11. Rész

A július meglehetősen gyorsan eltelt. Szerencsére nem találkoztam Castiellel sem más idiótával a suliból, csak Kim jött fel párszor hozzám megnézni mi az Isten van velem. Neki is elmeséltem a buli éjszakáját, úgy szidta Castielt, hogy már nekem kellett leállítani. A házat szinte egy percre se hagytam el, azok után, amit Cast művelt velem teljesen bezárkóztam. Nathanielen és Kimen kívül senkit nem engedtem a közelembe. Tegnap meg különösen szar napom volt, valahogy össze jöttek a dolgok. Reggel sikerült összevesznem Nathival, de aztán este ki is békültünk, sőt elhívott bulizni is a Singbe, hogy ne punnyadjak itthon, azt mondta, hogy "már tényleg rossz nézni, hogy egy rohadt, idióta pasi miatt ezt teszem magammal". Rájöttem, hogy igaza van. Bár kezdetbe vonakodtam, aztán mégis belegyeztem, hogy elmegyek. Castiel pedig, azóta sem jelentkezett. Se egy üzenet, se egy hívás. Bár nem tudtam, ha felhívna egyáltalán beszélnék-e vele. Biztosan megpróbálná "megmagyarázni", de én már erre nem vagyok vevő, és nincs is szükségem rá. Ma kicsivel 10 óra előtt keltem fel. Mikor lementem reggelizni, anyu a konyhában sürgölődött, Nathi pedig segített csinálni reggelit.
Álmosan lemásztam a lépcsőn és hozzám méltó módon üdvözöltem őket:
-Helósztok, embörök!
-Nahát, csak nem sikerült felkelni?! -anyám se volt sokkal kedvesebb nálam. Remek...
-Lizácska! Segítenél kicsit? Meg szeretnék is mondani valamit. -mondta Nat. Hát mit volt mit tenni, odamentem. Halomban állt a mosatlan, így neki kezdtem elmosogatni, az én drága bátyám pedig éppen a rántottát csinálta nekem, közben beszélgettünk.
-Na, kivele mit akarsz? -kérdeztem.
-Ma lesz a buli a Singbe. Hívtam egy-két havert...
-Jajj, ugye nem akarsz rám sózni valami macsót? Egy életre elég volt az ilyenekből!
-Hé, nyugodj már meg, még nem is tudod, kik azok...
-Lehet, hogy nem is akarom. -vágtam közbe. Abba még beleegyeztem, hogy bulizni elmegyek -bár abba is nehezen -de arról nem volt szó, hogy Nathaniel rám sóz valami idiótát. Bár maga az ötlet, hogy féltékennyé tehetném Castielt, nem volt rossz. Egyre inkább elkezdtek érdekelni azok a fiúk.
-Na jó kik azok?
-Nos, az egyik David, tudod, aki rádhajtott két éve.
-Mi?! Azt mondtad kint dolgozik külföldön, hogy a pokolba került ide?!
-Hazajött két hónapra. Ő is Angliában dolgozik. Van valami Ferrarija, vagy nem is tudom milyen kocsija. Elég jól keres...
-Komolyan azt hiszed, hogy nekem a pénze miatt kéne, ha kéne is?! -kezdtem beidegesedni, kis híján elejtettem a tányért.
-Nem, nem gondoltam ilyesmire. De vele nem lenne gondod. És nem is macsó, sztem pont hozzád való. Jó lenne végre valaki olyannal látni téged mint ő.
-Oké. És a másik?
-A másik Leó, de őt nem akarom rád sózni, megnyugodhatsz. Csak megemlítettem neki a bulit és mondta, hogy jönni akar.
-Értem...-mondtam elmélyedve. Közben végeztem az utolsó tányérral is. Nathi elém rakta a rántottát és én jóízűen befaltam az egészet.
-Na, legalább már látlak enni is, nemcsak szomorkodni. -mondta anyám. A tányérokat törölgette. -Én tudom, hogy jóba vagytok a bátyáddal, örülök is neki, de nincs valami amit el akarsz mondani?
Mintha anyám tudná...nem mondtam neki semmit a buliról. Kétségbeesve néztem Nathanielre, aki csak a fejét rázta. Szuper...megtartotta a titkom.
-Am, nincsen...asszem...
-"Asszed"? Biztos? -Istenem, miért kínoz anyám ennyireeee?
-Igen! -feleltem határozottan.
-Akkor rendben!-felelte ő is.
-Elmegyünk bulizni este. -mondta Nath.
-Óóó, sikerült rábeszélned a húgodat, hogy másfél hónapnyi bezártság után elhagyja a házat? Szép munka! -mondta anyám. Nath feltartotta a tenyerét, anyám meg belecsapott.
-Hééé! Ne játszatok össze ellenem. -szóltam közbe.
-Eszünkben sincs. -mondta a drága bátyám, miközben védelmezőn maga elé emelte mindkét kezét.
Felkeltem az asztaltól és bementem a szobámba. Kerestem valami jó rucit a bulira. Már az egész szekrényt feltúrtam, a szobám mintha tornádó söpört volna végig rajta. A nagy turkálás közepette a kezembe akadt az a tüllös ruha, amit az évzáró bulin viseltem. Még egy keserű emlék. Eszembe jutott minden...megint. A ruha hirtelen mintha égette volna a kezem. Lesétáltam az emeltről kezembe a ruhával, ki a ház elé. Felemeltem a kuka tetőt és teljes erőmből belevágtam a ruhát. Nem akartam, hogy még ez is emlékeztessen mi történt velem. Úgy néztem a kukában heverő ruhámra mint a véres rongyra.
-Mit bámulod azt a kukát? Új otthont keresel magadnak? -szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Megfordultam. Természetesen Castiel, ki más.
-Na, már csak te hiányoztál az életemből!
-Tudom. -felelte vigyorogva. Istenem az a mosolya...nem, nem szabad elgyengülnöm! Emlékeztettem magam, mit tett velem ez a rohadék és hirtelen a felszínre került minden indulatom.
-Igazából azért bámulom ennyire azt a kukát mert téged kerestelek benne! -feleltem én is. Erre castiel arca hirtelen megkeményedett. Közelebb jött, belenézett a kukába és meglátta a ruhámat.
-Ezt miért dobtad ki?
-Mit gondolsz?! Miattad. Nincs semmi amire emlékezni szeretnék a buliról. Oh, jut eszembe: bulizni megyek este egy-két sráccal. Szerintem jól elleszünk. -mondtam, közben kacsintottam egyet a srác felé. Nem tudom, honnan jött ez a ribancos stílus nekem, de öröm volt nézni Castiel dühös szemébe.
-Eszedbe se jusson, hogy lefekszel bármelyikükkel!
-Mégis hogy jössz te ahhoz, hogy megmondd nekem mit csinálhatok és mit nem?! A te hibád az egész, te tettél ilyenné! Hát viseld a következményeit! De ne aggódj, ha lefekszem valamelyikkel...vagy mindkettővel, tudni fogsz róla, garantálhatom.
-Hol lesz a buli? Mondd meg, melyik az a hely!!! -követelőzött.
-Hogy utánam gyere és ezt is elrontsd? Eszemben sincs elárulni!! -mondtam, faképnél hagytam és besétáltam a házba. Mégis mit képzel magáról?! Adok én olyan bulit este, azt hiszem...

