7. Rész

Castiel még mindig a hátát támasztotta a szekrénynek...nem szóltunk semmit. Cas engem én meg a padlót néztem...

Pár perccel azután, hogy megszólalt a kicsengő, mentem is a következő órára, ami fizika volt és mint kiderült: Castiellel lesz órám. Na jó, már csak ezt az egy órát kell túlélnem valahogy aztán mehetek haza.
Becsengő előtt egy-két perccel mentem be a terembe. Ebben a teremben összesen van 5 padsor.Itt a harmadik padsorban ülök, Cas meg természetesen az utolsóban, hogy tudjon puskázni...

Bejött a tanár és szinte alighogy kinyitotta a száját dögunalom fogott el. Nos, mi mást is csinálhatnék ilyenkor mint a füzetet kidekorálni valami szép mintával. Pont egy nagyon bonyolult mozaikos mintával voltam elfoglalva, mikor arra eszméltem, hogy valami eltalálta a fejem. Oldalra néztem és egy papírgalacsint láttam a padlón. A tanár magyarázott tovább, úgyhogy nem vette észre mikor felvettem a papírt és a pad alatt kibontottam. Egy piros műanyagdarab, egy gitárpengető hullott ki belőle. Gondolom azért, hogy biztosan célba találjon. Ez állt a papíron: " Mi a fenét csinálsz, lányom? :D " Hátrafordultam...Castiel vigyorog vissza. Na, oké. Válaszoltam rá: " Rajzolok, te degenerált! :D " Mi mást tudnék csinálni? Halálra unom az agyam..."
Majd mikor a tanár nem figyelt, belecsomagoltam a papírba a pengetőt és visszadobtam Cashoz. A srác amint kibontotta elkezdett nevetni, azzal a mély, de angyali hanggal...(oké, befejezem XD ), és firkantott a papírra valamit, majd visszadobta hozzám: "Talán figyelni kéne. Azt szokás az órákon, nem?" Idióta gyerek!! Megfordultam, gyönyörűen felmutattam neki a középső ujjamat, amire szintén röhögés volt a válasz.
Ezt válaszoltam vissza a levélre: "Szokás a nagy lószart! Nálam nem!" Ám amikor visszadobtam, nem őt hanem az előtte ülő gyereket találtam el a galacsinnal. Szerencsétlen srác csak pislogott amikor Castiel felkelt, odasétált és a székénél, szinte majdnem a lába között kezdett el matatni XD. A tanár épp egy bonyolult feladatot próbált megoldani, mikor feltűnt neki, hogy Cas mit csinál:
-Castiel, maga meg mit művel?!
-Tanár úr, kérem, én csak keresem a végeredményt. -mondta. A dumájától sokan röhögőgörcsöt kaptak, többek közt én is :D Egy srác éppen hintázott a székével, az szépen hanyatt is esett...
-Azonnal üljön vissza a helyére!!! Vagy kiküldöm, és igazolatlan óra!
-Oké, nincs ellenvetésem...
-ÜLJÖN LE!!!
-OKÉ!! -morogta, majd rávágott egy rohadt nagyot az asztalra miközben leült. Jól van, mondjuk tőle már megszokhattuk...és azon se csodálkoznak már, mikor én csinálom ezt.

Mikor megszólalt a lélekharang az maga volt a megváltás. Gyakorlatilag, mint egy csorda tódultunk kifelé a terem ajtaján.
Én mentem a szekrényemhez, mert kellett egy-két könyv hétfőre. Cast sehol se láttam, Rosát és Lyst se. Már féltem, hogy egyedül kell hazamennem, mikor a semmiből odaugrott mellém Alexy és megkérdezte, hogy hazakísérhet-e, mert ő is a közelben lakik és Armin már elment így nincs kivel hazamenjen. Természetesen igent mondtam.

Mikor hazaértem, megköszöntem Alexynek, hogy hazakísért. Útközben semmi izgalmas nem történt azt leszámítva, hogy majd' egy méteres kutya próbált meg felfalni minket. Milyen jó, hogy most kivételesen a parkon át jöttünk haza, ugye?

Miután bementem a házba láttam, hogy csak Amber meg anya van itthon. Miután sikerült megint összevesznem Amberrel felmentem a szobámba és bezártam az ajtómat is.

