Az államat úgy kellett felkaparni a földről, mikor megláttam Castiel vigyorgó pofáját a szobámban.
-Hogy a fenébe jöttél be?! Egyáltalán mit keresel itt?
-Naa, nem is örülsz nekem? -kérdezte, és úgy vékonyította el a hangját ahogy Amber szokott beszélni. Akaratlanul is elmosolyodtam erre.
-De, hogyne...nem vagy normális! Mi van, ha éppen van itthon valaki?!
-Nem értem mi bajod. Eljöttem meglátogatni az egyik legjobb haverom. Mi van abban?-kérdezte vigyorogva. "Legjobb haver." Ezt még sose mondta nekem. Tény, hogy tényleg nagyon jóban vagyunk, szinte már jobban érzem magam vele, mint a barátnőimmel. Szomszédok is vagyunk, habár a szüleim elég lököttek. Apám nem csípi különösebben Cast, anyámnak meg tök mindegy.
Nem mintha nem örültem volna, hogy itt van, de most már tényleg kezdett érdekelni, hogy mi a fenét keres itt.
-Hogy jöttél be? -kérdeztem.
-Az ablakon.
-Akkor mehetsz is. -vágtam rá. Oh, miért mondom ezt? Igazából nem is akarom, hogy elmenjen...akkor meg? Na mindegy.
-Ez az én Elizám. -mondta mosolyogva.
-De most tényleg, mit keresel itt?
-A rohadék Lysander kizárt a saját házamból! És ha ez még nem lenne elég, elvitte a ház összes kulcsát. Mindet! Minek neki ennyi kulcs....idióta.
-Akkor hívd fel! -mondtam.
-Hívtam...ki van kapcsolva. Lehet valami csajjal van...-felelte.
Na, most már tényleg nem értek semmit...mi az istent keres nála Lysander?
-Pill...hogy hogy kizárt?
-Odaköltözött hozzám...egy időre. Nem tudom meddig marad. De tudod, hogy a szüleim nem laknak velem és így legalább én se vagyok egyedül. Elutaztak a szülei Franciaországba. És nem tudja meddig maradnak ott. Jól elszórakozik a kutyámmal...
-Aha, Lysander biztos. Tudom, hogy nagyon szereti Démont. -mondtam egy kicsit még mindig ledöbbenve.
-Jó, figyelj, itt nem maradhatsz.
-De miért? -kérdezte szomorúan, kiskutyapofival. Ajh, utálom mikor így néz! Olyankor mindig meg szoktam gondolni magam (de akkor is, annyira édes :)) ) , de most nem fogom.
-Nem lehet, tudod. Nemsoká hazajön az idióta családom, nem találhatnak itt! Főleg nem velem, mert akkor Amber részéről kitör a balhé, apa meg rögtön elkezd majd a védekezésről papolni.
-Haha, Ambert le tudom szerelni. -felelte gúnyosan, majd odasétált a szekrényemhez és lekapta a polcról a hajlakkomat meg az ollót.
-Ne! Mára elég a hashajtó neki :D -feleltem.
-Pfff, ahogy nézem szerintem még mindig a WC-n ül. :D -mondta nevetve. - És apádtól se tarts, tudok hatni rá. -mondta és kacsintott egyet felém. Ohhh, olyan édes ilyenkoooor. Na várjunk, a jó francért gondolok én ilyeneket...Cassal csak barátok vagyunk és ennyi...soha, semmi több! (Vagy, lehet, hogy kezdek többet érezni iránta? ) Fogtam egy párnát és teljes erőből hozzávágtam.
-Naaa! Ez mire volt jó?- kérdezte, de már nem tudtam válaszolni, mert a párna visszatalált hozzám. Pontosabban egyenesen az arcomba. Basszus...rohadt erőset tud ez a gyerek dobni.
