártam amíg beértek engem és együtt mentünk tovább. Sokáig nem szóltunk semmit. Cassal nem néztünk egymásra...nem tudtam a szemébe nézni.
-Srácok, nem láttátok a jegyzet füzetemet?- kérdezte Lys. Szerencsétlen naponta elhagyta :D
-LYS, ÉN ESKÜSZÖM, HOGY EGYSZER A HÁTADRA RAGASZTOM AZT A GECIS FÜZETET!! -kiabálta Cas, majd felröhögtünk mindhárman. Megálltam, és megfordultam. Távolabb megláttam Lys füzetét. Visszamentem érte, de ezek meg nem álltak meg, mentek tovább. Szóval már azt se veszik észre, hogy nem vagyok ott...főleg Cas. Biztos haragszik rám...mondjuk már nem érdekel...
Felkaptam a füzetet, kicsit szaladnom kellett, hogy beérjem őket. Mikor sikerült, teljes erőből fejbe vágtam a füzettel Lysandert.
-ÁÚÚ- kiáltottt fel.
-Itt a rohadt füzeted!- mondtam, majd mit sem törődve velük, mentem tovább.
-Oh, köszönöm szépen, Drágám! -mondta Lys gúnyosan, de közben még magam mögött hallottam, hogy Cas felröhög. Ah, elegem van belőlük...de a barátaim és nélkülük egy senki lennék. Szükségem van rájuk.
Amint odaértünk a sulihoz, szinte rögtön felszálltunk a buszra. De előtte Cas még elszívott egy cigit. Közben láttam Violát, Kimet és Rosat felszállni a buszra.
Castiel mellett ültem. A busz tele volt már és Lyst Rosa elrángatta maga mellé...hát így alakult. Láttam, hogy Cas hozott magával kukis chipset, Rosa meg rúzst -de, hogy minek? hát ezért :D - nekem meg volt egy szuper ötletem. Soha nem növünk fel, gondoltam :D
Elmeséltem Rosanak és Casnak, hogy mit találtam ki, ezek meg olyan felszabadultan nevettek mint még sosem. Legalább ez az egy jó dolog van ebben a fosban...hogy összehoz minket. Cas és Rosa eddig utálták egymást. Lysander aludt.
Cas kivett a zacskóból 3 db chipset, kettőt Lys orrába rakott, egyet meg a fejére...közben Rosa rúzzsal szívecskéket rajzolt Lys arcára, valamint a homlokára felírta ezt: "Nathaniel, te vagy a mindenem". :D Aztán én készítettem róla egy fotót.
Szegény Lys :D Mikor leszállt a buszról mindenki őt bámulta, páran röhögtek, is...ennek meg fogalma sem volt miért. Majd megmutattam a fotót. Eleinte nagyon haragudott ránk, de később már ő is csak nevetett ezen.
Csoportokba kellett állnunk. Mindenkinek meg kellett keresnie a párját, majd az igazgatónő bemondta a neveket. Szép, sorjában haladt. Bemondta Castiel nevét és hagyta, hogy Lyssel induljon. Jó kedve van az igazgatónőnek...ámen.
-Elizabeth Meyer! Kivel indul?
-Rosalya Ben...
-Jó, rendben, indulhatnak! -mondta. Micsodaaa?? Engedi, hogy vele in...biztos bepasizott! Háháhá, mitől mástól lenne ilyen jó kedve?
-Azért nem hittem volna, hogy...-mondta Rosa.
-Jaja, én se...nem tudom mi történt vele. Biztos talált valakit. -mondtam vigyorogva.
-Ahj, fogd be! -mondta nevetve Rosa. Közben odaértünk a starthoz. Cas és Lys is ott voltak. Lysander megint keresett valamit...
-Rosa, nézd! -mondtam, közben Lys fele mutattam. -Biztos megint azt a rohadt füzetet keresi.
-Mikor nem? -mondta Rosa.
Cas meglátta, hogy ott állunk és odajött hozzánk.
-Na, felkészültetek a vereségre, csajok? -mondta vigyorogva...ahj, imádom ilyenkor. De nem hagyom magam.
-És te? -kérdeztem.
-Meg fogunk verni. -mondta.
-Kizárt. -felelte Rosa.
-Óh, tényleg? -mondta Cas, gúnyosan. Nem szeretem amikor így beszél, ilyenkor mindig kérni akar valamit...vagy alkut kötni...és igazam lett. -Jó. Ha én nyerek...hagyod, hogy megcsókoljalak.
A földbe gyökerezett a lábam, ott helyben a döbbenettől. Most nem tudom, hogy azért mondta-e ezt, mert tényleg szeret, vagy csak szórakozásból.
-Parancsolsz? -kérdeztem.
-Jól hallottad. -felelte vigyorogva.
-SOHA! -kiabáltam. Kezdtem beidegesedni. - Szóval...mi lenne, ha én nyernék?
-Ami ki van zárva, mert úgy is én fogok...de akkor nem kell megcsókolnod.
-Nem áll az alku.-mondtam.
-Oké...egyszer még könyörögni fogsz a csókomért. -mondta, majd megfordult és visszament Lyshez.
Percekig szólni se tudtam. Azt se vettem észre, hogy Rosa már percek óta beszél hozzám... a gondolataim hangosabbak voltak.
-HAHÓ, ELIZA! Mi a fenéért nem válaszolsz?!
-Am, mi?
-Azt mondom már percek óta, hogy nem is tudtam, hogy Castiel szeret téged.
-Hát azt én se...szerintem nem is szeret csak szórakozásból mondta.
-Láttam, ahogy rád nézett...csak te nem vetted észre -mondta, majd egy kis habozás után hozzátette: -Szeret téged, ezt elhiheted.
Én meg azt se tudtam már mit gondoljak. A jelek egyértelműek voltak, mégse hittem nekik. Nem tudtam elhinni, hogy a srác aki már legalább két éve az egyik legjobb barátom, belém szeretett. Akkor hát igaz volt az álmom is...
Megfújták a sípot és kezdődött a tájfutás. Mindenki kapott egy térképet, egy papírt, ceruzát és egy listát, rajta azokkal a dolgokkal amiket meg kellett találnunk: aranyrög, erdőlakó meg egyéb hülyeségek...ezek se sokkal értelmesebbek mint az aki kitalálta ezt az egész buziságot, de ha már itt kell lenni, csináljuk...meg nem hagyhatom, hogy Castielék győzzenek...ahhoz túlságosan is büszke vagyok, hogy hetekig hallgassam, hogy bizony Ő győzött.
Rosaval sikeresen megtaláltuk az aranyrögöt, nagy falevelet, bogarat, különböző üvegeket, bicskát, még lenyomatot is csináltunk...csak az erdőlakó hiányzott. Kimék elkaptak egy mókust, de azt nem fogadták el. Akkor meg mi az Isten az a rohadt erőlakó, ha nem olyan állat ami él? Ekkor leesett...
-Rosa!! Megvan!
-Hm?
-Nem élő állat kell! Olyan valamit kell keresni ami erdőlakó ugyan, de nem élő. Tehát...
-Olyat ami nem bomlik le? -kérdezte.
-Hát, valami műanyag dolgot, szerintem.
-Akkor keressük. -mondta Rosa, majd elindultunk. Éppen egy üreges fánál jártunk mikor benéztem oda...de nem volt ott semmi.
-Csak nem EZT keresed? Megpördültem...Cassal találtam magam szembe.
-Te meg mi az Istent csinálsz?! -förmedtem rá. -Adjad idefele!
-Oké...egy csókért a tied. -mondta.
-Mi a francért akarsz te ennyire megcsókolni?! -mondtam. Közben Rosa és Lys távolról szemlélték az eseményeket, és ha jól láttam...Istenem :D Ezek az idióták még fogadtak is egymással, hogy megcsókoljuk-e egymást :D.
-Szerinted, miért? -kérdezte, mosolyogva. Nem tudok ellenállni mosolyának...egyszerűen nem megy. De most ellen fogok állni...muszáj lesz, bármilyen nehéz is.
El akartam tőle venni azt a buzis műanyag nyulat -erdőlakót- de lefogta a kezem és magához húzott. Sokáig csak néztük egymást. Láttam a szemén, hogy meg akar csókolni, mégse tette meg. Cas nem olyan.
Eltolt magától.
-Tényleg nem értem miért nem akarod...csak egy csók...nem halnál bele. -mondta, majd intett Lysnek és elindultak. Rosa odajött hozzám.
-Még, hogy nem szeret, mi?- mondta kuncogva, majd hozzátette: -Nem értem, miért nem csókoltad meg. Csak egy csók lett volna...és legalább megkaptuk volna azt a rohadt erdőlakót mert már kib@szottul elegem van ebből az egész hülyeségből!!! -mondta mérgesen.
-Wow...sose hallottalak még így beszélni...
-CSODÁLKOZOL?! Menj utána és csókold meg! Legyetek túl rajta...
-De nem akarom...elveszteném a barátságát.
-Engem nem tudsz becsapni... annyira látszott rajtad, hogy igen...és hát benne van a pakliban, hogy elveszted. De az is, hogy továbbra is barátként kezel majd. Sose tudod meg, ha nem próbálod ki.
-De...
-Nincs semmi, "de" Eliza! -mondta. Rájöttem, hogy igaza van, és bármennyire is nem akaródzik, muszáj lesz megcsókolnom.
-Zavarok?
Azt hittem elájulok mikor mögöttem megszólalt Cas...mindent hallott. Végem...ezt sose magyarázom ki. -Castiel...én...csak...
-Tudom mitől félsz, de nem kezeltelek volna máshogy...csak akkor ha te is szeretted volna. -mondta. -Szóval kell a nyúl vagy nem? -kérdezte vigyorogva. Ránéztem Rosára...közelebb jött és a fülembe súgta : "Nem kényszerítelek semmire...te döntesz".
-Rendben. -mondtam két sóhajtás között. -De aztán ideadod azt a buzis nyulat, és úgy teszünk mintha mi sem történt volna...OK?