Este, olyan éjfél körül lehetett már, mikor arra ébredtem fel, hogy valaki az ágyamban szuszog mellettem. Meg se fordultam, hirtelen reflexből rúgtam egy nagyot mire az illető káromkodások közepette legurult az ágyról.
-Normális vagy, ember?!
-Castiel?
-Nem, a fogtündér...mégis mit gondolsz, ki?!
-Nehogy már neked álljon felljebb! Egyáltalán mi az istent csinálsz itt?!
-Lysander kizárt.
-Komolyan mondom, mostmár ragaszd fel a homlokodra azt a geci kulcsot!!! Agyf*szt kapok tőled, fiam!! -kiabáltam.
-Innye :D Anyukám mérges? -kérdezte vigyorogva.
-Az! Te nagyon hülye!! Legközelebb méltathatnál annyira, hogy legalább egy rohadt SMS-t dobsz! -morogtam -és a földön alszol! Nincs vita!! Gyűlölöm, amikor felébresztenek!! -kiabáltam majd oldalra fordultam és próbáltam vissza aludni...persze nem sikerült. Nehéz úgy, hogy közben Cas is mellettem fekszik. Még jó, hogy holnap szombat lesz...semmi kedvem visszamenni abba a putriba tanulni...elegem van az egészből.

Délelőtt volt és igencsak elmúlt tíz óra mikor felébredtem. Castiel nem volt mellettem. Azt asztalomnál, egy széken ült és engem figyelt, mikor megszólalt:
-Na, jól aludtál drágám?
 

6. Rész

-Mit érzel irántam?
Castiel a szemembe nézett és várta a választ, ami egy rövid időre megváltoztatja a kettőnk között levő...nem is tudom mit. Igazából nincsen köztünk semmi.
-Castiel, szeretném, ha barátok maradnánk. És nem több. Megígérted...a tájfutáson, hogy nem kezelsz másképpen csak, ha én is kérem. Azt kérem, hogy maradjunk barátok.

Elengedett. Szinte rossz volt nézni a csalódott arcát, a könnybe lábadt szemét, ami teljesen más választ várt. Ekkor nyilallt belém, szinte villámcsapásként a tudat, hogy önző vagyok és az ő érzéseit nem veszem figyelembe. Elfordult tőlem, két keze az asztal szélét szorítja. Nem látom az arcát, de azt igen, hogy nagyon uralkodnia kell magán, hogy ne törjön össze valamit most rögtön. Nagyon megbántottam, akaratlanul is. De valahogy tudtam, hogy ez lesz a vége. Kettőnk között úgyse lehetne semmi. Az ablakon keresztül enyhe szellő áramlott be, és kavarta fel a szobában a levegőt. Döntöttem...
-Mennem kell. -mondtam. Nem fordult meg. Egy szót se szólt. Én meg kisurrantam a nyitva hagyott ablakon.

Mikor reggel felkeltem, csak azon gondolkoztam, ami tegnap este történt. Szívből remélem, hogy Cas nem haragudott meg rám annyira amennyire mutatta tegnap mert azt nem bírnám ki. A suliba menet reméltem, hogy legalább Lyssel találkozom, ha Cassal nem is, de nem láttam egyikőjüket se.
Amint beléptem az épületbe Rosa támadott le.
-MI A FÉSZKES FENÉT CSINÁLTATOK TEGNAP?! Végig azt hittem, hogy ott jöttök mögöttem, az igazgatónő nagyon leszidott, fenyegetőzik, hogy intőt ad!! Az első óra után rögtön mennünk kell a tanáriba!! Castielnek is! Am...tényleg, ő hol van?
-Azt én is szeretném tudni, Rosa...
-Mi van, összevesztetek?
-Nem beszélnék róla. Majd megkeresem Castielt és megyünk a tanáriba óra után.
-Akkor majd találkozunk. -mondta, de én ezt már szinte nem is hallottam, rohantam az udvarra, hátha Cas ott  van, de nem találtam meg. Ahogy a tornateremben se volt. Ránéztem az órámra, már legalább negyed órája folyik a tanítás. Oké, akkor ezt ellógom...úgyse érdekelnek a vegyületek, meg az ionok.
Még negyed órát vártam az udvaron, mikor úgy döntöttem leülök egy padra. Zenét hallgattam mikor pár perccel később megjelent Castiel.
-Csá. -vetette oda.
-Szia.
-Figyelj, ami tegnap történt...szóval...nem akarom, hogy bűntudatod legyen. Érdemes rád várni, csak már nem bírok. Most kezdem csak átérezni annak a bilifejűnek a helyzetét. Mikor azt mondta szeret téged, de te sokadszorra is elutasítottad.
-Castiel...
-Várni fogok. -mondta, majd leült mellém. Istenem, most aztán szar helyzetbe vagyok...
Kicsöngettek, amikor felkelt mellőlem és elindult.
-Castiel, várj!
-Mivan?
-Mennünk kell a tanáriba, most! A tájfutásos dolog miatt.
-Nekem miért kell?! TI TÉVEDTETEK EL!!!
-De jönnöd kell!
-Ahj...nők! -kiabálta, majd megindult a tanári felé. "Nők". Most megsértett. Na mindegy, a tegnapi után úgyis megérdemeltem.