*Eliza nem láthatta, hogy Castiel kivette a kukából a ruhát. Miközben nézte felidézte azt az éjszakát, eszébe jutott, hogy Liza mennyire szenvedélyes és odaadó volt. Már nem értette miért tette ezt vele. Úgy érezte a lány örökre meggyűlölte, kellett valami emlék róla. A srác fogta magát és Eliza ruhájával együtt, dühöngve besétált a házba.*

*FOLYT. KÖV.*

10. Rész

-Mi soha nem is voltunk barátok. Legalábbis én nem tekintettem rád barátként. Csak egy lányként, akit meg akarok kapni, és sikerült is. -mondta vigyorogva, közben felült az ágyon.
-De...ne csináld... -dadogtam. -Barátok vagyunk!
-Hát...lehet, hogy te úgy tekintesz rám, de én csak egy éjszakára akartalak. Nincs köztünk semmi, lefeküdtünk és kész. Mégis mire számítottál?
Már nem tudtam mit gondoljak, komolyan. Ez minden határon túlmegy. A lelkem sajgott, a szívem millió darabra tört. Hogy tehette ezt velem?! Kibuggyantak a könnyeim, de próbáltam erőnek mutatni magam. Gyorsan letöröltem őket. Sokkot kaptam a kijelentésétől, de annyi erőm még maradt, hogy ráordítsak: -ÉN MÁR NEM TEKINTEK RÁD SEHOGYSEM!!!
Felkeltem, gyorsan az ágy végébe szaladtam. Amilyen gyorsan csak tudtam összeszedtem a ruháimat és méltóságom darabjait, de mikor távoztam volna Castiel elállta az utat.
-Mi a francot akarsz még?! Engedj ki!!
Castiel közelebb jött és elkezdte cirógatni az arcom. Már az érintésétől is rosszul voltam, kitértem a keze elől. Félmosollyal az arcán nézett rám.
-Ha bárkinek elmered mondani azt, ami történt az előbb...
-Ne aggódj, akkor se mondanám el, ha szóval vagy tettel kényszerítenél!! Nem tudnék azzal a szégyennel együtt élni, ha bárki megtudná! És takarodj a közelemből! Rád se bírok nézni, undorodom tőled!!
-Tényleg? Az előbb nem úgy látszott. -mondta mosolyogva. Ez a mosoly, ami máskor mindig megörvendeztette a szívem most a lelkemig hatolt és csak fájdalom maradt utána.
-Vedd le ezt az álarcot! Nem kell a hamis mosolyod, és te sem! Ezt soha nem bocsátom meg neked! Halott vagy a számomra! -mondtam, majd teljes erőmből félrelöktem Castielt és kiviharoztam az ajtón, de nem bírtam megállni ,hogy ne forduljak vissza.
-Amúgy, gondolom nem szeretnéd, ha a barátnőd tudna az iménti kalandunkról. - erre Castielnek lefagyott a képéről a mosoly.
-Honnan tudod, hogy nekem van...
-És a nevét is tudom, bizony ám. Beszéltem vele egyszer. És említett téged, azt mondta nagyon szeret...
-Hazudsz!
-Én?! Aki itt hazudik drága fiacskám, az TE vagy! -mondtam, kihangsúlyozva a "te" szót. -Szerintem Deborah biztosan nem örülne. Szép és csinos lány, kár lenne érte. -a név hallatán Castiel teljesen elsápadt.
-Ismered Debbyt?! Honnan?!! -kérdezte, a szeme villámokat szórt.
-Közöd? Kapd be seggfej!! Nem vagyunk már barátok, emlékszel? Nem tartozom már neked beszámolóval! Ezt elcseszted Castiel. Nekem nem volt sok veszteni valóm, neked viszont annál több. Te mindent elveszítettél ma. A becsületed, méltóságodat, a barátodat, engem. És a barátnődet is, ha ezt megtudja, bár nem áll szándékomban elmondani neki. És nem azért mert megfenyegettél! Én szégyellem ezt az egészet és nem akarok Deborahnak se fájdalmat okozni. Elég volt belőled! -miután végeztem, még egyszer végignéztem a srácon, akit a barátomnak hittem...majd fogtam magam és könnyekkel a szememben, teljesen összetörve kisétáltam a házból. Csak azt nem tudtam merre kell hazamenni. Ránéztem a telefonomra, hajnali négy órát mutatott. A fejem kóválygott, azt se tudtam merre menjek, de valamerre elindultam.

*Castiel még sokáig ült az ágyon azon gondolkodva, hogy végülis elérte, amit akart, de akkor...miért érez fájdalmat belül? A lány semmit sem jelentett neki, de mégis...Liza a barátjának tekintette, tudta, hogy a lány szereti ő meg ezt használta ki. Elveszítette az egyetlen olyan barátját, aki feltétel nélkül rá merte volna bízni akár az életét is. Megkapta, amit akart, mégsem boldog tőle.*

Már nem emlékszem, hogy jutottam haza, csak arra eszméltem, hogy az ágyamban vagyok és sírok. Még szerencse, hogy Nath nem megy el. Nagy szükségem van most a testvéri támogatásra. Amint lehetséges elmondok neki mindent. Csak a fiú nevét nem említem majd, aki, ezt tette velem.

Mire felébredtem már fél 12 volt. Apuék elmentek....még el tudtam volna búcsúzni tőlük, ha...ha nem találom ki azt a bulit, akkor ez az egész nem történik meg...az én hibám, erről én tehetek.