-Ha ezt akarod, igen. -mondta. Majd közelebb húzott magához...a szívem a torkomban dobogott... egyenesen a szürke szemeibe néztem, ami tele volt érzelemmel...és szerelemmel. Nem akartam elhinni, hogy ez velem történhet meg...hogy ez az isteni pasi pont engem szeret. Egy centire voltunk egymástól mikor végre megtörtént...az érzés leírhatatlan. Szerintem még filmen se láttam sose, hogy egy férfi ilyen szenvedélyesen csókolt volna meg egy nőt, ahogy Cas engem. A szó minden értelmében csodálatos volt...ez volt életem első csókja. A csók ami után várom a következőt...de nem kapok következőt. Elszakadunk egymástól.
-Még, hogy nem akartál megcsókolni...valahogy azt éreztem, hogy nagyon is akartad. Csak magadnak se merted bevallani...és még van valami amit nem akarsz bevallani magadnak...majd rájössz.- mondta. A kezembe nyomta a nyulat és távozott. Beérte Lys és együtt mentek tovább. Rosa odafutott hozzám. Hallottam, hogy beszél, de nem érdekelt mit...ezek szerint Casnak nyílvánvaló volt a csókomból, hogy igen is meg akartam csókolni...éreztem, hogy szeret. De ez mindenki számára nyilvánvaló volt, csak számomra nem..még. Azt mondtam, barátként kezeljen továbbra is, és úgy is fog...
Rosa megütötte gyengéden a arcomat amitől feleszméltem.
-Hahhhó! Föld Elizának, vétel!
-Mi? Am, itt vagyok...
-Ez csodálatos volt...még nekem is, pedig én csak néztem. Akkor milyen lehetett neked? -mondta kacagva.
-Nekem? -és végre kimondtam amit éreztem, csak nem tudtam magamnak bevallani -Szeret engem.
-Naaa, leesett végre?
-Oh, fogd be Rosa! -mondtam. -Meg van a nyúl és kész. Csak ez érdekel. Menjünk, adjuk le ezeket a vackokat és menjünk végre haza!
-Szerintem is. -mondta. És ebben az egyetértésben mentünk a cél felé. Leadtunk mindent, utoljára még betűket kellett keresgélnünk, de az gyorsan megvolt. Kitöltöttünk egy kérdőívet, majd mondták, hogy merre találunk ki az erdőből. Azaz, találtunk volna ki, ha Rosa nem javasol egy rövidebb utat.
Bár ne mentem volna vele...sikerült is eltévedni. Már beesteledett, és még mindig nem jutottunk ki...
Rohadtul fáztam...azt se tudtuk hol vagyunk. Aztán javasoltam, hogy induljunk el valamerre...ha be tudtunk jönni ki is tudunk jutni. És igazam lett. Körülbelül a második ellenőrző pontnál estünk rá az ösvényre...szó szerint. Szerencsére nem lett semmi bajunk. Állunk és várunk.
Nem sokkal később Castielt látom közeledni.
-Ti mi a fészkes francot csináltok itt?! -kérdezte mérgesen. -Tudjátok, hogy aggódik az igazgatónő...már nem mintha kedvelném azt a tehenet, de... -nem fejezte be a mondatot. Végignézett rajtunk...fáztunk, álmosak és éhesek voltunk, szóval minden bajunk volt. -Na jól van, gyertek inkább... -mondta. Rosa ment elöl én meg Cassal hátul.
-Szóval? -szólalt meg.
-Mit szóval? -játszom itt a hülyét pedig pontosan tudom miről van szó...
-A csók...öm...nézd, én...
-Figyelj, Cas. Inkább én mondanék valamit... -annyira zavarban voltam -és ezt ő is észrevette. Megálltunk. Cas lágyan neki tolt egy fának. Nem tudtam mit mondjak...de nem is kellett...a szívem felelt helyettem is. Felemelte az államat, mélyen néztem a szemébe, ő is az enyémbe...
Megcsókolt...pontosan ugyanúgy mint először...ezt már komolyan nem hittem el...várta, hogy mondjak valamit. Lebénultam....a szívem felelt: -Szeretlek.
2014. február 2., vasárnap
3. Rész
Az államat úgy kellett felkaparni a földről, mikor megláttam Castiel vigyorgó pofáját a szobámban.
-Hogy a fenébe jöttél be?! Egyáltalán mit keresel itt?
-Naa, nem is örülsz nekem? -kérdezte, és úgy vékonyította el a hangját ahogy Amber szokott beszélni. Akaratlanul is elmosolyodtam erre.
-De, hogyne...nem vagy normális! Mi van, ha éppen van itthon valaki?!
-Nem értem mi bajod. Eljöttem meglátogatni az egyik legjobb haverom. Mi van abban?-kérdezte vigyorogva. "Legjobb haver." Ezt még sose mondta nekem. Tény, hogy tényleg nagyon jóban vagyunk, szinte már jobban érzem magam vele, mint a barátnőimmel. Szomszédok is vagyunk, habár a szüleim elég lököttek. Apám nem csípi különösebben Cast, anyámnak meg tök mindegy.
Nem mintha nem örültem volna, hogy itt van, de most már tényleg kezdett érdekelni, hogy mi a fenét keres itt.
-Hogy jöttél be? -kérdeztem.
-Az ablakon.
-Akkor mehetsz is. -vágtam rá. Oh, miért mondom ezt? Igazából nem is akarom, hogy elmenjen...akkor meg? Na mindegy.
-Ez az én Elizám. -mondta mosolyogva.
-De most tényleg, mit keresel itt?
-A rohadék Lysander kizárt a saját házamból! És ha ez még nem lenne elég, elvitte a ház összes kulcsát. Mindet! Minek neki ennyi kulcs....idióta.
-Akkor hívd fel! -mondtam.
-Hívtam...ki van kapcsolva. Lehet valami csajjal van...-felelte.
Na, most már tényleg nem értek semmit...mi az istent keres nála Lysander?
-Pill...hogy hogy kizárt?
-Odaköltözött hozzám...egy időre. Nem tudom meddig marad. De tudod, hogy a szüleim nem laknak velem és így legalább én se vagyok egyedül. Elutaztak a szülei Franciaországba. És nem tudja meddig maradnak ott. Jól elszórakozik a kutyámmal...
-Aha, Lysander biztos. Tudom, hogy nagyon szereti Démont. -mondtam egy kicsit még mindig ledöbbenve.
-Jó, figyelj, itt nem maradhatsz.
-De miért? -kérdezte szomorúan, kiskutyapofival. Ajh, utálom mikor így néz! Olyankor mindig meg szoktam gondolni magam (de akkor is, annyira édes :)) ) , de most nem fogom.
-Nem lehet, tudod. Nemsoká hazajön az idióta családom, nem találhatnak itt! Főleg nem velem, mert akkor Amber részéről kitör a balhé, apa meg rögtön elkezd majd a védekezésről papolni.
-Haha, Ambert le tudom szerelni. -felelte gúnyosan, majd odasétált a szekrényemhez és lekapta a polcról a hajlakkomat meg az ollót.
-Ne! Mára elég a hashajtó neki :D -feleltem.
-Pfff, ahogy nézem szerintem még mindig a WC-n ül. :D -mondta nevetve. - És apádtól se tarts, tudok hatni rá. -mondta és kacsintott egyet felém. Ohhh, olyan édes ilyenkoooor. Na várjunk, a jó francért gondolok én ilyeneket...Cassal csak barátok vagyunk és ennyi...soha, semmi több! (Vagy, lehet, hogy kezdek többet érezni iránta? ) Fogtam egy párnát és teljes erőből hozzávágtam.
-Naaa! Ez mire volt jó?- kérdezte, de már nem tudtam válaszolni, mert a párna visszatalált hozzám. Pontosabban egyenesen az arcomba. Basszus...rohadt erőset tud ez a gyerek dobni.
-Hülye! -fogtam a takarómat, rá akartam tenni, de elkapta a csuklómat. Lefogta a kezem. Megfordított, így most pont háttal vagyok neki. Nagyon erősen ölelt. Érzem a leheletét a nyakamon. A kezei a hasamon nyugodtak, és...lehet rosszul éreztem, de mintha megpuszilta volna a nyakam. Ez most mi?! Mi a fenét csinált ez?! Nem mintha nem esett volna jól -nagyon is- de...barátok csinálnak ilyet? Nem hiszem...Még mindig ölelt, de már ellazította a karjait.
És ekkor megtörtént az amitől féltem...
-MEGJÖTTÜNK! -hallatszódott fel a kiáltás, megtörve ezzel életem legszebb pillanatát.
-Basszus! -kiáltottam fel. -Ezt nem hiszem el! -lefejtettem Castiel kezét magamról és rohantam az ajtó felé. Amilyen gyorsan csak tudtam becsuktam, majd Cas felé fordultam. Ez a seggfej meg csak vigyorog ott.
-Most mit kezdjek veled?! -förmedtem rá. Tényleg féltem...
-Én tudnám mit csináljunk. -mondta közben nézte az ágyam.
-Milyen perverz fantáziád van neked.-mondtam.
-Nem "azt" te hülye! -mondta, majd elkezdte kifelé szedni az ágyam alól a kacatjaimat.
-Mit csinálsz?!
-Segíthetnél! -mondta. Odamentem hozzá, kirámoltunk az ágyam alól, ez meg bemászott alá. Épp időben mert pont akkor nyitott be drága jó édesanyám.
-Eliza, jó lenne, ha...de...mi ez a disznóól?! Mi a jóistent csinálsz te idebent?!
-Én...csak..takarítgatok...kicsit...-dadogtam.
-Hát ahogy elnézem rá is fér a szobádra. -mondta, majd kiment a szobából. Castiel előmászott az ágyam alól. Egek, szerencsétlen :D .
A szekrényemnél álltam. Cas odaállt elém. Az arcom a kezébe vette és hirtelen melegség öntött el. Sose éreztem még ilyet, de nagyon jó volt. Szürke szemeivel áthatóan tanulmányozta az én szemeimet, olyannyira, hogy azt hittem elájulok. Sose néztem még ilyen mélyen a szemébe. Ezekbe a csodaszép szürke szemekbe. Az arca vészesen közelített az enyémhez. Hevesen kezdett dobogni a szívem és ezt ő is észrevette, de csak mosolygott. -Cas, te most...
-Kuss. -mondta és még közelebb hajolt. És az ajkunk már majdnem összeért...mikor berontott anyám!
-Eliza, csak azt akartam, hogy jó lenne, ha fel...Óóó. Nem tudtam, hogy vendéged van.