-SOHA NEM LÁTTAM MÉG ILYET AMIÓTA ITT TANÍTOK, ÉRTIK?! SOHA!
-De Igazgatónő, kérem... -kezdtem. De nem hagyta, hogy befejezzem, a pofámba ordított...
-MAGA CSAK NE MAGYARÁZZON, MEYER KISASSZONY! Tudom, hogy maga miatt tévedtek el, és ezért igazgatói figyelmeztetésben fog részesülni!
-De, én voltam. Én miattam történt. -mondta Rosa.
-Hogyan?
-Miattam tévedtünk el.
-Castiel, maga mit mond?
És mivel Castiel is azt mondta, hogy ő maga volt a hibás, így mindhárman intőt kaptunk. Hát so sorry :D
Szegény Rosa, legalább másfél órán keresztül bőgött, hogy ez mennyire hatással lesz majd a tanulmányi eredményére. Ellenben velem...ez már a sokadik intőm, szóval...
Kimentünk a folyosóra.
Rosa, miután Castiel azt mondta neki, hogy szívből gratulál az első intőjéhez még jobban bőgött mint azelőtt. És amikor már azt hittük nem jöhet rosszabb, az igazgatónő lépteit hallottuk közeledni.
Megállt előttünk.
-Nézzék, amit tettek arra nincs mentség, de belátom, hogy egy kicsit szigorú voltam.
-HOGYAN? -kérdeztük kórusban.
-Van valami amivel törölhetik azt az intőt.
-???
-Eltűnt a kutyusom. És...
-Ó szegény. -szólalt meg Rosa.
-CsENDET! -szóval, meg kellene keresniük. Ha megtalálják, szemet hunyok a dolog felett, most az egyszer.
-Már keressük is. -mondta Rosa.
-Hát én nem! -mondta Castiel. -Semmi kedvem egy padlócirkálóra pazarolni az szünetem. Na sziasztok, jó munkát!
-De Castiel...
-Áh...-szólaltam meg. -Castiel az Castiel...nem is tudom mit vártunk. Menjünk inkább, telik az idő.
-Mi történt köztetek? -kérdezte Rosa.
-Semmi...-mondtam.

Már kerestük a kutyát a DÖK-ös teremben, a kertészklubban, a tornateremben, még az udvar volt hátra.
Kimentünk, és megláttuk Castielt, egy padon ücsörögve. Felénk nézett. Megrázta a fejét és újra visszamerült a zene birodalmába...
-NEM IGAZ, HOL LEHET AZ A DÖG?! Hol nem kerestük még?! -kérdeztem.
-Nem tudom...a tantermekben még nem néztük.
-Áh, szarok a kutyára, nekem ez nem ér annyit...inkább az intő. Halottam, hogy mögöttem Cas felröhög...na tessék! Ez is csak röhögni tud, ahelyett, hogy segítene....jellemző.
-Akkor mi legyen? -kérdezte Rosa.
-Már így is ellógtunk két órát és sehol se volt az a lábtörlő...szerintem nem is találjuk már meg és több órát meg nem kéne ellógni.
-Akkor menjünk.

A következő óra matek volt. Még volt pár perc becsengőig, így leborultam a padra és próbáltam csendben haldokolni. Azt se vettem észre, hogy Cas már beült mellém.
-Na, megtaláltátok Portörlőt? -kérdezte. Felkeltem és a legcsúnyább nézésemet mutattam meg neki.
-Hogy te milyen szép becenevekkel illeted azt a kutyát...-mondtam ironikusan. -Amúgy nem. Nélküled nem sokra jutunk.
-Ezt bóknak kéne vennem?
-Veszed aminek akarod, seggfej! -mondtam, majd visszaborultam a padra. Hallottam, hogy Cas röhög mellettem. Nem tudom, van valami a nevetésében ami megfog. Hihetetlen öröm fog el mikor hallom a nevetését vagy mikor látom gitározni. Akkor olyan mintha, nem létezne senki más...csak ő és a zene.