 Nathra a szobájában találtam rá, éppen valami könyvet olvasott.
-Nathi. Zavarhatlak? -kérdeztem. A szemem még mindig vörös volt a sok sírástól. Nath fel sem nézett a könyvből.
-Persze, gyere csak! -mondta én  meg odatelepedtem mellé az ágyra. Mikor meglátott a szava is elakadt.
-Jó ég! Hogy nézel ki? Mi történt? -kérdezte, én meg elmondtam neki az egészet, a bulit és...mindent, ami utána jött, az érzelmeimet, azt, hogy szerettem a srácot, csak Cast nevét nem említettem meg. Figyeltem hogy változik Nath arckifejezése.
-Ez egy rohadt disznó!! -kiabálta. -Ki ő?! Kitekerem a nyakát!!
-Hagyjad! Annyit se ér az a srác, hogy egyáltalán hozzáérjünk. -mondtam. -Annyira örülök, hogy nem mentél el Nath! -mondtam, majd újra előtört belőlem a sírás. Nath a mellkasához húzott és egy darabig úgy sírtam.

Mielőtt visszamentem a szobámba, megköszöntem Nathnak, hogy meghallgatott. Azt mondta, hogy ez csak természetes, testvérek vagyunk, az a dolgunk, hogy vigyázzunk egymásra. Bárcsak Castiel is ilyen felfogású lenne...És tessék, már megint Castiel. Hosszas keresgélés után megleltem a mobilom az ágyam alatt. Ránéztem, két nem fogadott hívás...Tőle. Még van pofája keresni, azok után, amit tett?! Megint kibuggyantak a könnyeim, de gyorsan letöröltem őket. A szekrényemhez mentem, hogy valami értelmes ruhát kapjak magamra, mikor az ablakból megláttam, hogy Castiel is öltözködik. A szemétláda!!! Hirtelen újra eszembe jutott a buli, és az azt követő dolgok...a fájdalmas elválás, és a tény, hogy csak egy éjszakára kellettem neki. Úgy éreztem élni sem akarok, de akkor bevillant az isteni szikra!! Igen, ezt fogom csinálni! Az osztályban egy csomó fiú van...csinos vagyok - majd elcsórom Amber itt maradt ruháit is - és véletlenül Kimtől tudom, hogy egy-két fiú szemet is vetett rám, de Castiel miatt nem mertek közeledni. Na ezt neked, Castiel! Megpróbálom a legtöbb fiút magamba bolondítani, kerüljön bármibe, hadd lássa Castiel mivé tett azon az éjszakán! Ezt még megkeserüli, abban biztos lehet! Féltékennyé teszem, de úgy, hogy azt még Amber is megirigyelhetné. Remélem egész nyáron nem fogom látni a képét, szeptembertől kezdve pedig: Új tanév, új Lizzy!

9. Rész

Szombaton reggel hulla fáradtan kászálódtam ki az ágyból. Kimentem a fürdőbe rendbe tenni magamat. Miután végeztem, visszamentem a szobámba keresni valami jó kis rucit az esti évzáró bulira. Éppen egy egyrészes bulirucit próbálgattam, mikor csörgött a telefonom. Reméltem, hogy Castiel az, de Kim hívott. Kissé csalódottan vettem fel a telefont:
-Szia, Kim!
-Eliza, drágám! Nagyon álmos hangod van, felköltöttelek?
-Nem már ébren voltam. -mondtam, közben elfojtottam egy ásítást. -Na, mi a helyzet?
-Sikerült kibérelnem a Singet! Este mehetünk. Lesz egy rakás pia, de..van egy kis gond. Csak úgy mehetünk, hogy ott lesz egy tanár is.
-Mi?
-Sajnálom, ebből nem engedtek. Mivel ezen a bulin még senki se lesz 18. éves, kell, hogy legyen velünk felnőtt. Csak így bérelhettük ki.
-Óóó, ne...
-De nincs nagy gáz -nyugtatgatott Kimi -jófej tanárt találtam. -nevetett. Mr. Faraize az. Csak annyit kell tenni, hogy leitatjuk és aztán mehet a buli!
-Na, de Kim! - szóltam rá -ez nem lenne helyes. -mondtam mosolyogva. Tudtam, hogy a barátnőm érti mire gondolok, így ő is csak annyit mondott, hogy ez a legjobb megoldás. :D

Reggeli után benéztem anyuék szobájába. Apa már javában pakolt Amberrel egyetemben, viszont Nathaniel nem. Igencsak meglepődtem mikor apa leültetett minket a nappaliban kupaktanácsra (megint) és közölte, hogy a "drágalátos fiacskája, egy szem fiúgyermeke (idézés)" nem óhajt vele menni, mert még nem áll készen rá. Mikor Nath szólt apának, hogy nem megy, apuci tajtékzott a dühtől. De hát, majd boldogítják egymást Amberrel. Bevallom azért kicsit sajnáltam Nathtot. Majd holnap megérdeklődöm miért nem akart menni, most nem akarok újabb vitát.

Tovább turkáltam a szekrényemben a megfelelő ruhát keresve. Sikerült találnom egy flitteres tüllös egyberuhát...már el is felejtettem, hogy van ilyenem. Spagettipántos ruha, felül karcsúsított, a szoknyája tüllből volt, a felső része pedig flitteres. Egy bordó ruháról van szó, tehát az jól is áll a vörös hajamhoz. Végül is ez a ruha lett a nyerő. Felvettem és csak pörögtem benne, míg el nem szédültem.