-Hülye! -fogtam a takarómat, rá akartam tenni, de elkapta a csuklómat. Lefogta a kezem. Megfordított, így most pont háttal vagyok neki. Nagyon erősen ölelt. Érzem a leheletét a nyakamon. A kezei a hasamon nyugodtak, és...lehet rosszul éreztem, de mintha megpuszilta volna a nyakam. Ez most mi?! Mi a fenét csinált ez?! Nem mintha nem esett volna jól -nagyon is- de...barátok csinálnak ilyet? Nem hiszem...Még mindig ölelt, de már ellazította a karjait.
És ekkor megtörtént az amitől féltem...
-MEGJÖTTÜNK! -hallatszódott fel a kiáltás, megtörve ezzel életem legszebb pillanatát.
-Basszus! -kiáltottam fel. -Ezt nem hiszem el! -lefejtettem Castiel kezét magamról és rohantam az ajtó felé. Amilyen gyorsan csak tudtam becsuktam, majd Cas felé fordultam. Ez a seggfej meg csak vigyorog ott.
-Most mit kezdjek veled?! -förmedtem rá. Tényleg féltem...
-Én tudnám mit csináljunk. -mondta közben nézte az ágyam.
-Milyen perverz fantáziád van neked.-mondtam.
-Nem "azt" te hülye! -mondta, majd elkezdte kifelé szedni az ágyam alól a kacatjaimat.
-Mit csinálsz?!
-Segíthetnél! -mondta. Odamentem hozzá, kirámoltunk az ágyam alól, ez meg bemászott alá. Épp időben mert pont akkor nyitott be drága jó édesanyám.
-Eliza, jó lenne, ha...de...mi ez a disznóól?! Mi a jóistent csinálsz te idebent?!
-Én...csak..takarítgatok...kicsit...-dadogtam.
-Hát ahogy elnézem rá is fér a szobádra. -mondta, majd kiment a szobából. Castiel előmászott az ágyam alól. Egek, szerencsétlen :D .
A szekrényemnél álltam. Cas odaállt elém. Az arcom a kezébe vette és hirtelen melegség öntött el. Sose éreztem még ilyet, de nagyon jó volt. Szürke szemeivel áthatóan tanulmányozta az én szemeimet, olyannyira, hogy azt hittem elájulok. Sose néztem még ilyen mélyen a szemébe. Ezekbe a csodaszép szürke szemekbe. Az arca vészesen közelített az enyémhez. Hevesen kezdett dobogni a szívem és ezt ő is észrevette, de csak mosolygott. -Cas, te most...
-Kuss. -mondta és még közelebb hajolt. És az ajkunk már majdnem összeért...mikor berontott anyám!
-Eliza, csak azt akartam, hogy jó lenne, ha fel...Óóó. Nem tudtam, hogy vendéged van.
Istenem, b@ssza meg! Miért pont most kellett ennek is bejönnie?! Castiellel azonnal szétugrottunk.
-Anya. Menj ki. Kérlek!
-De mégis mit akar nálad a szomszéd srác? Az előbb még nem volt itt.
-Anya!
-Jól van, megyek. Te meg...-nézett Castielre -figyellek! -mondta, majd kiment.
Cas felém fordult. Kezem a kezébe vette, láttam, hogy elpirul. Mi van?! Castiel elpirult. Valami nincs rendjén...
-Am, nem olyan gáz az anyád. -mondta mosolyogva. -Egész rendes.
-Azt mondta "figyel" -mondtam sejtelmesen. Ekkor olyasmi történt amire aztán tényleg nem voltam felkészülve (és nem, nem csókolt meg) . Magához húzott és megölelt. Ez most mi?! Esküszöm Castiel a legkiismerhetetlenebb srác akivel életemben eddig találkoztam. Lysander se semmi, de ez...
-Itt aludhatnék? -kérdezte. Én meg, meglepődöttségembe rögtön igen mondtam, csak aztán esett le, ha Amber becsörtet a szobámba a mai hashajtós akcióm miatt, akkor mindennek vége.