Már javában tartott az óra amikor a tanár ránk ordított, hogy azonnal takarodjunk Cassal kifelé, ha csak aludni tudunk az óráján. Hát okay. Felkeltünk és kimentünk a teremből. Castiel hátát a szekrényeknek támasztotta, én megálltam előtte és sokáig csak néztük egymást. Próbáltuk kitalálni mit gondol a másik, de mindketten tudtunk olvasni egymás szeméből...

5. Rész

Nem mondtam ki hangosan a szót, amire Castiel úgy várt. Remegni kezdtem.
-Látom, fázol. -mondta. Mielőtt kettőt pisloghattam volna, levette a felsőjét és rám terítette. 
-Jobb? -kérdezte.
-Sokkal. 
-Nem akarsz mondani még valamit? -kérdezte, miközben a tekintetét egy pillanatra se vette le rólam. 
A szám szólásra nyílt, de már nem tudtam mondani semmit, mert az igazgatónő károgását hallottuk meg tőlünk alig pár méterre. Cassal szétugrottunk...dadogtunk, hogy semmi se történt köztünk, de a tehenet nem igazán hatotta meg a mesénk: valószínűleg mindannyian intőt fogunk kapni, Rosát is beleértve, akinek a szín ötös átlaga mellé most ez hiányzott a legkevésbé. 
A tehén gyakorlatilag feltuszkolt minket a buszra, és nem egy gyerek volt, akik szúrós pillantásokat vetettek ránk, hiszen, ha nem tűnűnk el már rég otthon lehetnének.
-Hol voltatok?! -kérdezte indulatosan Lys. Rosa viszont bealudt Lys mellett. De jó neki...én valszeg most két-három napig nem fogok tudni aludni.
-Sehol...üljél vissza! -felelte Cas, miközben visszalökte Lyst az ülésre. Cassal megint csak egymás mellé jutott hely. Beültem az ablak mellé, majd Castiel lehuppant mellém. Láttam, hogy egyszer kétszer rám néz, de nem néztem vissza rá...nem akartam, hogy bárki tudjon erről...csak szerettem volna, ha Castiel úgy kezel továbbra is mint a csók(ok) előtt. Legalábbis az eszem ezt súgta...hogy még csak ne is gondoljak arra, hogy Cas meg én...pedig megtörténhetne. Most rögtön odafordulhatnék hozzá és a szemébe mondhatnám, hogy szeretem...és ezt súgta a szívem is. Valamiért nem tudok rá hallgatni. 
Nem meséltem senkinek arról, hogy mi zajlik most a lelkemben -valóságos háború van -még Rosának se...de a szerelem is olyan mint a méreg: ha sokáig magadban tartod, szépen, lassan felemészt. Főleg az olyan szerelem ami nincs viszonozva...de ez van, de lehet, hogy azt hiszi, nem szeretem, habár a csókomból megmondta, hogy tudja.
Miután a busz megérkezett a suli elé. Cas maga elé engedett, így előtte tudtam leszállni. Se szó se beszéd elindultam hazafelé...még csak el se köszöntem, vissza se néztem. De éreztem, hogy valaki hangtalanul követ a sötétben. 
Megfordultam...természetesen Castiel volt az, ki más. 
-Te miért követsz? 
-Am, én is itt lakom...ha esetleg nem tűnt volna még fel a több mint két év alatt! -felelte durcásan. Komolyan, mint egy óvodás akinek elvették a kedvenc játékát...bár az esetében lehet én voltam az a "kedvenc". 
-Most meg mi bajod?!
-Szerinted mi?! -felelte. -Mi lenne?! Tudod, hogy szeretlek, akkor meg miért nem akarsz velem lenni? -kérdezte. Megálltunk a házunk bejáratánál, majd teljes erővel a falhoz tolt. És megtörtént az ami az erdőben is...újra megcsókolt. De ez már volt...fájdalmat éreztem benne. Elhúzódtam tőle, már amennyire tudtam és az arcán egy könnycseppet fedeztem fel...szinte el se hiszem. 
-Látod? -kérdezte.
-Sírsz. -mondtam.
-Látod mekkora fájdalmat okozol azzal, hogy nem ismered be az érzéseidet?
-Akkor meg miért csókolsz meg újra és újra, ha fájdalmat okozok?! -kérdeztem dühösen, majd megfordultam, hogy kinyissam az ajtót, de két karom a csípőmhöz szorította miközben átölelt...egy csókot lehelt a nyakamra és a fülembe súgta:
-Mert rájöttem, hogy te egy olyan lány vagy akiért meghalni is érdemes...és mert annyira szeretlek, hogy miattad a fájdalmat is elviselem. -mondta, majd elengedett...még egy csókot nyomott a nyakamra és elsétált. Még láttam ahogy bemegy az ajtaján és teljesen elnyeli a sötétbe burkolózó ház.