Istenem, b@ssza meg! Miért pont most kellett ennek is bejönnie?! Castiellel azonnal szétugrottunk.
-Anya. Menj ki. Kérlek!
-De mégis mit akar nálad a szomszéd srác? Az előbb még nem volt itt.
-Anya!
-Jól van, megyek. Te meg...-nézett Castielre -figyellek! -mondta, majd kiment.
Cas felém fordult. Kezem a kezébe vette, láttam, hogy elpirul. Mi van?! Castiel elpirult. Valami nincs rendjén...
-Am, nem olyan gáz az anyád. -mondta mosolyogva. -Egész rendes.
-Azt mondta "figyel" -mondtam sejtelmesen. Ekkor olyasmi történt amire aztán tényleg nem voltam felkészülve (és nem, nem csókolt meg) . Magához húzott és megölelt. Ez most mi?! Esküszöm Castiel a legkiismerhetetlenebb srác akivel életemben eddig találkoztam. Lysander se semmi, de ez...
-Itt aludhatnék? -kérdezte. Én meg, meglepődöttségembe rögtön igen mondtam, csak aztán esett le, ha Amber becsörtet a szobámba a mai hashajtós akcióm miatt, akkor mindennek vége.
Amikor Amber és Nataniel hazaértek már jóval elmúlt hat óra. Castiel a szobámban, én az ebédlőben a szerető családommal. Amber olyan szúrós szemekkel néz, hogy, ha a tekintettel ölni lehetne, már biztos nem élnék. Nataniel úgy lapátolja be a spagettit mint aki életében nem evett még tésztát. Erről jut eszembe, Castiel még nem evett.
Anyának azt mondtam repetáért megyek. Szedtem egy tányérra spagettit, és elindultam vele fölfelé. Ekkor megállított apu:
-Lent eszünk! Nem visszük fel a kaját, mindenki lent eszik! Vissza, és leülni! -harsogta. Komolyan minden szó a csontomig hatolt. Hát akkor vissza...letettem a tányérom az asztalra, így most kénytelen voltam megenni a másik adag spagettit is. Amber vigyorog, komolyan, az arca most mint egy hiénáé. És ezzel keveset mondtam...
Amikor mindenki befejezte a kajálást odarohantam a kenyeres kosárhoz. Kikaptam két szelet kenyeret, meg a hűtőből amit találtam és úgy rohantam felfelé mintha az életem múlna rajta. Nem foglalkoztam apu ordítozásával, anya meg tudta miről van szó, így megpróbálta megnyugtatni aput...megjegyzem nem sok sikerrel.
Mikor felértem, Cas az ágyamon feküdt. Aww, olyan kis cukiiii...jó pár percig semmit sem csináltam csak őt néztem. Látom, hogy visszapakolta a holmijaim az ágy alá. Mit nyúlkál ez a cuccaimhoz?! Áh...tipikus Cas. Nem kérdez, hanem cselekszik.
Ekkor viszont megmozdult. Gyorsan feleszméltem, letettem az asztalra a kaját, és bezártam az ajtómat is.
Kinyitotta a szemeit és rám nézett. -Aludtál?-kérdeztem.
-Nem. Csak próbáltam...apád hangja felébresztett. Mire volt ennyire kiakadva?
-Arra, hogy fel akartam hozni a kaját. -mondtam lehorgasztott fejjel.
-Látom sikerült. -felelte vigyorogva.
-Ja. Figyelj ugye, még hajnalban elhúzol innen? -kérdeztem.
-Persze. Én sem akarom, hogy Amber megtaláljon. Nem akarlak bajba keverni...-mondta és hozzálátott a kajáláshoz.
-Oh Cas, te már annyiszor kevertél bajba...nekem már csak a rossz hírem maradt. -feleltem nevetve.
Megejtett felém egy mosolyt és evett tovább.
Mikor befejezte még ültünk pár percig egymás mellett, majd én törtem meg a csendet.
-Holnap lesz a tájfutás. -mondtam.
-Ja, igen. Kivel is mész? -kérdezte.
-Rosával.
-Nem fogják engedni. -mondta.
-Ahogy azt sem, hogy te Lysanderrel menj. Amilyen "szerencsés" vagyok, elválasztanak Rosától és indulhatok majd valami idiótával...-mondtam.
-Pont ezt akartam mondani. Látom egy véleményen vagyunk...
-Most igen. Egyébként meg mindig veszekszünk -mondtam, és megejtettem felé egy mosolyt.
-Gyönyörű a mosolyod. -mondta. Látom, megint kezd elpirulni, zavarba jött! (Valamit nagyon tudhatok, ha sikerült zavarba hoznom. ) Tessék. "Gyönyörű a mosolyod". Már megint mi az istent akar ez jelenteni?
-Tudod, emlékszem a napra, mikor először megjelentél a suliban. -mondtam. -Fekete dzseki, fekete láncos gatya meg a vörös Winged Skull-os pólód volt rajtad. Senkivel se akartál beszélni. Emlékszem, akkor ugyanúgy voltam öltözve mint te. Egy padon ültem, a telefonommal szórakoztam mikor megálltál előttem.
-Ja, emlékszem -mondta. -Totál ledöbbentett, hogy pont ugyanúgy öltözködsz mint én.-mondta nevetve. -Ha nem lett volna hosszú a hajad, tutira fiúnak nézlek.
-Héé...-kiáltottam fel, majd odarohantam az ágyhoz, hogy megint jó erősen hozzávágjam a párnám, de gyorsabb volt nálam. Persze, Cas a leggyorsabb az osztályban, mit is várok?
Mögöttem volt, és megint ugyanazt csinálta mint legutóbb. Lefogta a kezem és átölelt. Csakhogy ezúttal elvesztettem az egyensúlyomat és mindketten az ágyra zuhantunk. Castiel fölém nehezedett. Szemeivel az én szemeim fürkészte. A tekintete arról árulkodott, hogy tetszem neki, de rögtön elhessegettem ezt a gondolatot. Persze, én és Cas...jó is lenne.
És már megint sikerült megtörni a pillanatot. Amber kiáltozásait hallottam, közben meg rángatta a kilincset. Még jó, hogy zárva volt az ajtó.
-Amber?
-Amber...-feleltem. Azonnal el kell bújnod!
-Oké, de hová? -kérdezte. Közben a szemeivel a szobám fürkészte, hová tudna a lehető leghamarabb eltűnni.
-Szekrény. -mondtam.
-Mi?
-Befelé a szekrénybe! -parancsoltam rá. Közben Amber egyre erőszakosabb lett.
-Nyugodjál már lefelé!! Mindjárt nyitom!! -kiáltottam, közben Casnak sikerült bepréselnie magát a szekrényembe. Olyan röhejes látványt nyújtott így, hogy magamban már szakadtam a röhögéstől.
-Nem tudom meddig kell még ezt csinálnom, de már rohadtul elegem van!! -mondta.
-Nagyon jól tudod kikkel élek együtt! Te jöttél ide, úgyhogy hallgatsz! -förmedtem rá, miközben tudtam, hogy igaza van.
Kinyitottam az ajtót. Szegény Cas. Most végig kell hallgatnia, Amber szitkozódását. Nem baj, akkor is megérte. Sőt! Szívesen megcsinálnám újra. :D
Amber becsörtetett a szobámba. Olyan vörös volt a feje mint a pávián segge :D .
-Tudom, hogy te tetted a hashajtót az üvegembe. -kiáltozta, közbe hallottam ,hogy Castiel kuncog. Felkaptam egy párnát és odavágtam a szekrényhez, mire abbahagyta.
-Minek vágtad oda a párnát? -kérdezte Amber.
-Mert legszívesebben hozzád vágtam volna!! De a hashajtó elég volt neked mára. -mondtam vigyorogva, mire megint meghallottam a kuncogást, ekkor köhintettem egyet.
-Na jó, figyelj hugi! -mondta, majd elkezdett lassan közeledni felém. -Holnap lesz a tájfutás...
-Nem mondod! Micsoda memória. -mondtam gúnyosan.
-Nem lesz ilyen nagy a pofád, ha elmondom mi lesz. -felelte vigyorogva. Mondom, hiéna. Egek, Amber mit találtál már ki megint?
-Szóval, holnap a tájfutáson, nem tudom kivel indulsz és nem is érdekel, de...hagyni fogtok engem és a barinőimet nyerni! -mondta kényesen.
-MI VAN?! SOHA! Azt elfelejtheted.
-Igen? Akkor megyek és elmondom apunak, hogy mit csináltál.
-Pfff, eredj! De akkor én is elmondom, hogy bele vagy esve Castielbe. -mondtam mosolyogva. Juj, Cas meg a szekrényben van :D . Hát neked annyi Amber.
-Úgyse mered.
-Tényleg? ANYA, APA, NAT! Amb...-már nem tudtam befejezni, ez a *****befogta a számat.
-Ha bárkinek el mered kotyogni, meglátod azt is megbánod, hogy a világra jöttél!
Ekkor történt a baj. A rohadék Ambertől már nem kaptam levegőt, így behúztam neki egy hatalmasat, amitől a földre esett. Elkezdett ömleni az orrából a vér.
Amber ordított, mindenki a szobámban, apa mondogatja mennyire szemét testvér vagyok. Részben igaza van...de ezt Amberről is el lehetne mondani. Nataniel próbálja felsegíteni földről Ambert, anya a szívroham határán. Amilyen gyorsan csak tudtak lementek az emeletről, apát kivéve.
-A három gyerekem közül te vagy a legrosszabb, Elizabeth! Ekkora pofont még én sem mertem volna adni neki, de tény, hogy megérdemelte. Nagyon szemtelen volt mostanában, de én nem verem a gyerekeimet. -mondta.
-Az előbb még azt mondtad szemét testvér vagyok.
-Mert nem tudtam mivel húzta ki a gyufát nálad annyira, hogy verekedjetek. Nem is értelek. Te nem vagy ilyen! Mikor hazaértünk, szeretném hallani a magyarázatot!
(Pff, még hogy nem vagyok ilyen. Látszik apa, hogy nem ismered a saját lányod...)
-Miért, hova mentek?
