A július meglehetősen gyorsan eltelt. Szerencsére nem találkoztam Castiellel sem más idiótával a suliból, csak Kim jött fel párszor hozzám megnézni mi az Isten van velem. Neki is elmeséltem a buli éjszakáját, úgy szidta Castielt, hogy már nekem kellett leállítani. A házat szinte egy percre se hagytam el, azok után, amit Cast művelt velem teljesen bezárkóztam. Nathanielen és Kimen kívül senkit nem engedtem a közelembe. Tegnap meg különösen szar napom volt, valahogy össze jöttek a dolgok. Reggel sikerült összevesznem Nathival, de aztán este ki is békültünk, sőt elhívott bulizni is a Singbe, hogy ne punnyadjak itthon, azt mondta, hogy "már tényleg rossz nézni, hogy egy rohadt, idióta pasi miatt ezt teszem magammal". Rájöttem, hogy igaza van. Bár kezdetbe vonakodtam, aztán mégis belegyeztem, hogy elmegyek. Castiel pedig, azóta sem jelentkezett. Se egy üzenet, se egy hívás. Bár nem tudtam, ha felhívna egyáltalán beszélnék-e vele. Biztosan megpróbálná "megmagyarázni", de én már erre nem vagyok vevő, és nincs is szükségem rá. Ma kicsivel 10 óra előtt keltem fel. Mikor lementem reggelizni, anyu a konyhában sürgölődött, Nathi pedig segített csinálni reggelit.
Álmosan lemásztam a lépcsőn és hozzám méltó módon üdvözöltem őket:
-Helósztok, embörök!
-Nahát, csak nem sikerült felkelni?! -anyám se volt sokkal kedvesebb nálam. Remek...
-Lizácska! Segítenél kicsit? Meg szeretnék is mondani valamit. -mondta Nat. Hát mit volt mit tenni, odamentem. Halomban állt a mosatlan, így neki kezdtem elmosogatni, az én drága bátyám pedig éppen a rántottát csinálta nekem, közben beszélgettünk.
-Na, kivele mit akarsz? -kérdeztem.
-Ma lesz a buli a Singbe. Hívtam egy-két havert...
-Jajj, ugye nem akarsz rám sózni valami macsót? Egy életre elég volt az ilyenekből!
-Hé, nyugodj már meg, még nem is tudod, kik azok...
-Lehet, hogy nem is akarom. -vágtam közbe. Abba még beleegyeztem, hogy bulizni elmegyek -bár abba is nehezen -de arról nem volt szó, hogy Nathaniel rám sóz valami idiótát. Bár maga az ötlet, hogy féltékennyé tehetném Castielt, nem volt rossz. Egyre inkább elkezdtek érdekelni azok a fiúk.
-Na jó kik azok?
-Nos, az egyik David, tudod, aki rádhajtott két éve.
-Mi?! Azt mondtad kint dolgozik külföldön, hogy a pokolba került ide?!
-Hazajött két hónapra. Ő is Angliában dolgozik. Van valami Ferrarija, vagy nem is tudom milyen kocsija. Elég jól keres...
-Komolyan azt hiszed, hogy nekem a pénze miatt kéne, ha kéne is?! -kezdtem beidegesedni, kis híján elejtettem a tányért.
-Nem, nem gondoltam ilyesmire. De vele nem lenne gondod. És nem is macsó, sztem pont hozzád való. Jó lenne végre valaki olyannal látni téged mint ő.
-Oké. És a másik?
-A másik Leó, de őt nem akarom rád sózni, megnyugodhatsz. Csak megemlítettem neki a bulit és mondta, hogy jönni akar.
-Értem...-mondtam elmélyedve. Közben végeztem az utolsó tányérral is. Nathi elém rakta a rántottát és én jóízűen befaltam az egészet.
-Na, legalább már látlak enni is, nemcsak szomorkodni. -mondta anyám. A tányérokat törölgette. -Én tudom, hogy jóba vagytok a bátyáddal, örülök is neki, de nincs valami amit el akarsz mondani?