*Castiel szemszög:
Lyssel együtt készülünk a bulira. Serényen próbálgatom az egyik menő rövidújjúmat, mikor odapillantok az ablakhoz és látom, hogy a kis Lizzy egy bordó ruhában pörög a tükör előtt.
-Hé, Lys! -böktem oldalba a haverom- Ott a kiscsaj.
Lys is átpillantott az ablakba és meglátta a ruhájában forgó Elizát. -Nagyon szép ez a lány. A kékeszöld szemével...akárkit megigéz, aki csak ránéz, és...
-Héé!! Ő az enyém lesz! Tilos még csak gondolnod is bármire vele kapcsolatban!
-Csak megjegyeztem hogy szép! Meg csinos is.
-Lys! Ő ma estére az enyém lesz és kész.
-Miből gondolod, hogy elmegy veled?
-Elfog. Hidd el...már akkor is alig kap levegőt ha ránézek.
-Kihasználod, hogy szeret...-mondta Lys. A hangjából megvetést árasztott.
-Szeret?
-Igen. Látszik rajta. Csak ő barátként kezel téged, de te ezt is kihasználod. Fél bevallani, mert azt hiszi elvesztheti a fene nagy "barátságodat". És a másik dolog: miből gondolod, hogy Liza és a csajod nem ismerik egymást? Mi a garancia rá, hogy Debby nem lesz ott a bulin?
-Túl sokat kérdezel! Fáj a fejem tőled!
-Többe fog kerülni neked egy fejfájásnál, ha megcsalod Debbyt Lizával!! Egyik lány se fogja neked megbocsátani ezt, főleg Lizzy nem. De...azt csinálsz, amit akarsz, nem érdekel...
-Na végre!!! -kiabáltam, majd kiviharoztam a szobából.*

Amber és Nath kijelentették, hogy nem jönnek az esti buliba, mert holnap indulnak, ugyebár...Ambernek mondjuk lett volna kedve jönni, de apa leintette.

A délután hamar eltelt, már este hét óra volt, mikor elkezdtem öltözni. Éppen a hátulsó cipzárral kínlódtam, mikor betoppant Kim, Viola és Rosa.
-Csajoook! -sikítottam örömöben, és megöleltem mindhármójukat.
-Lizzy!! Ez a ruha gyönyörűséges! -mondta Rosa -És te is! -szólalt meg Kim.
-Óóó, köszönöm csajok. -feleltem boldogan. -Am, nem sminkelne ki valamelyikőtök? És felkéne húzni a cipzáramat is hátul...
-Én megcsinálom! -mondta Rosa. Kim felhúzta a cipzárt, 10 perc múlva pedig már kész is volt a tökéletes sminkem.
A nappaliban elköszöntünk anyuéktól és indultunk is a buliba.

Fél kilenc volt hogy odaértünk. A Singben már oldódott hangulat volt. Mr. Faraize hulla részegen feküdt valamelyik asztalra borulva, a többiek vidáman iszogattak. A bárpultnál megláttam Lyst és Castielt iszogatni. Cas felém fordult és mosolyogva végig nézett rajtam, ahogy a többi fiú is rajta kivül. Feltűnt, túlzottan is meg van elégedve azzal ahogy kinézek. Félek, veszélyes este lesz..
-Csajok!! Nem megyünk oda hozzájuk?! -kiabálta Rosa, miközben a bárpult felé mutatott.
-Én inkább Dakotához mennék. -mondta Kim.
-Pff, te meg Dakota? -értetlenkedtem.
-Most miért? Még jól is sikerülhet az este, ha érted mire gondolok...-kacsintott Kim, majd oda is ment Dakotához.
-Viola?
-Én...én maradok veletek..-felelte félénken.
-Rosa?
-Én is.
-Na, akkor célozzuk meg a srácokat! -kacagtam.

Egy fél órával később Kim már nagyban rázta a parketten Dakotával. Lys Rosaval foglalkozott, Viola Alexyvel dumált, én meg Cassal voltam. Már a sokadik vodkámat gurítottam le, mikor Cas odatámogatott egy asztalhoz és leültünk. Forgott velem a világ, már azt se tudtam hol vagyok és kik vannak körülöttem, csak azt tudtam hogy táncolni akarok. Felhúztam Cast, odavonszoltam a parkettre és a For your entertainment-re ráztuk. Miután vége lett a számnak, Castiellel visszaültünk az asztalhoz. Cas elment még egy pohár vodkáért.
*Mindeközben megérkezett két másik barátnőjével Deborah. A lány azonnal kiszúrta a vörös istent a tömegben és odafurakodta magát hozzá.
-Castiel, drágám!
-Debby?! Te mi a fenét keresel itt?!
-Naaa, így üdvözölsz, macika? -mondta kényesen a lány, miközben ölelgette Castielt. A srác megcsókolta a lányt, amit Debby szenvedélyesen viszonzott. Debby nem szúrta ki Elizát a tömegben, a lány már el volt nyúlva az egyik padon. Cas ránézett Elizára...gyorsan cselekednie kell, ebből még baj lehet.
Cas elküldte Debbyt táncolni, azt hazudta neki, kimegy a mosdóba, de közben Lysandert kereste. Rá is talált a srácra, éppen Rosaval csókolóztak. Castiel úgy döntött inkább nem zavarja most őket. A tekintetével megkereste Deboraht. A lány egy számára ismeretlen sráccal táncolt, kihívó öltözéke -főleg a felsője- vonzotta a srác tekintetét. Castiel iszonyú dühös lett, de úgy döntött nem csinál botrányt...Elizához ment.
A lány teljesen káó volt a sok piától. Castiel felültette, és beszélni kezdett hozzá.*
-Elizám.
-Hm..?- csak ennyit tudtam kinyögni. Már azt se tudtam hány óra van, nem volt tudomásom semmiről, de azt tudtam, hogy Castiel beszél hozzám.
-Ilyen állapotban nem tudsz hazamenni ma...feljössz hozzám? -kérdezte, miközben óvatosan a szoknyám alá nyúlt. Felsóhajtottam, azonnal felhevült a vérem, csak a fiút akartam, semmi mást. Már a puszta érintése felkeltette bennem a vágyat.
-Veled akárhová megyek...-feleltem. Castiel arcán mosoly jelent meg. Segített felállnom, majd megkerestük Lyst. Cas közölte vele, hogy nála alszom, én meg Kimmel üzentem, hogy a szülők ne aggódjanak.

5 perccel később már a buliból sétáltunk, valami tök ismeretlen helyen.
-De Castiel, ez nem a hazafele vezető út...-mondtam. Hogy elhallgattasson válaszul megcsókolt, úgy hogy beleremegtem. Forró ajka követelőzően tapadt az enyémre. A testünk összesimult, kezével a ruhám cipzárjával szórakozott. Megejtett egy-két káromkodást mert nem bírta kicipzározni.
-Castiel, ne itt..ne a nyílt utcán...-mondtam, bár már annyira vágytam rá, a testére, hogy az szavakkal leírhatatlan.
-Igazad van édesem...-mondta majd egy sikátorba vezetett, ahol volt egy bérház. Kissé romos, de nem teljesen lakatlan. Cas a kulccsal babrált, míg én már alig bírtam a lábamon állni.
-Kinek a lakása ez? -kérdeztem.
-Az enyém. -felelte Castiel. -Itt szoktunk néha-néha próbálni Lyssel, meg Jorah-val, a másik gitárossal. A dobosunk, Viktor, külföldön van tanulmányi úton... Gyere!