Amikor Amber és Nataniel hazaértek már jóval elmúlt hat óra. Castiel a szobámban, én az ebédlőben a szerető családommal. Amber olyan szúrós szemekkel néz, hogy, ha a tekintettel ölni lehetne, már biztos nem élnék. Nataniel úgy lapátolja be a spagettit mint aki életében nem evett még tésztát. Erről jut eszembe, Castiel még nem evett.
Anyának azt mondtam repetáért megyek. Szedtem egy tányérra spagettit, és elindultam vele fölfelé. Ekkor megállított apu:
-Lent eszünk! Nem visszük fel a kaját, mindenki lent eszik! Vissza, és leülni! -harsogta. Komolyan minden szó a csontomig hatolt. Hát akkor vissza...letettem a tányérom az asztalra, így most kénytelen voltam megenni a másik adag spagettit is. Amber vigyorog, komolyan, az arca most mint egy hiénáé. És ezzel keveset mondtam...
Amikor mindenki befejezte a kajálást odarohantam a kenyeres kosárhoz. Kikaptam két szelet kenyeret, meg a hűtőből amit találtam és úgy rohantam felfelé mintha az életem múlna rajta. Nem foglalkoztam apu ordítozásával, anya meg tudta miről van szó, így megpróbálta megnyugtatni aput...megjegyzem nem sok sikerrel.
Mikor felértem, Cas az ágyamon feküdt. Aww, olyan kis cukiiii...jó pár percig semmit sem csináltam csak őt néztem. Látom, hogy visszapakolta a holmijaim az ágy alá. Mit nyúlkál ez a cuccaimhoz?! Áh...tipikus Cas. Nem kérdez, hanem cselekszik.
Ekkor viszont megmozdult. Gyorsan feleszméltem, letettem az asztalra a kaját, és bezártam az ajtómat is.
Kinyitotta a szemeit és rám nézett. -Aludtál?-kérdeztem.
-Nem. Csak próbáltam...apád hangja felébresztett. Mire volt ennyire kiakadva?
-Arra, hogy fel akartam hozni a kaját. -mondtam lehorgasztott fejjel.
-Látom sikerült. -felelte vigyorogva.
-Ja. Figyelj ugye, még hajnalban elhúzol innen? -kérdeztem.
-Persze. Én sem akarom, hogy Amber megtaláljon. Nem akarlak bajba keverni...-mondta és hozzálátott a kajáláshoz.
-Oh Cas, te már annyiszor kevertél bajba...nekem már csak a rossz hírem maradt. -feleltem nevetve.
Megejtett felém egy mosolyt és evett tovább.
Mikor befejezte még ültünk pár percig egymás mellett, majd én törtem meg a csendet.
-Holnap lesz a tájfutás. -mondtam.
-Ja, igen. Kivel is mész? -kérdezte.
-Rosával.
-Nem fogják engedni. -mondta.
-Ahogy azt sem, hogy te Lysanderrel menj. Amilyen "szerencsés" vagyok, elválasztanak Rosától és indulhatok majd valami idiótával...-mondtam.
-Pont ezt akartam mondani. Látom egy véleményen vagyunk...
-Most igen. Egyébként meg mindig veszekszünk -mondtam, és megejtettem felé egy mosolyt.
-Gyönyörű a mosolyod. -mondta. Látom, megint kezd elpirulni, zavarba jött! (Valamit nagyon tudhatok, ha sikerült zavarba hoznom. ) Tessék. "Gyönyörű a mosolyod". Már megint mi az istent akar ez jelenteni?
-Tudod, emlékszem a napra, mikor először megjelentél a suliban. -mondtam. -Fekete dzseki, fekete láncos gatya meg a vörös Winged Skull-os pólód volt rajtad. Senkivel se akartál beszélni. Emlékszem, akkor ugyanúgy voltam öltözve mint te. Egy padon ültem, a telefonommal szórakoztam mikor megálltál előttem.