-Bevisszük a kórházba. Mert úgy láttam eltört az orra. "Gyönyörűen" fog kinézni holnap a tájfutáson. -mondta, majd kiment a szobámból. "Ragyogó, Eliza."-gondoltam.
Odasétáltam a szekrényhez és kinyitottam az ajtaját. Castiel ragyogó szemei néztek vissza rám.
-Ekkora ütést még életemben nem láttam lánytól. Büszke vagyok rád! -mondta vigyorogva, közben kikászálódott a szekrényemből.
-Profitól tanultam.-mondtam, miközben rámosolyogtam Casra.
Meghallottuk a kocsi kerekének csikorgását. Elmentek...
-Most mi legyen? -kérdezte.
-Hát nem hinném, hogy apa ma meghallgatja a magyarázatomat, még ha azt is mondta. Ez nem volt sportszerű....
-Ne csináld! -mondta.
-Mit?
-Ne tégy úgy mintha...tudod, hogy megérdemelte, meg már én is húztam be neki egyszer.
-Tudom, meg...a fenébe is! Jól esett az az ütés, és apa is azt mondta, hogy itt volt az ideje már, de akkor miért érzem rosszul magam?
-Hagyd ezt most.-mondta. A tájfutáson úgyis lila képpel fog megjelenni. -mondta nevetve.
-Örülök, hogy jól mulatsz. Mindegy, elmegyek fürdeni aztán feküdjünk szerintem...a földön alszol, oksa?
-Nem mintha bármit is csinálnék veled. -felelte.
Odavágtam hozzá a takarómat, ezúttal sikerrel jártam, mert nem figyelt és telibe találtam. De nem szólt semmit csak mosolygott.
Mikor végeztem, láttam, hogy Cas már alszik. Olyan édes ilyenkor, hogy...awww. Lefeküdtem és pár perc múlva elaludtam.
Castiellel kergetőztünk. Egy mezőn voltunk, lila virágokkal körülvéve. Felettünk csak a tiszta kék égbolt látszott. Futottam az egyetlen fa felé, ami volt ott. De ő már megint gyorsabb volt, és elkapott mielőtt odaérhettem volna. Elestünk. Cas rám nehezedett, mélyen nézte a szemeimet.
-Beleszerettem valakibe. -mondta.
-Kibe?-kérdeztem.
-Félek, hogy nem viszonozná. -mondta.
-De ki az?
-Te. -mondta. Az arca közeledett az enyémhez, és amikor megcsókolt volna...megszólalt az ébresztőm.
-Hogy a fenébe jöttél be?! Egyáltalán mit keresel itt?
-Naa, nem is örülsz nekem? -kérdezte, és úgy vékonyította el a hangját ahogy Amber szokott beszélni. Akaratlanul is elmosolyodtam erre.
-De, hogyne...nem vagy normális! Mi van, ha éppen van itthon valaki?!
-Nem értem mi bajod. Eljöttem meglátogatni az egyik legjobb haverom. Mi van abban?-kérdezte vigyorogva. "Legjobb haver." Ezt még sose mondta nekem. Tény, hogy tényleg nagyon jóban vagyunk, szinte már jobban érzem magam vele, mint a barátnőimmel. Szomszédok is vagyunk, habár a szüleim elég lököttek. Apám nem csípi különösebben Cast, anyámnak meg tök mindegy.
Nem mintha nem örültem volna, hogy itt van, de most már tényleg kezdett érdekelni, hogy mi a fenét keres itt.
-Hogy jöttél be? -kérdeztem.
-Az ablakon.
-Akkor mehetsz is. -vágtam rá. Oh, miért mondom ezt? Igazából nem is akarom, hogy elmenjen...akkor meg? Na mindegy.
-Ez az én Elizám. -mondta mosolyogva.
-De most tényleg, mit keresel itt?
-A rohadék Lysander kizárt a saját házamból! És ha ez még nem lenne elég, elvitte a ház összes kulcsát. Mindet! Minek neki ennyi kulcs....idióta.
-Akkor hívd fel! -mondtam.
-Hívtam...ki van kapcsolva. Lehet valami csajjal van...-felelte.
Na, most már tényleg nem értek semmit...mi az istent keres nála Lysander?
-Pill...hogy hogy kizárt?
-Odaköltözött hozzám...egy időre. Nem tudom meddig marad. De tudod, hogy a szüleim nem laknak velem és így legalább én se vagyok egyedül. Elutaztak a szülei Franciaországba. És nem tudja meddig maradnak ott. Jól elszórakozik a kutyámmal...
-Aha, Lysander biztos. Tudom, hogy nagyon szereti Démont. -mondtam egy kicsit még mindig ledöbbenve.
-Jó, figyelj, itt nem maradhatsz.
-De miért? -kérdezte szomorúan, kiskutyapofival. Ajh, utálom mikor így néz! Olyankor mindig meg szoktam gondolni magam (de akkor is, annyira édes :)) ) , de most nem fogom.
-Nem lehet, tudod. Nemsoká hazajön az idióta családom, nem találhatnak itt! Főleg nem velem, mert akkor Amber részéről kitör a balhé, apa meg rögtön elkezd majd a védekezésről papolni.
-Haha, Ambert le tudom szerelni. -felelte gúnyosan, majd odasétált a szekrényemhez és lekapta a polcról a hajlakkomat meg az ollót.
-Ne! Mára elég a hashajtó neki :D -feleltem.
-Pfff, ahogy nézem szerintem még mindig a WC-n ül. :D -mondta nevetve. - És apádtól se tarts, tudok hatni rá. -mondta és kacsintott egyet felém. Ohhh, olyan édes ilyenkoooor. Na várjunk, a jó francért gondolok én ilyeneket...Cassal csak barátok vagyunk és ennyi...soha, semmi több! (Vagy, lehet, hogy kezdek többet érezni iránta? ) Fogtam egy párnát és teljes erőből hozzávágtam.
-Naaa! Ez mire volt jó?- kérdezte, de már nem tudtam válaszolni, mert a párna visszatalált hozzám. Pontosabban egyenesen az arcomba. Basszus...rohadt erőset tud ez a gyerek dobni.
-Hülye! -fogtam a takarómat, rá akartam tenni, de elkapta a csuklómat. Lefogta a kezem. Megfordított, így most pont háttal vagyok neki. Nagyon erősen ölelt. Érzem a leheletét a nyakamon. A kezei a hasamon nyugodtak, és...lehet rosszul éreztem, de mintha megpuszilta volna a nyakam. Ez most mi?! Mi a fenét csinált ez?! Nem mintha nem esett volna jól -nagyon is- de...barátok csinálnak ilyet? Nem hiszem...Még mindig ölelt, de már ellazította a karjait.
És ekkor megtörtént az amitől féltem...
-MEGJÖTTÜNK! -hallatszódott fel a kiáltás, megtörve ezzel életem legszebb pillanatát.
-Basszus! -kiáltottam fel. -Ezt nem hiszem el! -lefejtettem Castiel kezét magamról és rohantam az ajtó felé. Amilyen gyorsan csak tudtam becsuktam, majd Cas felé fordultam. Ez a seggfej meg csak vigyorog ott.
-Most mit kezdjek veled?! -förmedtem rá. Tényleg féltem...
-Én tudnám mit csináljunk. -mondta közben nézte az ágyam.
-Milyen perverz fantáziád van neked.-mondtam.
-Nem "azt" te hülye! -mondta, majd elkezdte kifelé szedni az ágyam alól a kacatjaimat.
-Mit csinálsz?!
-Segíthetnél! -mondta. Odamentem hozzá, kirámoltunk az ágyam alól, ez meg bemászott alá. Épp időben mert pont akkor nyitott be drága jó édesanyám.
-Eliza, jó lenne, ha...de...mi ez a disznóól?! Mi a jóistent csinálsz te idebent?!
-Én...csak..takarítgatok...kicsit...-dadogtam.
-Hát ahogy elnézem rá is fér a szobádra. -mondta, majd kiment a szobából. Castiel előmászott az ágyam alól. Egek, szerencsétlen :D .
A szekrényemnél álltam. Cas odaállt elém. Az arcom a kezébe vette és hirtelen melegség öntött el. Sose éreztem még ilyet, de nagyon jó volt. Szürke szemeivel áthatóan tanulmányozta az én szemeimet, olyannyira, hogy azt hittem elájulok. Sose néztem még ilyen mélyen a szemébe. Ezekbe a csodaszép szürke szemekbe. Az arca vészesen közelített az enyémhez. Hevesen kezdett dobogni a szívem és ezt ő is észrevette, de csak mosolygott. -Cas, te most...
-Kuss. -mondta és még közelebb hajolt. És az ajkunk már majdnem összeért...mikor berontott anyám!
-Eliza, csak azt akartam, hogy jó lenne, ha fel...Óóó. Nem tudtam, hogy vendéged van.
Istenem, b@ssza meg! Miért pont most kellett ennek is bejönnie?! Castiellel azonnal szétugrottunk.
-Anya. Menj ki. Kérlek!
-De mégis mit akar nálad a szomszéd srác? Az előbb még nem volt itt.
-Anya!
-Jól van, megyek. Te meg...-nézett Castielre -figyellek! -mondta, majd kiment.
Cas felém fordult. Kezem a kezébe vette, láttam, hogy elpirul. Mi van?! Castiel elpirult. Valami nincs rendjén...
-Am, nem olyan gáz az anyád. -mondta mosolyogva. -Egész rendes.
-Azt mondta "figyel" -mondtam sejtelmesen. Ekkor olyasmi történt amire aztán tényleg nem voltam felkészülve (és nem, nem csókolt meg) . Magához húzott és megölelt. Ez most mi?! Esküszöm Castiel a legkiismerhetetlenebb srác akivel életemben eddig találkoztam. Lysander se semmi, de ez...
-Itt aludhatnék? -kérdezte. Én meg, meglepődöttségembe rögtön igen mondtam, csak aztán esett le, ha Amber becsörtet a szobámba a mai hashajtós akcióm miatt, akkor mindennek vége.
Amikor Amber és Nataniel hazaértek már jóval elmúlt hat óra. Castiel a szobámban, én az ebédlőben a szerető családommal. Amber olyan szúrós szemekkel néz, hogy, ha a tekintettel ölni lehetne, már biztos nem élnék. Nataniel úgy lapátolja be a spagettit mint aki életében nem evett még tésztát. Erről jut eszembe, Castiel még nem evett.
