-Eliza! Ha még egyszer el kell mondanom, hogy kelj fel, esküszöm felmegyek! Amber már a reggelizik te meg még sehol se vagy! A bátyád meg már rég iskolában van. Ő legalább komolyan veszi a sulit, példát vehetnél róla. - kiabálta apa.
-Akkor mondd meg neki, hogy tanuljon helyettem is, köszike. - mondtam, majd átfordultam a másik oldalamra.
-Elizabeth! Igaza van apádnak! Azonnal lefelé!!! -kiabálta anya is. Anya csak akkor mondja ki a teljes nevem, ha már tényleg nagyon mérges.
Később már az asztalnál faltam a csokis csigámat, Amber meg már befejezte a reggelijét, de még mindig ott ült az asztalnál.
-Apu! Akkor megkapom az új telefont? -kérdezte kislányos hangon. Gyűlölöm amikor így beszél. Aztán rám nézett, olyan gúnyosan, hogy azt hittem menten felborítom asztalostól.
-Majd még meglátjuk - felelte apa, majd hozzátette: -ha a biológia dolgozatod minimum négyes lesz! - mondta apa. Rávigyorogtam Amberre, aki meg olyan kétségbeesett arcot vágott erre...Amber szinte lehetetlen, hogy legalább egy négyest összeszedjen, soha nem írt még hármasnál jobb dolgozatot.
-De apuuu! Tudod, hogy mennyire kell a telefon! Én... - na ez a végszavam. A többit már nem is hallottam, otthagytam a maradék csokis csigát és mentem fel átöltözni. Nem vittem túlzásba: szakadt, fekete csőgatya, fekete tornacsuka, és a sötétpiros Winged Skull-os pólóm...Felkaptam a terepszínű táskámat és irány a suli. Alig mentem pár száz métert mire meglátom apu terepjáróját, ahogy elhajt mellettem. Benne Amberrel. Itt furikázza mindenhova mikor látja, hogy itt vagyok, de nem vinne el. Pedig biztos, hogy látott, még intett is. Jól van apu, megjegyeztem. ;) Elővettem az MP4-em, benyomtam rajta a Winged Skullt és megpróbáltam a lehető leglassabban menni a suliba.
Amint beértem, elmentem a szekrényemhez berakni a könyveimet, mikor megláttam egy plakátot a szekrényemre ragasztva:
" A Sweet Amoris gimi tájfutást szervez!
A tájfutásra minden diáknak kötelező a részvétel, kivétel nélkül!
Párokban kell indulni, ezért mindenki válasszon magának csapattársat jövőhét péntekig! Ha az igazgatónő is jóváhagyja,
akkor és csak akkor indulhatnak együtt! A részvétel díjtalan.
A tájfutásra szükséges ruhát a felelős tanártól megkapják.
Időpont: 2014. 01.25.
-Pff, indul a fene ilyen hülyeségen! - mondtam, majd letéptem a plakátot, összegyűrtem és belevágtam a legközelebbi kukába.
-Mit ártott az a plakát? -kérdezte egy hang. Lysander volt az.
-Útban volt. - mondtam, majd elkezdtem befelé pakolni a könyveimet. Közben megkérdezte:
-Nem láttad Castielt?
-Ma még nem. Talán az udvaron van. - mondtam.
-Oké, akkor megkeresem. Majd még beszélünk. -mondta, majd elment.
Mikor végeztem a könyvekkel, kimentem az udvarra szívni egy kis friss levegőt. Tök jó idő volt kint. Legalább 10-15 fok. Leültem egy padra, elővettem az MP4-em, benyomtam a szokásos zenét és innestől a külvilág megszűnt létezni számomra.
Akkor riadtam fel mikor egy kezet éreztem a vállamon.
-Cső! -mondta egy hang. Megfordultam, és egy szürke szempár nézett vissza rám.
-Csá, Castiel! -mondtam.
-Nem láttad Lysandert?
-De. Ő is téged keres. -feleltem.
-Igen?- kérdezte és leült mellém.
-Nem Lysandert keresed?
-Áh, már biztos a terembe van, nincs kedvem bemenni. -mondta. Tipikus Castiel.
Nem sokkal később, egy bilifejű gyerek jött oda hozzánk, Ken.
-Elizabeth! én szeretlek! -mondta. Pff, én már meg sem lepődtem, de Castiel úgy méregette a srácot mint egy darab húst.
-Tudom, hogy szeretsz Ken, már ezerszer elmondtad, és én ezer eggyedszer is elmondom, hogy nem szeretlek és tűnj innen! -mondtam. Fúú egy pillanat alatt fel tud idegesíteni.
-Hát...oké...de én nem mondok le rólad! Várni foglak. -mondta.
-Bele fogsz őszülni- feleltem.
-Van türelmem...-mondta, majd elment.
-Ebbe meg mi a fene ütött? Műsorszünet van a Minimaxon? -kérdezte Castiel, mire megejtettem felé egy mosolyt. Abban a pillanatban csöngettek be.