-Ja, emlékszem -mondta. -Totál ledöbbentett, hogy pont ugyanúgy öltözködsz mint én.-mondta nevetve. -Ha nem lett volna hosszú a hajad, tutira fiúnak nézlek.
-Héé...-kiáltottam fel, majd odarohantam az ágyhoz, hogy megint jó erősen hozzávágjam a párnám, de gyorsabb volt nálam. Persze, Cas a leggyorsabb az osztályban, mit is várok?
Mögöttem volt, és megint ugyanazt csinálta mint legutóbb. Lefogta a kezem és átölelt. Csakhogy ezúttal elvesztettem az egyensúlyomat és mindketten az ágyra zuhantunk. Castiel fölém nehezedett. Szemeivel az én szemeim fürkészte. A tekintete arról árulkodott, hogy tetszem neki, de rögtön elhessegettem ezt a gondolatot. Persze, én és Cas...jó is lenne.
És már megint sikerült megtörni a pillanatot. Amber kiáltozásait hallottam, közben meg rángatta a kilincset. Még jó, hogy zárva volt az ajtó.
-Amber?
-Amber...-feleltem. Azonnal el kell bújnod!
-Oké, de hová? -kérdezte. Közben a szemeivel a szobám fürkészte, hová tudna a lehető leghamarabb eltűnni.
-Szekrény. -mondtam.
-Mi?
-Befelé a szekrénybe! -parancsoltam rá. Közben Amber egyre erőszakosabb lett.
-Nyugodjál már lefelé!! Mindjárt nyitom!! -kiáltottam, közben Casnak sikerült bepréselnie magát a szekrényembe. Olyan röhejes látványt nyújtott így, hogy magamban már szakadtam a röhögéstől.
-Nem tudom meddig kell még ezt csinálnom, de már rohadtul elegem van!! -mondta.
-Nagyon jól tudod kikkel élek együtt! Te jöttél ide, úgyhogy hallgatsz! -förmedtem rá, miközben tudtam, hogy igaza van.
Kinyitottam az ajtót. Szegény Cas. Most végig kell hallgatnia, Amber szitkozódását. Nem baj, akkor is megérte. Sőt! Szívesen megcsinálnám újra. :D
Amber becsörtetett a szobámba. Olyan vörös volt a feje mint a pávián segge :D .
-Tudom, hogy te tetted a hashajtót az üvegembe. -kiáltozta, közbe hallottam ,hogy Castiel kuncog. Felkaptam egy párnát és odavágtam a szekrényhez, mire abbahagyta.
-Minek vágtad oda a párnát? -kérdezte Amber.
-Mert legszívesebben hozzád vágtam volna!! De a hashajtó elég volt neked mára. -mondtam vigyorogva, mire megint meghallottam a kuncogást, ekkor köhintettem egyet.
-Na jó, figyelj hugi! -mondta, majd elkezdett lassan közeledni felém. -Holnap lesz a tájfutás...
-Nem mondod! Micsoda memória. -mondtam gúnyosan.
-Nem lesz ilyen nagy a pofád, ha elmondom mi lesz. -felelte vigyorogva. Mondom, hiéna. Egek, Amber mit találtál már ki megint?
-Szóval, holnap a tájfutáson, nem tudom kivel indulsz és nem is érdekel, de...hagyni fogtok engem és a barinőimet nyerni! -mondta kényesen.
-MI VAN?! SOHA! Azt elfelejtheted.
-Igen? Akkor megyek és elmondom apunak, hogy mit csináltál.
-Pfff, eredj! De akkor én is elmondom, hogy bele vagy esve Castielbe. -mondtam mosolyogva. Juj, Cas meg a szekrényben van :D . Hát neked annyi Amber.
-Úgyse mered.
-Tényleg? ANYA, APA, NAT! Amb...-már nem tudtam befejezni, ez a *****befogta a számat.