A lakás két szobás volt. A nagyobb volt a próbaterem, a kisebb a hálószoba. Itt pihentek meg Castielék, ha elfáradtak zenélés közben. A szobában egy nagy franciaágy volt, egy párnával és egy vékonyabb takaróval. Mire észbe kaphattam volna, már arra lettem figyelmes, hogy Cason nincs póló és a nyakamat csókolgatja. Kéjesen felnyögtem...finoman lehúzta rólam a ruhámat...már csak a melltartó meg bugyi volt rajtam gyakorlatilag. Ajjaj, mibe mentem bele...
Castiel látta rajtam azt a kevés félelmet, ami még a pia ellenére is megmutatkozott. Finoman a kezemet a hasára tette, és elkezdtem simogatni, a másik kezemmel a hajába túrtam, miközben szenvedélyesen csókolóztunk. Cas felemelt és az ágyhoz vitt...

*Tekintettel arra, hogy valószínűleg kiskorúak is olvassák a blogot, nem folytatom a...szóval a dolognak az ecsetelését, ez mindenkinek a fantáziájára van bízva.*

Kimerülten feküdtünk egymás mellett. Én tértem magamhoz előbb. Felültem az ágyon és csak néztem a fiút..mosolyogva és boldogan. Annak ellenére, hogy volt egy pont mikor fájdalmat okozott nekem, életem legszebb éjszakáját éltem át vele. Amikor a srác mocorogni kezdett, vettem a bátorságot és megkérdeztem:
-Most mi lesz? Úgy értem ezután...barátok vagyunk még, vagy járunk esetleg? Csodás éjszaka volt veled. - legalábbis ezt hittem, de Castiel válasza tőrdöfésként hatolt a lelkembe...

8. rész

Na, innentől kezdődnek majd a bajok és az izgalmak. :D Mindenkinek jó olvasást. :)

- Még kérdezed, hogy jól aludtam-e?! Néha...annyira...agrrr! -morogtam, majd kiviharoztam a szobából, egyenesen a fürdőszobába. Próbáltam valahogy rendbe tenni magam, több-kevesebb sikerrel.
Mikor visszamentem a szobámba, Castiel már nagyban kajált, mindössze egy fél szelet kenyeret hagyott nekem.
- Ennyi van?
-Miért, többet látsz? -kérdezte flegmán.
- Neked aztán van bőr a képeden! -morogtam. -Na, ha már úgy is végeztél, menjél ki! Szeretnék felöltözni.
-Azt, megnézném én is. -vigyorogta.
-Szatír! Kifelé!
-Jól van, megyek már. -mondta. Miközben ment ki még önelégült mosollyal végig nézett rajtam aztán kiment. Szeretném tudni mi jár ilyenkor a fejében, de lehet sejtem.
*Castiel: Az ajtó előtt várakoztam. Kész szerencse, hogy senki nem vett észre, mert akkor aztán kapnék Liza apjától, nem keveset. Miért küld ki állandóan? Annyira vágyom rá...Már régóta meg akarom szerezni magamnak a csajt. Úgy is az enyém lesz, nem akarok tőle semmi mást, csak egy éjszakát.*
Amikor kész lettem szóltam Castnak, hogy bejöhet. Épp időben, mert apa épp ekkor rontott ki a szobából, anyával meg a többiekkel.
-Elizabeth!! Azonnal gyere le, beszélnünk kell!- harsogta.
-Mit csináltam már megint?!
-Semmit, de muszáj megbeszélni valamit. Gyere!
Ráparancsoltam Castra, hogy maradjon a szobában, amíg lent vagyok.

-Na gyerekek! -kezdte apám nagy beszámolóját. -Fontos dolog, az amiért most iderángattalak benneteket...
Hát, én már ezután a mondat után halálra untam magam, Amber a körmét reszelgette, Nathaniel meg egy...papucs.
-FIGYELNÉTEK VÉGRE?! NEM AZÉRT UGATOK ITT, HOGY MAGAMNAK BESZÉLJEK!!! -úgy összerezzentem. Mint a mennydörgés, olyan volt a hangja.
-Na szóval...akkor rövidre fogom. Kaptam egy nagyon jó állást Angliában és úgy döntöttem, hogy kimegyek oda dolgozni. Amber velem jön. Úgyis állandóan marjátok egymást! Nathaniel pedig...szintén kijön velem, de ő csak pár hónapra. Te, Eliza, itt maradsz anyáddal, mivel még egyrészt kiskorú vagy, másrészt meg azt akarom, hogy a gimit itt fejezd be.
Azt hittem rosszul hallok. -Na várjál. Szóval most te kimész Angliába, viszed magaddal mindkét tesómat, nekem meg itt kell maradnom? Ez nem fair! Én miért nem?
-Csend! Nem mondtam, hogy nem jöhetsz. Jöhetsz, de majd csak azután, hogy elvégezted a sulit! Ebből nem engedek! És itt a vége!

Apám bejelentésétől csaknem sokkot kaptam. Úgy mentem fel a lépcsőn mint aki alva jár. Még ültem pár percig az ágyamon, Cast mellettem.

-Hallottad?
-Az egészet. De te legalább itt maradsz velem. -mondta. *Eliza csodálattal nézett a srác szürke szemeibe. Fogalma se volt azokról a hátsó szándékokról, amelyek talán az egész barátságukat tönkreteszik majd. Ez az Angliai út pont jókor jött Castielnek. Kevesebb dologra kell figyelnie.*
-Indulni kéne. -szólalt meg Cast, hosszú csend után.