Anyának azt mondtam repetáért megyek. Szedtem egy tányérra spagettit, és elindultam vele fölfelé. Ekkor megállított apu:
-Lent eszünk! Nem visszük fel a kaját, mindenki lent eszik! Vissza, és leülni! -harsogta. Komolyan minden szó a csontomig hatolt. Hát akkor vissza...letettem a tányérom az asztalra, így most kénytelen voltam megenni a másik adag spagettit is. Amber vigyorog, komolyan, az arca most mint egy hiénáé. És ezzel keveset mondtam...
Amikor mindenki befejezte a kajálást odarohantam a kenyeres kosárhoz. Kikaptam két szelet kenyeret, meg a hűtőből amit találtam és úgy rohantam felfelé mintha az életem múlna rajta. Nem foglalkoztam apu ordítozásával, anya meg tudta miről van szó, így megpróbálta megnyugtatni aput...megjegyzem nem sok sikerrel.
Mikor felértem, Cas az ágyamon feküdt. Aww, olyan kis cukiiii...jó pár percig semmit sem csináltam csak őt néztem. Látom, hogy visszapakolta a holmijaim az ágy alá. Mit nyúlkál ez a cuccaimhoz?! Áh...tipikus Cas. Nem kérdez, hanem cselekszik.
Ekkor viszont megmozdult. Gyorsan feleszméltem, letettem az asztalra a kaját, és bezártam az ajtómat is.
Kinyitotta a szemeit és rám nézett. -Aludtál?-kérdeztem.
-Nem. Csak próbáltam...apád hangja felébresztett. Mire volt ennyire kiakadva?
-Arra, hogy fel akartam hozni a kaját. -mondtam lehorgasztott fejjel.
-Látom sikerült. -felelte vigyorogva.
-Ja. Figyelj ugye, még hajnalban elhúzol innen? -kérdeztem.
-Persze. Én sem akarom, hogy Amber megtaláljon. Nem akarlak bajba keverni...-mondta és hozzálátott a kajáláshoz.
-Oh Cas, te már annyiszor kevertél bajba...nekem már csak a rossz hírem maradt. -feleltem nevetve.
Megejtett felém egy mosolyt és evett tovább.
Mikor befejezte még ültünk pár percig egymás mellett, majd én törtem meg a csendet.
-Holnap lesz a tájfutás. -mondtam.
-Ja, igen. Kivel is mész? -kérdezte.
-Rosával.
-Nem fogják engedni. -mondta.
-Ahogy azt sem, hogy te Lysanderrel menj. Amilyen "szerencsés" vagyok, elválasztanak Rosától és indulhatok majd valami idiótával...-mondtam.
-Pont ezt akartam mondani. Látom egy véleményen vagyunk...
-Most igen. Egyébként meg mindig veszekszünk -mondtam, és megejtettem felé egy mosolyt.
-Gyönyörű a mosolyod. -mondta. Látom, megint kezd elpirulni, zavarba jött! (Valamit nagyon tudhatok, ha sikerült zavarba hoznom. ) Tessék. "Gyönyörű a mosolyod". Már megint mi az istent akar ez jelenteni?
-Tudod, emlékszem a napra, mikor először megjelentél a suliban. -mondtam. -Fekete dzseki, fekete láncos gatya meg a vörös Winged Skull-os pólód volt rajtad. Senkivel se akartál beszélni. Emlékszem, akkor ugyanúgy voltam öltözve mint te. Egy padon ültem, a telefonommal szórakoztam mikor megálltál előttem.
-Ja, emlékszem -mondta. -Totál ledöbbentett, hogy pont ugyanúgy öltözködsz mint én.-mondta nevetve. -Ha nem lett volna hosszú a hajad, tutira fiúnak nézlek.
-Héé...-kiáltottam fel, majd odarohantam az ágyhoz, hogy megint jó erősen hozzávágjam a párnám, de gyorsabb volt nálam. Persze, Cas a leggyorsabb az osztályban, mit is várok?
Mögöttem volt, és megint ugyanazt csinálta mint legutóbb. Lefogta a kezem és átölelt. Csakhogy ezúttal elvesztettem az egyensúlyomat és mindketten az ágyra zuhantunk. Castiel fölém nehezedett. Szemeivel az én szemeim fürkészte. A tekintete arról árulkodott, hogy tetszem neki, de rögtön elhessegettem ezt a gondolatot. Persze, én és Cas...jó is lenne.
És már megint sikerült megtörni a pillanatot. Amber kiáltozásait hallottam, közben meg rángatta a kilincset. Még jó, hogy zárva volt az ajtó.
-Amber?
-Amber...-feleltem. Azonnal el kell bújnod!
-Oké, de hová? -kérdezte. Közben a szemeivel a szobám fürkészte, hová tudna a lehető leghamarabb eltűnni.
-Szekrény. -mondtam.
-Mi?
-Befelé a szekrénybe! -parancsoltam rá. Közben Amber egyre erőszakosabb lett.
-Nyugodjál már lefelé!! Mindjárt nyitom!! -kiáltottam, közben Casnak sikerült bepréselnie magát a szekrényembe. Olyan röhejes látványt nyújtott így, hogy magamban már szakadtam a röhögéstől.
-Nem tudom meddig kell még ezt csinálnom, de már rohadtul elegem van!! -mondta.
-Nagyon jól tudod kikkel élek együtt! Te jöttél ide, úgyhogy hallgatsz! -förmedtem rá, miközben tudtam, hogy igaza van.
Kinyitottam az ajtót. Szegény Cas. Most végig kell hallgatnia, Amber szitkozódását. Nem baj, akkor is megérte. Sőt! Szívesen megcsinálnám újra. :D
Amber becsörtetett a szobámba. Olyan vörös volt a feje mint a pávián segge :D .
-Tudom, hogy te tetted a hashajtót az üvegembe. -kiáltozta, közbe hallottam ,hogy Castiel kuncog. Felkaptam egy párnát és odavágtam a szekrényhez, mire abbahagyta.
-Minek vágtad oda a párnát? -kérdezte Amber.
-Mert legszívesebben hozzád vágtam volna!! De a hashajtó elég volt neked mára. -mondtam vigyorogva, mire megint meghallottam a kuncogást, ekkor köhintettem egyet.
-Na jó, figyelj hugi! -mondta, majd elkezdett lassan közeledni felém. -Holnap lesz a tájfutás...
-Nem mondod! Micsoda memória. -mondtam gúnyosan.
-Nem lesz ilyen nagy a pofád, ha elmondom mi lesz. -felelte vigyorogva. Mondom, hiéna. Egek, Amber mit találtál már ki megint?
-Szóval, holnap a tájfutáson, nem tudom kivel indulsz és nem is érdekel, de...hagyni fogtok engem és a barinőimet nyerni! -mondta kényesen.
-MI VAN?! SOHA! Azt elfelejtheted.
-Igen? Akkor megyek és elmondom apunak, hogy mit csináltál.
-Pfff, eredj! De akkor én is elmondom, hogy bele vagy esve Castielbe. -mondtam mosolyogva. Juj, Cas meg a szekrényben van :D . Hát neked annyi Amber.
-Úgyse mered.
-Tényleg? ANYA, APA, NAT! Amb...-már nem tudtam befejezni, ez a *****befogta a számat.
-Ha bárkinek el mered kotyogni, meglátod azt is megbánod, hogy a világra jöttél!
Ekkor történt a baj. A rohadék Ambertől már nem kaptam levegőt, így behúztam neki egy hatalmasat, amitől a földre esett. Elkezdett ömleni az orrából a vér.
Amber ordított, mindenki a szobámban, apa mondogatja mennyire szemét testvér vagyok. Részben igaza van...de ezt Amberről is el lehetne mondani. Nataniel próbálja felsegíteni földről Ambert, anya a szívroham határán. Amilyen gyorsan csak tudtak lementek az emeletről, apát kivéve.
-A három gyerekem közül te vagy a legrosszabb, Elizabeth! Ekkora pofont még én sem mertem volna adni neki, de tény, hogy megérdemelte. Nagyon szemtelen volt mostanában, de én nem verem a gyerekeimet. -mondta.
-Az előbb még azt mondtad szemét testvér vagyok.
-Mert nem tudtam mivel húzta ki a gyufát nálad annyira, hogy verekedjetek. Nem is értelek. Te nem vagy ilyen! Mikor hazaértünk, szeretném hallani a magyarázatot!
(Pff, még hogy nem vagyok ilyen. Látszik apa, hogy nem ismered a saját lányod...)
-Miért, hova mentek?
-Bevisszük a kórházba. Mert úgy láttam eltört az orra. "Gyönyörűen" fog kinézni holnap a tájfutáson. -mondta, majd kiment a szobámból. "Ragyogó, Eliza."-gondoltam.
Odasétáltam a szekrényhez és kinyitottam az ajtaját. Castiel ragyogó szemei néztek vissza rám.
-Ekkora ütést még életemben nem láttam lánytól. Büszke vagyok rád! -mondta vigyorogva, közben kikászálódott a szekrényemből.
-Profitól tanultam.-mondtam, miközben rámosolyogtam Casra.
Meghallottuk a kocsi kerekének csikorgását. Elmentek...
-Most mi legyen? -kérdezte.
-Hát nem hinném, hogy apa ma meghallgatja a magyarázatomat, még ha azt is mondta. Ez nem volt sportszerű....
-Ne csináld! -mondta.
-Mit?
-Ne tégy úgy mintha...tudod, hogy megérdemelte, meg már én is húztam be neki egyszer.
-Tudom, meg...a fenébe is! Jól esett az az ütés, és apa is azt mondta, hogy itt volt az ideje már, de akkor miért érzem rosszul magam?
-Hagyd ezt most.-mondta. A tájfutáson úgyis lila képpel fog megjelenni. -mondta nevetve.
-Örülök, hogy jól mulatsz. Mindegy, elmegyek fürdeni aztán feküdjünk szerintem...a földön alszol, oksa?
-Nem mintha bármit is csinálnék veled. -felelte.
Odavágtam hozzá a takarómat, ezúttal sikerrel jártam, mert nem figyelt és telibe találtam. De nem szólt semmit csak mosolygott.