-Ha bárkinek el mered kotyogni, meglátod azt is megbánod, hogy a világra jöttél!
Ekkor történt a baj. A rohadék Ambertől már nem kaptam levegőt, így behúztam neki egy hatalmasat, amitől a földre esett. Elkezdett ömleni az orrából a vér.
Amber ordított, mindenki a szobámban, apa mondogatja mennyire szemét testvér vagyok. Részben igaza van...de ezt Amberről is el lehetne mondani. Nataniel próbálja felsegíteni földről Ambert, anya a szívroham határán. Amilyen gyorsan csak tudtak lementek az emeletről, apát kivéve.
-A három gyerekem közül te vagy a legrosszabb, Elizabeth! Ekkora pofont még én sem mertem volna adni neki, de tény, hogy megérdemelte. Nagyon szemtelen volt mostanában, de én nem verem a gyerekeimet. -mondta.
-Az előbb még azt mondtad szemét testvér vagyok.
-Mert nem tudtam mivel húzta ki a gyufát nálad annyira, hogy verekedjetek. Nem is értelek. Te nem vagy ilyen! Mikor hazaértünk, szeretném hallani a magyarázatot!
(Pff, még hogy nem vagyok ilyen. Látszik apa, hogy nem ismered a saját lányod...)
-Miért, hova mentek?
-Bevisszük a kórházba. Mert úgy láttam eltört az orra. "Gyönyörűen" fog kinézni holnap a tájfutáson. -mondta, majd kiment a szobámból. "Ragyogó, Eliza."-gondoltam.
Odasétáltam a szekrényhez és kinyitottam az ajtaját. Castiel ragyogó szemei néztek vissza rám.
-Ekkora ütést még életemben nem láttam lánytól. Büszke vagyok rád! -mondta vigyorogva, közben kikászálódott a szekrényemből.
-Profitól tanultam.-mondtam, miközben rámosolyogtam Casra.
Meghallottuk a kocsi kerekének csikorgását. Elmentek...
-Most mi legyen? -kérdezte.
-Hát nem hinném, hogy apa ma meghallgatja a magyarázatomat, még ha azt is mondta. Ez nem volt sportszerű....
-Ne csináld! -mondta.
-Mit?
-Ne tégy úgy mintha...tudod, hogy megérdemelte, meg már én is húztam be neki egyszer.
-Tudom, meg...a fenébe is! Jól esett az az ütés, és apa is azt mondta, hogy itt volt az ideje már, de akkor miért érzem rosszul magam?
-Hagyd ezt most.-mondta. A tájfutáson úgyis lila képpel fog megjelenni. -mondta nevetve.
-Örülök, hogy jól mulatsz. Mindegy, elmegyek fürdeni aztán feküdjünk szerintem...a földön alszol, oksa?
-Nem mintha bármit is csinálnék veled. -felelte.
Odavágtam hozzá a takarómat, ezúttal sikerrel jártam, mert nem figyelt és telibe találtam. De nem szólt semmit csak mosolygott.
Mikor végeztem, láttam, hogy Cas már alszik. Olyan édes ilyenkor, hogy...awww. Lefeküdtem és pár perc múlva elaludtam.
Castiellel kergetőztünk. Egy mezőn voltunk, lila virágokkal körülvéve. Felettünk csak a tiszta kék égbolt látszott. Futottam az egyetlen fa felé, ami volt ott. De ő már megint gyorsabb volt, és elkapott mielőtt odaérhettem volna. Elestünk. Cas rám nehezedett, mélyen nézte a szemeimet.
-Beleszerettem valakibe. -mondta.
-Kibe?-kérdeztem.
-Félek, hogy nem viszonozná. -mondta.
-De ki az?
-Te. -mondta. Az arca közeledett az enyémhez, és amikor megcsókolt volna...megszólalt az ébresztőm.