A suliba együtt mentünk, Cast észrevétlenül kilopódzott az ablakomon. Ma van az utolsó tanítási nap. A suliba rögtön odacsapódtam Kimhez, Rosalyához, Violához...Castiel Lyshez ment. Arcon pusziltam  mindhárom lányt és együtt mentünk az órákra. Az első három óra beszélgetéssel, játékkal telt. Az egész osztályban káosz uralkodott. Dakota az asztalon táncolt,, a szemeteskukával pózolt, miközben Dajan videózta. Dakota ki volt sminkelve :D Idióták. Alexy Armint cukkolta, mindenféle színes szalagokat, kötött Armin hajába, amíg az a padon fekve aludt.
-Ha már ilyen jó az osztályközösség -kiabáltam Kimnek- miért nem rendezünk egy évzáró bulit?
-Ez rohadt jó ötlet, Liza! -mondta a fekete barátnőm. Hogy mindenki jól lássa, felállt az asztalra.
-Hé, emberek...-szólt Kim, de a nagy zsivajban senki se értette.
-MONDOM, HÉÉÉÉÉ!! FIGYELNÉTEK VÉGRE, RIZSAGYÚAK!!
-Milyen rizs? -ébredt fel Armin. Mi persze azonnal szakadtunk a nevetéstől, olyan röhejes látványt nyújtott a szalagokkal... :D
-Na, azt találtuk ki, hogy ha már olyan idióták vagytok, rendezhetnénk egy évzáró bulit! Mindenki meg van hívva! Szombatra kibéreljük a Singet, elég menő hely, lesz billiárd meg, amit csak el tudtok képzelni. Nyolckor kezdődik a buli.
-Háh, király!! -üvöltötte Dakota. -Lesznek jó nők? *vigyorog*
-Hívjatok akit akartok! -mondta Kim. Rosalya kicsit kétkedve fogadta a buli ötletet, nem olyan bulizós fajta, de ha meglátja a sok jó pasit, felenged. :D

A szünetben rögtön megkerestem Lyst és Castielt és meghívtam őket a bulira. Mindketten jönnek. Ezután elindultam a büféhez venni kaját, szörnyen éhes vagyok.

*Castiel: -Te Lys! Itt az alkalom.
-Hm?
-Hát Eliza meg én...hogy...
-Mi?! Te hülye vagy, komolyan!
-Most miért? A tájfutáson majdnem összejött...a bulin sikerülni fog. Most minden úgy alakul ahogy szeretném.
-Én úgy tudtam boldog vagy Deborahval!
-Őt szeretem is! Eliza, csak...kell nekem és kész.
-Ezt soha nem bocsátja meg neked! Gondolkozz már barátok vagytok!
-Én soha nem tekintettem rá úgy. Csak mint egy lányra, akit meg akarok kapni.
-Nem értelek. Ha boldog vagy Debbyvel, miért érdekel a vörös?
-Nem tudom...az egészet nem értem, csak kell nekem, ennyit tudok.
-Na, jó, én ebbe nem akarok benne lenni. Csinálj amit akarsz. -mondta Lys, majd elviharzott mellőlem. Idióta ez a gyerek. A buliig még puhítanom kell egy kicsit Lizát, hogy eljöjjön velem. Nehéz dolgom lesz, a tegnap este miatt. *

A suliból hazafele tartottam, mikor felfigyeltem egy korombeli csapatra a helyi mozinál. Cigiztek. Arra volt a legrövidebb az út, így arra fele mentem. Volt ott egy hosszú, barna hajú lány. Felfigyelt rám, kicsit kihívó volt a szerelésem ma, elismerem. Mikor elmentem mellettük, a csaj utánam jött.
-Hé, várj már! Te a Sweet Amorisba jársz, ugye?
-Iiigen, oda. Miért?
-Csak nagyon hasonlítasz a pasimra. Már meg ne sértődj, csak a rövid vörös hajad miatt. Figyelj, sztem mi nagyon jó barátok lennénk. -mosolygott rám. Na, ilyet se él át mindennap az ember. Odajön hozzá egy tök ismeretlen csak, és minden ok nélkül barátkozni akar. Már egyre jobban kezdett érdekelni, ki ez a lány.
-Mi a neved?
-Elizabeth. De a barátaimnak akármi: Liza, Eliza Lizzy. És a tied?
-Deborah. -felelte vidáman. -De jó, van egy új barátnőm. -ujjongott. -Nagyon jóban leszünk, meglátod.
-Igen, biztosan. -feleltem. -És ki a barátod, ha szabad kérdeznem.
-Óh, lényegtelen ki. De nagyon szeretem őt. És ő is engem, a legboldogabbak vagyunk a világon.
-Igen, jó, ha az ember mellett van valaki. -feleltem és akaratlanul Castielre gondoltam. Vajon milyen lenne, ha mi...na ezt jó lesz elfelejteni. Csak barátok vagyunk és a legjobbak.
-Pontosan!-felelte Debby.
-Figyelj, bulit tartunk a Singbe, holnap. Nincs kedved jönni?
-De van! Oh, nagyon jó lesz. Egy jó barátság kezdete :)

Közlemény

Sziasztok Kedves Olvasók! Sajnálom, hogy már egy jó ideje nem jelentkeztem, de egyrészt ötlet hiány is volt másrészt meg rengeteg a dolgom, érettségi, tanulás ezerrel stb. A jövő hónaptól kezdve megpróbálok rendszeresen írni :) Megértéseteket köszönöm! ♥ :)

Ui.: A karakterek erős jellemváltozáson fognak keresztül menni. Ötletem van bőven, szal lesz izgalom :D

7. Rész

Castiel még mindig a hátát támasztotta a szekrénynek...nem szóltunk semmit. Cas engem én meg a padlót néztem...

Pár perccel azután, hogy megszólalt a kicsengő, mentem is a következő órára, ami fizika volt és mint kiderült: Castiellel lesz órám. Na jó, már csak ezt az egy órát kell túlélnem valahogy aztán mehetek haza.
Becsengő előtt egy-két perccel mentem be a terembe. Ebben a teremben összesen van 5 padsor.Itt a harmadik padsorban ülök, Cas meg természetesen az utolsóban, hogy tudjon puskázni...