Amikor nekem is sikerült felmásznom a lépcsőn és végighallgatni egy újabb Amber-féle kiakadást - hogy én miattam nem érdekelte senkit az ő győzelme - bementem a szobámba és úgy bevágtam az ajtómat, hogy azt hittem kiesik tokostól, de már az se érdekelt...
Felkapcsoltam a lámpát. Az ablakom nem volt besötétítve így tökéletesen át lehetett látni hozzám. Levettem a felsőmet mikor eszembe jutott, hogy Castielé nálam van. Na, most hogy a fenébe adjam vissza neki? Visszaadhatnám holnap is, suliban, de látnom kell őt, most azonnal. El kell mondjam neki, hogy sajnálom és igaza volt. Úgy döntöttem, hogy átöltözöm és utána az ablakon fogok kimászni, hogy senki se vegyen észre. Már melltartóban voltam amikor egyszer csak az ablakra néztem és láttam, hogy Castiel félmeztelenül vigyorog rám. A halottakat is felébresztő sikítozásba kezdtem, közben kapkodva próbálkoztam valamit felvenni.
Ez meg még mindig vigyorog. Na vigyorogjál csak -gondoltam, úgyse lesz többet részed ilyen látványban, részemről legalábbis.
Nem bírtam tovább...odasétáltam az ablakhoz, kinyitottam és átordibáltam Castielhez:
-Forduljál már el, idióta! Mi a fenét lesel?!
-Miért ne? Te vetkőztél le nekem. -mondta vigyorogva.
-Jól van, vigyorogjál csak. -mondtam. -Részemről többet úgyse látsz ilyet.
-Ki tudja. Lehet legközelebb egy szál bugyiban foglak látni...vagy abban se.
-Ne menjél már át pedoba .-mondtam. -Perverz!! -kiáltottam. -Mindjárt átmegyek hozzád. Nálam maradt a felsőd.
-Meztelenül jössz? -kérdezte vigyorogva.
-Álmaidban fiacskám. -mondtam.
-Anyu mérges?
-Áh...reménytelen vagy, fiam. Sose javulsz már meg. -mondtam nevetve. Majd felkaptam Castiel felsőjét, és ahogy elterveztem az ablakon át másztam ki. Persze Castiel nem egyszer lehülyézett, hogy miért nem az ajtón megyek ki...én meg majd jól lecsapom, ha addig nem esek le. Ráugrottam a házunk között levő fára...pont volt egy hosszú ága amin át pont Cas ablakához tudtam menni.
Párszor megcsúsztam, de végül gondtalanul földet értem Cas szobájában.
-Tessék. -mondtam, majd a kezébe nyomtam a felsőjét és távozni akartam, de nem engedett el.
-Gondoltad, hogy ilyen hamar megszabadulsz tőlem? -kérdezte mosolyogva.
-Castiel, engedj el! Vissza kell mennem.
-Figyelj, nem bírom...egyre nehezebb veled lennem, ha nem csókolhatlak meg. Mikor nem vagy velem minden percben arra gondolok, hogy vajon mit csinálhatsz. Szeretlek!
-Castiel...
-Ne hagyj el! Belehalnék. Szeretlek, szeretlek, szeretlek...maradj mellettem! Kérlek, Eliza!
-Hogy?
-Aludj ma itt!
-Nem hinném, hogy ez olyan jó ötlet. -mondtam.
-Nem csinálok semmit, megígérem. De ne hagyj itt.
-Mi lesz, ha nemet mondok? -kérdeztem. Megfordultam, kezem az ablakpárkányon volt, de Cas visszahúzott, és a falnak tolt:
-Miért teszel úgy mintha semmi se történt volna? -kérdezte. A szívem vadul kalapált, miközben a szemembe nézett. Azt hiszem még életemben nem voltam ennyire zavarban...
-El kell mondanod mit érzel irántam.