-Oké, én megyek. -mondtam. Intett egyet én meg bementem a terembe. Még nem volt bent a tanár. Helyes, mert akkor már önelégült arccal írná be a sokadik szaktanárimat késésért.
Vártam két percet és mivel még mindig nem jött, elővettem a telefonom és benyomtam a facebookot.
-Elizabeth Meyer! A történelem óra nem azért van, hogy nyugodtan tudj aludni!!!
-Mivan? -riadtam fel. -Aludtam?
-Igen, aludtál...mobiltelefon piszkálás közben! Ezt pedig most elveszem! -harsogta, majd odanyúlt az asztalomhoz és elvette a mobilomat. Kutyapofival néztem rá, de nem hatotta meg. Eldugta a telefont a fiókjába. "Szép volt Eliza!" -gondoltam magamban. Soha többet nem látom viszont a mobilom. Úgy bezárta abba a roh@dt fiókba! Talán karaterúgással ki tudnám szedni valahogy? Áh, ahhoz túl béna vagyok.
Mikor kicsengettek, és mindenki kiment, a "drága" tanár felém jött, kinyitotta a fiókot és odaadta a mobilom.
-Utolsó esély! Meg ne lássam ezt a vackot még egyszer az órámon!!! -kiabálta, majd odaadta a telefonom.
-Köszönöm!- mondtam, majd önelégült fejjel távoztam a teremből.
Jött a kémia óra. Nagy témazáró, és megint nem tanultam semmit. Szerencsére Rosa mellett ültem. Egész jóban vagyunk, sokszor kihúzott már a csávából, mikor nem készültem.
-Hallottál a tájfutásról?- kérdezte.
-Ja. Csak tudnám miért kötelező ez a hülyeség...-feleltem flegmán.
-Szerintem tök jó ötlet. -mondta. -És tudod már kivel indulsz?
-Még nem. De semmi kedvem indulni.
-Pedig kötelező...de akkor már lehetnénk együtt is. -mondta.
-Jó, rendben :) -mondtam. Rosa okos, nekem meg jó a tájékozó képességem, tutira megnyerjük.
Nem sokkal később becsöngettek, jött a tanár, osztotta a lapokat és már lehetett is lekörmölni a tudást. Csak, hogy bennem, most semmi tudás nem volt...
-Megint nem tanultál?- súgta oda nekem Rosa.
-Nem. - mondtam. -Segítesz?
-Persze. -felelte. És úgy is volt. Rosa tudta minden kérdésre a választ, tuti, hogy meg lesz az ötös.
Mikor végeztünk a tanár beszedte a dogákat, én meg odasúgtam Rosanak: -Köszi, hogy segítettél!
-Szívesen tettem. -mondta. Ezen az órán már nem beszéltünk többet. Valahogy most nem volt kedvem beszélgetni, pedig egyébként be nem áll a szám.
Amikor kicsengettek én voltam az első aki kijött a teremből. Szerencsére már nem volt több órám ezért elindultam haza. Azaz, csak indultam volna, ha nem állít meg Castiel.
-Csá. -mondta.
-Cső, Castiel! -mondtam. -Jössz velem haza?
-Naná, pont ezt akartam kérdezni.
-Akkor gyerünk. -mondtam. -Hallottál a tájfutásról? -kérdeztem.
-Ja. Csak tudnám, minek kell ezt! Semmi kedvem a hülyébbnél hülyébb kölkökkel parádézni a város összes iskolájából. -mondta. Hűha, úgy látom valaki jól felidegesítette.
-Akkor nem csak a mi sulink lesz?! -kérdeztem.
-Nem.
-B@sszus! -mondtam. -De a plakáton...
-Igen azt félrenyomtatták. -mondta. -Akkor még nem tudták, hogy mindenki szervez ilyet. Aztán kitalálták, hogy induljon minden iskola.
-Szuper, komolyan. -mondtam. -És kivel indulsz? -kérdeztem. Alig mondtam ki szinte rögtön leesett a válasz:
-Lysanderrel. - mondta. -És te?
-Rosával. -feleltem.
-Aha. Akkor ti győztök. Nagyon okos az a csaj. Nem értem, hogy lehet ennyit tanulni. -mondta.
Közben haza is értünk. Castiel mellettem lakik egy gyönyörű kutyával, Démonnal. Úgy két évvel ezelőtt költözhettek ide és nagyon sok időbe telt mire összebarátkoztunk. Hónapokba. De párszor vigyáztam a kutyájára mikor nem ért rá és amikor ezt akarta kénytelen volt jóban lenni velem.
-Hát akkor majd találkozunk ;) -mondta.
-Igen, szia! -mondtam, majd bementem. A nappaliban a "drága" nővéremet láttam, nézte a tévét.
-Oh, szia hugi! -mondta majd gúnyosan rám kacsintott. -Ha már úgyis ott állsz hozhatnál egy pohár vizet! -mondta.
-Pfff, hozzál magadnak Amber!! Felemeled a segged és kisétálsz, annyi mozgás neked is kell! -mondtam, majd felmentem a szobámba és becsaptam magam után az ajtót.