Bejött a tanár és szinte alighogy kinyitotta a száját dögunalom fogott el. Nos, mi mást is csinálhatnék ilyenkor mint a füzetet kidekorálni valami szép mintával. Pont egy nagyon bonyolult mozaikos mintával voltam elfoglalva, mikor arra eszméltem, hogy valami eltalálta a fejem. Oldalra néztem és egy papírgalacsint láttam a padlón. A tanár magyarázott tovább, úgyhogy nem vette észre mikor felvettem a papírt és a pad alatt kibontottam. Egy piros műanyagdarab, egy gitárpengető hullott ki belőle. Gondolom azért, hogy biztosan célba találjon. Ez állt a papíron: " Mi a fenét csinálsz, lányom? :D " Hátrafordultam...Castiel vigyorog vissza. Na, oké. Válaszoltam rá: " Rajzolok, te degenerált! :D " Mi mást tudnék csinálni? Halálra unom az agyam..."
Majd mikor a tanár nem figyelt, belecsomagoltam a papírba a pengetőt és visszadobtam Cashoz. A srác amint kibontotta elkezdett nevetni, azzal a mély, de angyali hanggal...(oké, befejezem XD ), és firkantott a papírra valamit, majd visszadobta hozzám: "Talán figyelni kéne. Azt szokás az órákon, nem?" Idióta gyerek!! Megfordultam, gyönyörűen felmutattam neki a középső ujjamat, amire szintén röhögés volt a válasz.
Ezt válaszoltam vissza a levélre: "Szokás a nagy lószart! Nálam nem!" Ám amikor visszadobtam, nem őt hanem az előtte ülő gyereket találtam el a galacsinnal. Szerencsétlen srác csak pislogott amikor Castiel felkelt, odasétált és a székénél, szinte majdnem a lába között kezdett el matatni XD. A tanár épp egy bonyolult feladatot próbált megoldani, mikor feltűnt neki, hogy Cas mit csinál:
-Castiel, maga meg mit művel?!
-Tanár úr, kérem, én csak keresem a végeredményt. -mondta. A dumájától sokan röhögőgörcsöt kaptak, többek közt én is :D Egy srác éppen hintázott a székével, az szépen hanyatt is esett...
-Azonnal üljön vissza a helyére!!! Vagy kiküldöm, és igazolatlan óra!
-Oké, nincs ellenvetésem...
-ÜLJÖN LE!!!
-OKÉ!! -morogta, majd rávágott egy rohadt nagyot az asztalra miközben leült. Jól van, mondjuk tőle már megszokhattuk...és azon se csodálkoznak már, mikor én csinálom ezt.

Mikor megszólalt a lélekharang az maga volt a megváltás. Gyakorlatilag, mint egy csorda tódultunk kifelé a terem ajtaján.
Én mentem a szekrényemhez, mert kellett egy-két könyv hétfőre. Cast sehol se láttam, Rosát és Lyst se. Már féltem, hogy egyedül kell hazamennem, mikor a semmiből odaugrott mellém Alexy és megkérdezte, hogy hazakísérhet-e, mert ő is a közelben lakik és Armin már elment így nincs kivel hazamenjen. Természetesen igent mondtam.

Mikor hazaértem, megköszöntem Alexynek, hogy hazakísért. Útközben semmi izgalmas nem történt azt leszámítva, hogy majd' egy méteres kutya próbált meg felfalni minket. Milyen jó, hogy most kivételesen a parkon át jöttünk haza, ugye?

Miután bementem a házba láttam, hogy csak Amber meg anya van itthon. Miután sikerült megint összevesznem Amberrel felmentem a szobámba és bezártam az ajtómat is.

Este, olyan éjfél körül lehetett már, mikor arra ébredtem fel, hogy valaki az ágyamban szuszog mellettem. Meg se fordultam, hirtelen reflexből rúgtam egy nagyot mire az illető káromkodások közepette legurult az ágyról.
-Normális vagy, ember?!
-Castiel?
-Nem, a fogtündér...mégis mit gondolsz, ki?!
-Nehogy már neked álljon felljebb! Egyáltalán mi az istent csinálsz itt?!
-Lysander kizárt.
-Komolyan mondom, mostmár ragaszd fel a homlokodra azt a geci kulcsot!!! Agyf*szt kapok tőled, fiam!! -kiabáltam.
-Innye :D Anyukám mérges? -kérdezte vigyorogva.
-Az! Te nagyon hülye!! Legközelebb méltathatnál annyira, hogy legalább egy rohadt SMS-t dobsz! -morogtam -és a földön alszol! Nincs vita!! Gyűlölöm, amikor felébresztenek!! -kiabáltam majd oldalra fordultam és próbáltam vissza aludni...persze nem sikerült. Nehéz úgy, hogy közben Cas is mellettem fekszik. Még jó, hogy holnap szombat lesz...semmi kedvem visszamenni abba a putriba tanulni...elegem van az egészből.

Délelőtt volt és igencsak elmúlt tíz óra mikor felébredtem. Castiel nem volt mellettem. Azt asztalomnál, egy széken ült és engem figyelt, mikor megszólalt:
-Na, jól aludtál drágám?
 

6. Rész

-Mit érzel irántam?
Castiel a szemembe nézett és várta a választ, ami egy rövid időre megváltoztatja a kettőnk között levő...nem is tudom mit. Igazából nincsen köztünk semmi.
-Castiel, szeretném, ha barátok maradnánk. És nem több. Megígérted...a tájfutáson, hogy nem kezelsz másképpen csak, ha én is kérem. Azt kérem, hogy maradjunk barátok.

Elengedett. Szinte rossz volt nézni a csalódott arcát, a könnybe lábadt szemét, ami teljesen más választ várt. Ekkor nyilallt belém, szinte villámcsapásként a tudat, hogy önző vagyok és az ő érzéseit nem veszem figyelembe. Elfordult tőlem, két keze az asztal szélét szorítja. Nem látom az arcát, de azt igen, hogy nagyon uralkodnia kell magán, hogy ne törjön össze valamit most rögtön. Nagyon megbántottam, akaratlanul is. De valahogy tudtam, hogy ez lesz a vége. Kettőnk között úgyse lehetne semmi. Az ablakon keresztül enyhe szellő áramlott be, és kavarta fel a szobában a levegőt. Döntöttem...
-Mennem kell. -mondtam. Nem fordult meg. Egy szót se szólt. Én meg kisurrantam a nyitva hagyott ablakon.