Mikor végeztem, láttam, hogy Cas már alszik. Olyan édes ilyenkor, hogy...awww. Lefeküdtem és pár perc múlva elaludtam.
Castiellel kergetőztünk. Egy mezőn voltunk, lila virágokkal körülvéve. Felettünk csak a tiszta kék égbolt látszott. Futottam az egyetlen fa felé, ami volt ott. De ő már megint gyorsabb volt, és elkapott mielőtt odaérhettem volna. Elestünk. Cas rám nehezedett, mélyen nézte a szemeimet.
-Beleszerettem valakibe. -mondta.
-Kibe?-kérdeztem.
-Félek, hogy nem viszonozná. -mondta.
-De ki az?
-Te. -mondta. Az arca közeledett az enyémhez, és amikor megcsókolt volna...megszólalt az ébresztőm.
2014. január 19., vasárnap
2. Rész
Hmm, korántsem egy szokásos napot kezdtem el, mikor reggel úgy ébredtem, hogy fordítva fekszek. Azaz a párnámon van a lábam.
-Mi a jó...? -kérdeztem magamtól közben kinyomva a telefonom ébresztőjét.
-Istenem...-nyavalyogtam, mert a lábamat igencsak elfeküdtem. Nem telt el egy perc, mikor Amber kivágta az ajtómat és berontott a szobámba: -Eliza, Eliza! -kiáltozta.
-Jézusom, mi történt Amber? Mi a fenét akarsz?! -förmedtem rá.
-Apa azt mondta nem fog többet elvinni a suliba. -mondta.
-Pff, csak ennyi? Ugyan ne szórakozzál már! -mondtam, majd a fejemre húztam a takarót.
-De most komolyan, hogy menjek akkor suliba? -kérdezte szomorúan. Őszintén megmondom, hidegen hagy Amber és a problémái.
-Úristen, úristen Amber, rájöttem! Tudod mivel menj?
-???
-A LÁBADDAL!!! Na kifelé a szobámból!! -förmedtem rá, mire elmondta, hogy majd ezért bosszút áll a suliban és ki fog készíteni. Oké Amber, tedd azt, nem is te lennél, majd fogta magát és sértődöttem kiment. Na ez a reggel is jól kezdődik. Amint felöltöztem, lementem reggelizni. Reggeli közben apu elmesélte mennyire összevesztek Amberrel mert a biológia dolgozata kettes lett és nem kapja meg az új telefont, valamint, hogy apa eldöntötte nem viszi suliba többet és még a zsebpénzét is megvonták 3 hónapra. Már ideje volt, hogy rájöjjön. Amber is megy majd a lábán, ahogy én. Ennyi, kész, passz, vége. Azért megjegyzem, én kaptam egy kis pénzt büfére :D .
Miután végeztem a reggelimmel, felkaptam a szokásos fekete tornacsukámat, a táskámat oldalra csaptam és elindultam. Szokásosan fülem bedugva, dübörög a Winged Skull, kezemben a rajzmappám -ugyanis imádok rajzolni, és ma rajz óra is lesz. Amint beértem a suliba a szekrényem felé vettem az irányt. Már éppen készültem kivenni a könyveimet, amikor odajött Ken: -Szia, Eliza!
-Ken! Ha még egyszer azt akarod mondani, hogy szeretsz, én esküszöm felrúglak vagy nem tudom mit csinálok veled!!-förmedtem rá.
-Nem, másról van szó. -mondta és tök komoly lett a hangja. Közben gondolkodott, hogy elmondja-e.
-Óó, könyörgök, Ken mondd már el mi van!
-Kikértek a suliból. Csak azért jöttem be, hogy elbúcsúzzak tőled. -mondta és én kb. olyan "WTF??" fejjel néztem rá. - Szóval, mivel nem tudom visszajövök-e még...minden jót kívánok neked. -mondta, és a kezembe nyomott egy plüssmacit, majd elment. Én meg már bánom, hogy úgy ráförmedtem. Megfordultam és tovább pakoltam a könyveimet mikor egy mély férfihang szólalt meg a hátam mögül: -Eliza!
-MI VAN?! -förmedtem az illetőre, de abban a pillanatban megbántam mikor hátranéztem: -Cas? Hát te?
-Am, én is ide járok, ha még nem tűnt volna fel.-mondta flegmán, majd nekidőlt a mellettem levő szekrénynek. -Mi van ma veled? -kérdezte.
-Nem tudom, rosszul keltem. Ráadásul még matek témazárót is írunk.
-Mi van?! -kérdezte. -Az ma van?
-Ja. -feleltem. Bemész?
-Kivételesen be. -mondta mosolyogva, majd elindult.
-Várjál! -kiáltottam utána. - Castiel órára megy...beteg vagy? -kérdeztem mosolyogva.
-Az emberek változnak. -mondta, vigyorogva, majd elindult. Egy darabig még néztem utána, majd becsuktam a szekrényajtómat és már indultam volna, amikor letámadott Amber és a barátnői.
-Reggel hatalmas volt a pofád, hugi! Nataniel mondta, hogy kaptál aputól pénzt reggel, nekem meg nem adott. Most megfizetsz a reggeli dologért! -nyávogta.
-NA IDEFIGYELJ!! -ordítottam.- Otthon csak a szülők miatt nem estem még neked, de itt a suliba, gondolkodás nélkül megteszem! -kiáltottam, és már emeltem az öklömet, amikor valaki hátulról lefogott. "Mi az Isten...?"-gondoltam. Mikor hátranéztem, egy zöld-sárga szempárral találtam szembe magam.
-Lysander, ebből maradj ki, jó?!
-Nem éri meg Eliza! Hagyjad. -mondta, majd elengedte a kezem, és ment ő is órára. Megnéztem az órám, még volt 10 perc becsöngőig. -Hát én megyek csajok. -mondtam. De amikor megfordultam Amber a földre lökött, és elvette a pénzem. A "barinőivel" elmentek az alagsor felé. "Mi a...?" Na megálljatok, adok én nektek!! Utánuk mentem. Amikor közelebb értem láttam Ambernél egy üveg vizet. "Most mi a fenét csináljak?" -gondoltam. Ekkor eszembe jutott egy király ötlet. Haha, Castiel padlót fog ha megtudja mit csináltam. Közelebb mentem, majd szinte már profi módon kicsempésztem az üveget a táskájából. Megnéztem az órám, még hat perc. Szuper, az pont elég. Kimentem a suliból, elmentem a bazároshoz és vettem egy csomag hashajtó port. Roh@dt szemét vagyok, de nem érdekel. Ideje már, hogy valaki megleckéztesse Ambert.
A suliba visszafelé kibontottam az egyik csomag hashajtót és beleszórtam a vízbe. Megkerestem Amberéket akik most a körmüket reszelgetik. "Istenem, de szánalmas...."-gondoltam. Közelebb mentem, visszacsempésztem a vizet a táskájába és önelégült fejjel mentem órára. Most Castiel mellett ülök, hála az égnek. Legalább elmesélhetem neki, mit csináltam. Mikor beértem a terembe, leültem Cas mellé.
-Te tudsz valamit?-kérdeztem.
-Szerinted?-kérdezte vigyorogva.
-Persze, hülye kérdés volt. Te figyelj mit csináltam Amberrel.
-Naaaa...sikerült megleckéztetned a csúnya mostohanővérkét?-kérdezte gúnyosan.
-Nem is akárhogy. -feleltem, majd elmeséltem neki az egész sztorit.
-Haha. Tudsz gonosz lenni? -kérdezte nevetve.
-Ha muszáj, igen. -mondtam- Közben Amber jött be a terembe a barátnőivel és kezében az üveggel. Mikor ránéztem, örömmel nyugtáztam, hogy legalább egy decivel kevesebb van benne. Szuper! Majd ránéztem Castielre és alig bírtuk magunkba fojtani a nevetést.
Időközben bejött a tanár és osztotta a lapokat. Mikor megkaptuk, Cas rámnézett: -Azt hiszem most is üresen marad a lap. -mondta, majd megfogta, kitette a pad szélére és leborult a padra. Ránéztem Amberre, szegénynek az arca már tiszta fehér volt, látszott, hogy rosszul van. Amikor már tényleg nem bírta tovább, fogta magát és kirohant a teremből. Castiel felkapta a fejét, rámnézett és felnevetett ami átment egy rosszul szimulált köhögésbe. Amberre gondoltam.Nem baj, megérdemelte. Minek szekál állandóan? Most megkapta. Próbáltam tovább folytatni a dogámat, de esélytelen. Egy kukkot se értek az egészből, szóval követtem Castiel példáját. Amikor kicsöngettek a tanár beszedte a lapokat, mi meg fogtuk magunkat Cassal kimentünk az udvarra és leültünk az egyik padra. Percekig nem szóltunk egymáshoz majd én törtem meg a csendet:
-Kent kikérték a suliból.-mondtam
-Ideje volt.-mondta Cas flegmán. Majd gondolkozott egy kicsit és megint megszólalt: -Nem fog hiányozni a bilifejű? -kérdezte mosolyogva Cas.
-Őszintén? Örülök, hogy elment. Nem utáltam, de már nagyon idegesített- mondtam, majd megszólalt a csengő. Felálltam elköszöntem Castől és mentem órára. Most biológia lesz, és Rosa mellett ülök. Szuper. Ő az egyetlen akivel túl tudom élni a biosz órákat.
Az órán a tanár valami sejtosztódásról rizsázott, de nem igazán érdekelt, így elkezdtem Rosaval beszélni a tájutásról, meg, hogy Kent kikérték a suliból.
A biológia után a rajz következett volna. Már indultam volna a teremhez, amikor odajött hozzám Kim és közölte, hogy a rajz elmarad. Na akkor irány haza.
Amikor hazaértem, döbbenten láttam, hogy nincs itthon senki. "Hol a fenében van mindenki?" -gondoltam. Jó, Nataniel biztos a DÖK-ös csajjal van, Amber gondolom még a Wc-n ül :D . Apa meg anya, hát fogalmam sincs. De most nem érek rá ezen agyalni. Felrohantam a lépcsőn, benyitottam a szobámba és azt hittem menten elájulok:
-Te mit keresel itt?!
-Mi a jó...? -kérdeztem magamtól közben kinyomva a telefonom ébresztőjét.