Mintha anyám tudná...nem mondtam neki semmit a buliról. Kétségbeesve néztem Nathanielre, aki csak a fejét rázta. Szuper...megtartotta a titkom.
-Am, nincsen...asszem...
-"Asszed"? Biztos? -Istenem, miért kínoz anyám ennyireeee?
-Igen! -feleltem határozottan.
-Akkor rendben!-felelte ő is.
-Elmegyünk bulizni este. -mondta Nath.
-Óóó, sikerült rábeszélned a húgodat, hogy másfél hónapnyi bezártság után elhagyja a házat? Szép munka! -mondta anyám. Nath feltartotta a tenyerét, anyám meg belecsapott.
-Hééé! Ne játszatok össze ellenem. -szóltam közbe.
-Eszünkben sincs. -mondta a drága bátyám, miközben védelmezőn maga elé emelte mindkét kezét.
Felkeltem az asztaltól és bementem a szobámba. Kerestem valami jó rucit a bulira. Már az egész szekrényt feltúrtam, a szobám mintha tornádó söpört volna végig rajta. A nagy turkálás közepette a kezembe akadt az a tüllös ruha, amit az évzáró bulin viseltem. Még egy keserű emlék. Eszembe jutott minden...megint. A ruha hirtelen mintha égette volna a kezem. Lesétáltam az emeltről kezembe a ruhával, ki a ház elé. Felemeltem a kuka tetőt és teljes erőmből belevágtam a ruhát. Nem akartam, hogy még ez is emlékeztessen mi történt velem. Úgy néztem a kukában heverő ruhámra mint a véres rongyra.
-Mit bámulod azt a kukát? Új otthont keresel magadnak? -szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Megfordultam. Természetesen Castiel, ki más.
-Na, már csak te hiányoztál az életemből!
-Tudom. -felelte vigyorogva. Istenem az a mosolya...nem, nem szabad elgyengülnöm! Emlékeztettem magam, mit tett velem ez a rohadék és hirtelen a felszínre került minden indulatom.
-Igazából azért bámulom ennyire azt a kukát mert téged kerestelek benne! -feleltem én is. Erre castiel arca hirtelen megkeményedett. Közelebb jött, belenézett a kukába és meglátta a ruhámat.
-Ezt miért dobtad ki?
-Mit gondolsz?! Miattad. Nincs semmi amire emlékezni szeretnék a buliról. Oh, jut eszembe: bulizni megyek este egy-két sráccal. Szerintem jól elleszünk. -mondtam, közben kacsintottam egyet a srác felé. Nem tudom, honnan jött ez a ribancos stílus nekem, de öröm volt nézni Castiel dühös szemébe.
-Eszedbe se jusson, hogy lefekszel bármelyikükkel!
-Mégis hogy jössz te ahhoz, hogy megmondd nekem mit csinálhatok és mit nem?! A te hibád az egész, te tettél ilyenné! Hát viseld a következményeit! De ne aggódj, ha lefekszem valamelyikkel...vagy mindkettővel, tudni fogsz róla, garantálhatom.
-Hol lesz a buli? Mondd meg, melyik az a hely!!! -követelőzött.
-Hogy utánam gyere és ezt is elrontsd? Eszemben sincs elárulni!! -mondtam, faképnél hagytam és besétáltam a házba. Mégis mit képzel magáról?! Adok én olyan bulit este, azt hiszem...
*Eliza nem láthatta, hogy Castiel kivette a kukából a ruhát. Miközben nézte felidézte azt az éjszakát, eszébe jutott, hogy Liza mennyire szenvedélyes és odaadó volt. Már nem értette miért tette ezt vele. Úgy érezte a lány örökre meggyűlölte, kellett valami emlék róla. A srác fogta magát és Eliza ruhájával együtt, dühöngve besétált a házba.*
*FOLYT. KÖV.*