Mikor reggel felkeltem, csak azon gondolkoztam, ami tegnap este történt. Szívből remélem, hogy Cas nem haragudott meg rám annyira amennyire mutatta tegnap mert azt nem bírnám ki. A suliba menet reméltem, hogy legalább Lyssel találkozom, ha Cassal nem is, de nem láttam egyikőjüket se.
Amint beléptem az épületbe Rosa támadott le.
-MI A FÉSZKES FENÉT CSINÁLTATOK TEGNAP?! Végig azt hittem, hogy ott jöttök mögöttem, az igazgatónő nagyon leszidott, fenyegetőzik, hogy intőt ad!! Az első óra után rögtön mennünk kell a tanáriba!! Castielnek is! Am...tényleg, ő hol van?
-Azt én is szeretném tudni, Rosa...
-Mi van, összevesztetek?
-Nem beszélnék róla. Majd megkeresem Castielt és megyünk a tanáriba óra után.
-Akkor majd találkozunk. -mondta, de én ezt már szinte nem is hallottam, rohantam az udvarra, hátha Cas ott  van, de nem találtam meg. Ahogy a tornateremben se volt. Ránéztem az órámra, már legalább negyed órája folyik a tanítás. Oké, akkor ezt ellógom...úgyse érdekelnek a vegyületek, meg az ionok.
Még negyed órát vártam az udvaron, mikor úgy döntöttem leülök egy padra. Zenét hallgattam mikor pár perccel később megjelent Castiel.
-Csá. -vetette oda.
-Szia.
-Figyelj, ami tegnap történt...szóval...nem akarom, hogy bűntudatod legyen. Érdemes rád várni, csak már nem bírok. Most kezdem csak átérezni annak a bilifejűnek a helyzetét. Mikor azt mondta szeret téged, de te sokadszorra is elutasítottad.
-Castiel...
-Várni fogok. -mondta, majd leült mellém. Istenem, most aztán szar helyzetbe vagyok...
Kicsöngettek, amikor felkelt mellőlem és elindult.
-Castiel, várj!
-Mivan?
-Mennünk kell a tanáriba, most! A tájfutásos dolog miatt.
-Nekem miért kell?! TI TÉVEDTETEK EL!!!
-De jönnöd kell!
-Ahj...nők! -kiabálta, majd megindult a tanári felé. "Nők". Most megsértett. Na mindegy, a tegnapi után úgyis megérdemeltem.

-SOHA NEM LÁTTAM MÉG ILYET AMIÓTA ITT TANÍTOK, ÉRTIK?! SOHA!
-De Igazgatónő, kérem... -kezdtem. De nem hagyta, hogy befejezzem, a pofámba ordított...
-MAGA CSAK NE MAGYARÁZZON, MEYER KISASSZONY! Tudom, hogy maga miatt tévedtek el, és ezért igazgatói figyelmeztetésben fog részesülni!
-De, én voltam. Én miattam történt. -mondta Rosa.
-Hogyan?
-Miattam tévedtünk el.
-Castiel, maga mit mond?
És mivel Castiel is azt mondta, hogy ő maga volt a hibás, így mindhárman intőt kaptunk. Hát so sorry :D
Szegény Rosa, legalább másfél órán keresztül bőgött, hogy ez mennyire hatással lesz majd a tanulmányi eredményére. Ellenben velem...ez már a sokadik intőm, szóval...
Kimentünk a folyosóra.
Rosa, miután Castiel azt mondta neki, hogy szívből gratulál az első intőjéhez még jobban bőgött mint azelőtt. És amikor már azt hittük nem jöhet rosszabb, az igazgatónő lépteit hallottuk közeledni.
Megállt előttünk.
-Nézzék, amit tettek arra nincs mentség, de belátom, hogy egy kicsit szigorú voltam.
-HOGYAN? -kérdeztük kórusban.
-Van valami amivel törölhetik azt az intőt.
-???
-Eltűnt a kutyusom. És...
-Ó szegény. -szólalt meg Rosa.
-CsENDET! -szóval, meg kellene keresniük. Ha megtalálják, szemet hunyok a dolog felett, most az egyszer.
-Már keressük is. -mondta Rosa.
-Hát én nem! -mondta Castiel. -Semmi kedvem egy padlócirkálóra pazarolni az szünetem. Na sziasztok, jó munkát!
-De Castiel...
-Áh...-szólaltam meg. -Castiel az Castiel...nem is tudom mit vártunk. Menjünk inkább, telik az idő.
-Mi történt köztetek? -kérdezte Rosa.
-Semmi...-mondtam.

Már kerestük a kutyát a DÖK-ös teremben, a kertészklubban, a tornateremben, még az udvar volt hátra.
Kimentünk, és megláttuk Castielt, egy padon ücsörögve. Felénk nézett. Megrázta a fejét és újra visszamerült a zene birodalmába...
-NEM IGAZ, HOL LEHET AZ A DÖG?! Hol nem kerestük még?! -kérdeztem.
-Nem tudom...a tantermekben még nem néztük.
-Áh, szarok a kutyára, nekem ez nem ér annyit...inkább az intő. Halottam, hogy mögöttem Cas felröhög...na tessék! Ez is csak röhögni tud, ahelyett, hogy segítene....jellemző.
-Akkor mi legyen? -kérdezte Rosa.
-Már így is ellógtunk két órát és sehol se volt az a lábtörlő...szerintem nem is találjuk már meg és több órát meg nem kéne ellógni.
-Akkor menjünk.

A következő óra matek volt. Még volt pár perc becsengőig, így leborultam a padra és próbáltam csendben haldokolni. Azt se vettem észre, hogy Cas már beült mellém.
-Na, megtaláltátok Portörlőt? -kérdezte. Felkeltem és a legcsúnyább nézésemet mutattam meg neki.
-Hogy te milyen szép becenevekkel illeted azt a kutyát...-mondtam ironikusan. -Amúgy nem. Nélküled nem sokra jutunk.
-Ezt bóknak kéne vennem?
-Veszed aminek akarod, seggfej! -mondtam, majd visszaborultam a padra. Hallottam, hogy Cas röhög mellettem. Nem tudom, van valami a nevetésében ami megfog. Hihetetlen öröm fog el mikor hallom a nevetését vagy mikor látom gitározni. Akkor olyan mintha, nem létezne senki más...csak ő és a zene.

Már javában tartott az óra amikor a tanár ránk ordított, hogy azonnal takarodjunk Cassal kifelé, ha csak aludni tudunk az óráján. Hát okay. Felkeltünk és kimentünk a teremből. Castiel hátát a szekrényeknek támasztotta, én megálltam előtte és sokáig csak néztük egymást. Próbáltuk kitalálni mit gondol a másik, de mindketten tudtunk olvasni egymás szeméből...