-Istenem...-nyavalyogtam, mert a lábamat igencsak elfeküdtem. Nem telt el egy perc, mikor Amber kivágta az ajtómat és berontott a szobámba: -Eliza, Eliza! -kiáltozta.
-Jézusom, mi történt Amber? Mi a fenét akarsz?! -förmedtem rá.
-Apa azt mondta nem fog többet elvinni a suliba. -mondta.
-Pff, csak ennyi? Ugyan ne szórakozzál már! -mondtam, majd a fejemre húztam a takarót.
-De most komolyan, hogy menjek akkor suliba? -kérdezte szomorúan. Őszintén megmondom, hidegen hagy Amber és a problémái.
-Úristen, úristen Amber, rájöttem! Tudod mivel menj?
-???
-A LÁBADDAL!!! Na kifelé a szobámból!! -förmedtem rá, mire elmondta, hogy majd ezért bosszút áll a suliban és ki fog készíteni. Oké Amber, tedd azt, nem is te lennél, majd fogta magát és sértődöttem kiment. Na ez a reggel is jól kezdődik. Amint felöltöztem, lementem reggelizni. Reggeli közben apu elmesélte mennyire összevesztek Amberrel mert a biológia dolgozata kettes lett és nem kapja meg az új telefont, valamint, hogy apa eldöntötte nem viszi suliba többet és még a zsebpénzét is megvonták 3 hónapra. Már ideje volt, hogy rájöjjön. Amber is megy majd a lábán, ahogy én. Ennyi, kész, passz, vége. Azért megjegyzem, én kaptam egy kis pénzt büfére :D .
Miután végeztem a reggelimmel, felkaptam a szokásos fekete tornacsukámat, a táskámat oldalra csaptam és elindultam. Szokásosan fülem bedugva, dübörög a Winged Skull, kezemben a rajzmappám -ugyanis imádok rajzolni, és ma rajz óra is lesz. Amint beértem a suliba a szekrényem felé vettem az irányt. Már éppen készültem kivenni a könyveimet, amikor odajött Ken: -Szia, Eliza!
-Ken! Ha még egyszer azt akarod mondani, hogy szeretsz, én esküszöm felrúglak vagy nem tudom mit csinálok veled!!-förmedtem rá.
-Nem, másról van szó. -mondta és tök komoly lett a hangja. Közben gondolkodott, hogy elmondja-e.
-Óó, könyörgök, Ken mondd már el mi van!
-Kikértek a suliból. Csak azért jöttem be, hogy elbúcsúzzak tőled. -mondta és én kb. olyan "WTF??" fejjel néztem rá. - Szóval, mivel nem tudom visszajövök-e még...minden jót kívánok neked. -mondta, és a kezembe nyomott egy plüssmacit, majd elment. Én meg már bánom, hogy úgy ráförmedtem. Megfordultam és tovább pakoltam a könyveimet mikor egy mély férfihang szólalt meg a hátam mögül: -Eliza!
-MI VAN?! -förmedtem az illetőre, de abban a pillanatban megbántam mikor hátranéztem: -Cas? Hát te?
-Am, én is ide járok, ha még nem tűnt volna fel.-mondta flegmán, majd nekidőlt a mellettem levő szekrénynek. -Mi van ma veled? -kérdezte.
-Nem tudom, rosszul keltem. Ráadásul még matek témazárót is írunk.
-Mi van?! -kérdezte. -Az ma van?
-Ja. -feleltem. Bemész?
-Kivételesen be. -mondta mosolyogva, majd elindult.
-Várjál! -kiáltottam utána. - Castiel órára megy...beteg vagy? -kérdeztem mosolyogva.
-Az emberek változnak. -mondta, vigyorogva, majd elindult. Egy darabig még néztem utána, majd becsuktam a szekrényajtómat és már indultam volna, amikor letámadott Amber és a barátnői.
-Reggel hatalmas volt a pofád, hugi! Nataniel mondta, hogy kaptál aputól pénzt reggel, nekem meg nem adott. Most megfizetsz a reggeli dologért! -nyávogta.
-NA IDEFIGYELJ!! -ordítottam.- Otthon csak a szülők miatt nem estem még neked, de itt a suliba, gondolkodás nélkül megteszem! -kiáltottam, és már emeltem az öklömet, amikor valaki hátulról lefogott. "Mi az Isten...?"-gondoltam. Mikor hátranéztem, egy zöld-sárga szempárral találtam szembe magam.
-Lysander, ebből maradj ki, jó?!
-Nem éri meg Eliza! Hagyjad. -mondta, majd elengedte a kezem, és ment ő is órára. Megnéztem az órám, még volt 10 perc becsöngőig. -Hát én megyek csajok. -mondtam. De amikor megfordultam Amber a földre lökött, és elvette a pénzem. A "barinőivel" elmentek az alagsor felé. "Mi a...?" Na megálljatok, adok én nektek!! Utánuk mentem. Amikor közelebb értem láttam Ambernél egy üveg vizet. "Most mi a fenét csináljak?" -gondoltam. Ekkor eszembe jutott egy király ötlet. Haha, Castiel padlót fog ha megtudja mit csináltam. Közelebb mentem, majd szinte már profi módon kicsempésztem az üveget a táskájából. Megnéztem az órám, még hat perc. Szuper, az pont elég. Kimentem a suliból, elmentem a bazároshoz és vettem egy csomag hashajtó port. Roh@dt szemét vagyok, de nem érdekel. Ideje már, hogy valaki megleckéztesse Ambert.
A suliba visszafelé kibontottam az egyik csomag hashajtót és beleszórtam a vízbe. Megkerestem Amberéket akik most a körmüket reszelgetik. "Istenem, de szánalmas...."-gondoltam. Közelebb mentem, visszacsempésztem a vizet a táskájába és önelégült fejjel mentem órára. Most Castiel mellett ülök, hála az égnek. Legalább elmesélhetem neki, mit csináltam. Mikor beértem a terembe, leültem Cas mellé.
-Te tudsz valamit?-kérdeztem.
-Szerinted?-kérdezte vigyorogva.
-Persze, hülye kérdés volt. Te figyelj mit csináltam Amberrel.
-Naaaa...sikerült megleckéztetned a csúnya mostohanővérkét?-kérdezte gúnyosan.
-Nem is akárhogy. -feleltem, majd elmeséltem neki az egész sztorit.
-Haha. Tudsz gonosz lenni? -kérdezte nevetve.
-Ha muszáj, igen. -mondtam- Közben Amber jött be a terembe a barátnőivel és kezében az üveggel. Mikor ránéztem, örömmel nyugtáztam, hogy legalább egy decivel kevesebb van benne. Szuper! Majd ránéztem Castielre és alig bírtuk magunkba fojtani a nevetést.
Időközben bejött a tanár és osztotta a lapokat. Mikor megkaptuk, Cas rámnézett: -Azt hiszem most is üresen marad a lap. -mondta, majd megfogta, kitette a pad szélére és leborult a padra. Ránéztem Amberre, szegénynek az arca már tiszta fehér volt, látszott, hogy rosszul van. Amikor már tényleg nem bírta tovább, fogta magát és kirohant a teremből. Castiel felkapta a fejét, rámnézett és felnevetett ami átment egy rosszul szimulált köhögésbe. Amberre gondoltam.Nem baj, megérdemelte. Minek szekál állandóan? Most megkapta. Próbáltam tovább folytatni a dogámat, de esélytelen. Egy kukkot se értek az egészből, szóval követtem Castiel példáját. Amikor kicsöngettek a tanár beszedte a lapokat, mi meg fogtuk magunkat Cassal kimentünk az udvarra és leültünk az egyik padra. Percekig nem szóltunk egymáshoz majd én törtem meg a csendet:
-Kent kikérték a suliból.-mondtam
-Ideje volt.-mondta Cas flegmán. Majd gondolkozott egy kicsit és megint megszólalt: -Nem fog hiányozni a bilifejű? -kérdezte mosolyogva Cas.
-Őszintén? Örülök, hogy elment. Nem utáltam, de már nagyon idegesített- mondtam, majd megszólalt a csengő. Felálltam elköszöntem Castől és mentem órára. Most biológia lesz, és Rosa mellett ülök. Szuper. Ő az egyetlen akivel túl tudom élni a biosz órákat.
Az órán a tanár valami sejtosztódásról rizsázott, de nem igazán érdekelt, így elkezdtem Rosaval beszélni a tájutásról, meg, hogy Kent kikérték a suliból.
A biológia után a rajz következett volna. Már indultam volna a teremhez, amikor odajött hozzám Kim és közölte, hogy a rajz elmarad. Na akkor irány haza.
Amikor hazaértem, döbbenten láttam, hogy nincs itthon senki. "Hol a fenében van mindenki?" -gondoltam. Jó, Nataniel biztos a DÖK-ös csajjal van, Amber gondolom még a Wc-n ül :D . Apa meg anya, hát fogalmam sincs. De most nem érek rá ezen agyalni. Felrohantam a lépcsőn, benyitottam a szobámba és azt hittem menten elájulok:
-Te mit keresel itt?!
2014. január 16., csütörtök
Bevezető :)
Ne haragudjatok, hogy csak most teszem ki :)) Itt a történetem bevezetője:
Eliza vagyok, 16 éves és a Sweet Amoris gimibe járok. Nem
vagyok egy "apu szeme fénye" és különösebben egy mintatanuló sem az
meg már ráadás, hogy a bátyám, Nataniel, látástól vakulásig tanul, ami meg is
látszik a jegyein. És ha már család, hadd ne felejtsem ki "szeretett"
nővéremet, Ambert sem, aki addig sipítozik, nyávog ameddig meg nem kapja mit
akar. Akár a haját is képes lenne kitépni csak rá figyeljenek. Na ennyit a
családról...
Jöjjenek a barátok: Kim az a csaj aki elég bunkón és flegmán
beszél, mégis vele van a legtöbb közös témám. Aztán ott van Rosa, aki mindig
megért engem és tanácsokat ad, fiúkban, divatban, szóval bármiben. És Viola,
aki egy teljesen másik világban él. Képes teljesen belefeledkezni egy tájnak a
szépségébe és ha van nála papír meg ceruza, meg is örökíti. És ott van Alexy,
akivel a szabadidőmben megyek shoppingolni, mivel az ikertestvére utál. Ha el
is megy vele, akkor is csak PSP-ket vagy mobilokat nézeget. Valamint Lysander
aki a legjobb barátom, és van egy srác akivel még jóban vagyok,de, hogy ki ő,
azt megtudjátok az első részben! :))
1. Rész
-Eliza! Ha még egyszer el kell mondanom, hogy kelj fel, esküszöm felmegyek! Amber már a reggelizik te meg még sehol se vagy! A bátyád meg már rég iskolában van. Ő legalább komolyan veszi a sulit, példát vehetnél róla. - kiabálta apa.
-Akkor mondd meg neki, hogy tanuljon helyettem is, köszike. - mondtam, majd átfordultam a másik oldalamra.
-Elizabeth! Igaza van apádnak! Azonnal lefelé!!! -kiabálta anya is. Anya csak akkor mondja ki a teljes nevem, ha már tényleg nagyon mérges.
Később már az asztalnál faltam a csokis csigámat, Amber meg már befejezte a reggelijét, de még mindig ott ült az asztalnál.
-Apu! Akkor megkapom az új telefont? -kérdezte kislányos hangon. Gyűlölöm amikor így beszél. Aztán rám nézett, olyan gúnyosan, hogy azt hittem menten felborítom asztalostól.
-Majd még meglátjuk - felelte apa, majd hozzátette: -ha a biológia dolgozatod minimum négyes lesz! - mondta apa. Rávigyorogtam Amberre, aki meg olyan kétségbeesett arcot vágott erre...Amber szinte lehetetlen, hogy legalább egy négyest összeszedjen, soha nem írt még hármasnál jobb dolgozatot.
-De apuuu! Tudod, hogy mennyire kell a telefon! Én... - na ez a végszavam. A többit már nem is hallottam, otthagytam a maradék csokis csigát és mentem fel átöltözni. Nem vittem túlzásba: szakadt, fekete csőgatya, fekete tornacsuka, és a sötétpiros Winged Skull-os pólóm...Felkaptam a terepszínű táskámat és irány a suli. Alig mentem pár száz métert mire meglátom apu terepjáróját, ahogy elhajt mellettem. Benne Amberrel. Itt furikázza mindenhova mikor látja, hogy itt vagyok, de nem vinne el. Pedig biztos, hogy látott, még intett is. Jól van apu, megjegyeztem. ;) Elővettem az MP4-em, benyomtam rajta a Winged Skullt és megpróbáltam a lehető leglassabban menni a suliba.
Amint beértem, elmentem a szekrényemhez berakni a könyveimet, mikor megláttam egy plakátot a szekrényemre ragasztva:
" A Sweet Amoris gimi tájfutást szervez!
A tájfutásra minden diáknak kötelező a részvétel, kivétel nélkül!
Párokban kell indulni, ezért mindenki válasszon magának csapattársat jövőhét péntekig! Ha az igazgatónő is jóváhagyja,
akkor és csak akkor indulhatnak együtt! A részvétel díjtalan.
A tájfutásra szükséges ruhát a felelős tanártól megkapják.
Időpont: 2014. 01.25.
-Pff, indul a fene ilyen hülyeségen! - mondtam, majd letéptem a plakátot, összegyűrtem és belevágtam a legközelebbi kukába.
-Mit ártott az a plakát? -kérdezte egy hang. Lysander volt az.
-Útban volt. - mondtam, majd elkezdtem befelé pakolni a könyveimet. Közben megkérdezte:
-Nem láttad Castielt?
-Ma még nem. Talán az udvaron van. - mondtam.
-Oké, akkor megkeresem. Majd még beszélünk. -mondta, majd elment.
Mikor végeztem a könyvekkel, kimentem az udvarra szívni egy kis friss levegőt. Tök jó idő volt kint. Legalább 10-15 fok. Leültem egy padra, elővettem az MP4-em, benyomtam a szokásos zenét és innestől a külvilág megszűnt létezni számomra.
Akkor riadtam fel mikor egy kezet éreztem a vállamon.
-Cső! -mondta egy hang. Megfordultam, és egy szürke szempár nézett vissza rám.
-Csá, Castiel! -mondtam.
-Nem láttad Lysandert?
-De. Ő is téged keres. -feleltem.
-Igen?- kérdezte és leült mellém.
-Nem Lysandert keresed?
-Áh, már biztos a terembe van, nincs kedvem bemenni. -mondta. Tipikus Castiel.
Nem sokkal később, egy bilifejű gyerek jött oda hozzánk, Ken.
-Elizabeth! én szeretlek! -mondta. Pff, én már meg sem lepődtem, de Castiel úgy méregette a srácot mint egy darab húst.
-Tudom, hogy szeretsz Ken, már ezerszer elmondtad, és én ezer eggyedszer is elmondom, hogy nem szeretlek és tűnj innen! -mondtam. Fúú egy pillanat alatt fel tud idegesíteni.
-Hát...oké...de én nem mondok le rólad! Várni foglak. -mondta.
-Bele fogsz őszülni- feleltem.
-Van türelmem...-mondta, majd elment.
-Ebbe meg mi a fene ütött? Műsorszünet van a Minimaxon? -kérdezte Castiel, mire megejtettem felé egy mosolyt. Abban a pillanatban csöngettek be.
-Oké, én megyek. -mondtam. Intett egyet én meg bementem a terembe. Még nem volt bent a tanár. Helyes, mert akkor már önelégült arccal írná be a sokadik szaktanárimat késésért.
Vártam két percet és mivel még mindig nem jött, elővettem a telefonom és benyomtam a facebookot.
-Elizabeth Meyer! A történelem óra nem azért van, hogy nyugodtan tudj aludni!!!
-Mivan? -riadtam fel. -Aludtam?
-Igen, aludtál...mobiltelefon piszkálás közben! Ezt pedig most elveszem! -harsogta, majd odanyúlt az asztalomhoz és elvette a mobilomat. Kutyapofival néztem rá, de nem hatotta meg. Eldugta a telefont a fiókjába. "Szép volt Eliza!" -gondoltam magamban. Soha többet nem látom viszont a mobilom. Úgy bezárta abba a roh@dt fiókba! Talán karaterúgással ki tudnám szedni valahogy? Áh, ahhoz túl béna vagyok.
Mikor kicsengettek, és mindenki kiment, a "drága" tanár felém jött, kinyitotta a fiókot és odaadta a mobilom.
-Utolsó esély! Meg ne lássam ezt a vackot még egyszer az órámon!!! -kiabálta, majd odaadta a telefonom.
-Köszönöm!- mondtam, majd önelégült fejjel távoztam a teremből.
Jött a kémia óra. Nagy témazáró, és megint nem tanultam semmit. Szerencsére Rosa mellett ültem. Egész jóban vagyunk, sokszor kihúzott már a csávából, mikor nem készültem.
-Hallottál a tájfutásról?- kérdezte.
-Ja. Csak tudnám miért kötelező ez a hülyeség...-feleltem flegmán.
-Szerintem tök jó ötlet. -mondta. -És tudod már kivel indulsz?
-Még nem. De semmi kedvem indulni.
-Pedig kötelező...de akkor már lehetnénk együtt is. -mondta.
-Jó, rendben :) -mondtam. Rosa okos, nekem meg jó a tájékozó képességem, tutira megnyerjük.
Nem sokkal később becsöngettek, jött a tanár, osztotta a lapokat és már lehetett is lekörmölni a tudást. Csak, hogy bennem, most semmi tudás nem volt...
-Megint nem tanultál?- súgta oda nekem Rosa.
-Nem. - mondtam. -Segítesz?
-Persze. -felelte. És úgy is volt. Rosa tudta minden kérdésre a választ, tuti, hogy meg lesz az ötös.
Mikor végeztünk a tanár beszedte a dogákat, én meg odasúgtam Rosanak: -Köszi, hogy segítettél!
-Szívesen tettem. -mondta. Ezen az órán már nem beszéltünk többet. Valahogy most nem volt kedvem beszélgetni, pedig egyébként be nem áll a szám.
Amikor kicsengettek én voltam az első aki kijött a teremből. Szerencsére már nem volt több órám ezért elindultam haza. Azaz, csak indultam volna, ha nem állít meg Castiel.
-Csá. -mondta.
-Cső, Castiel! -mondtam. -Jössz velem haza?
-Naná, pont ezt akartam kérdezni.
-Akkor gyerünk. -mondtam. -Hallottál a tájfutásról? -kérdeztem.
-Ja. Csak tudnám, minek kell ezt! Semmi kedvem a hülyébbnél hülyébb kölkökkel parádézni a város összes iskolájából. -mondta. Hűha, úgy látom valaki jól felidegesítette.
-Akkor nem csak a mi sulink lesz?! -kérdeztem.
-Nem.
-B@sszus! -mondtam. -De a plakáton...
-Igen azt félrenyomtatták. -mondta. -Akkor még nem tudták, hogy mindenki szervez ilyet. Aztán kitalálták, hogy induljon minden iskola.
-Szuper, komolyan. -mondtam. -És kivel indulsz? -kérdeztem. Alig mondtam ki szinte rögtön leesett a válasz:
-Lysanderrel. - mondta. -És te?
-Rosával. -feleltem.
-Aha. Akkor ti győztök. Nagyon okos az a csaj. Nem értem, hogy lehet ennyit tanulni. -mondta.
Közben haza is értünk. Castiel mellettem lakik egy gyönyörű kutyával, Démonnal. Úgy két évvel ezelőtt költözhettek ide és nagyon sok időbe telt mire összebarátkoztunk. Hónapokba. De párszor vigyáztam a kutyájára mikor nem ért rá és amikor ezt akarta kénytelen volt jóban lenni velem.
-Hát akkor majd találkozunk ;) -mondta.
-Igen, szia! -mondtam, majd bementem. A nappaliban a "drága" nővéremet láttam, nézte a tévét.
-Oh, szia hugi! -mondta majd gúnyosan rám kacsintott. -Ha már úgyis ott állsz hozhatnál egy pohár vizet! -mondta.
-Pfff, hozzál magadnak Amber!! Felemeled a segged és kisétálsz, annyi mozgás neked is kell! -mondtam, majd felmentem a szobámba és becsaptam magam után az ajtót.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)