2. Rész

Hmm, korántsem egy szokásos napot kezdtem el, mikor reggel úgy ébredtem, hogy fordítva fekszek. Azaz a párnámon van a lábam.
-Mi a jó...? -kérdeztem magamtól közben kinyomva a telefonom ébresztőjét.
-Istenem...-nyavalyogtam, mert a lábamat igencsak elfeküdtem. Nem telt el egy perc, mikor Amber kivágta az ajtómat és berontott a szobámba: -Eliza, Eliza! -kiáltozta.
-Jézusom, mi történt Amber? Mi a fenét akarsz?! -förmedtem rá.
-Apa azt mondta nem fog többet elvinni a suliba. -mondta.
-Pff, csak ennyi? Ugyan ne szórakozzál már! -mondtam, majd a fejemre húztam a takarót.
-De most komolyan, hogy menjek akkor suliba? -kérdezte szomorúan. Őszintén megmondom, hidegen hagy Amber és a problémái.
-Úristen, úristen Amber, rájöttem! Tudod mivel menj?
-???
-A LÁBADDAL!!! Na kifelé a szobámból!! -förmedtem rá, mire elmondta, hogy majd ezért bosszút áll a suliban és ki fog készíteni. Oké Amber, tedd azt, nem is te lennél, majd fogta magát és sértődöttem kiment. Na ez a reggel is jól kezdődik. Amint felöltöztem, lementem reggelizni. Reggeli közben apu elmesélte mennyire összevesztek Amberrel mert a biológia dolgozata kettes lett és nem kapja meg az új telefont, valamint, hogy apa eldöntötte nem viszi suliba többet és még a zsebpénzét is megvonták 3 hónapra. Már ideje volt, hogy rájöjjön. Amber is megy majd a lábán, ahogy én. Ennyi, kész, passz, vége. Azért megjegyzem, én kaptam egy kis pénzt büfére :D .
Miután végeztem a reggelimmel, felkaptam a szokásos fekete tornacsukámat, a táskámat oldalra csaptam és elindultam. Szokásosan fülem bedugva, dübörög a Winged Skull, kezemben a rajzmappám -ugyanis imádok rajzolni, és ma rajz óra is lesz. Amint beértem a suliba a szekrényem felé vettem az irányt. Már éppen készültem kivenni a könyveimet, amikor odajött Ken: -Szia, Eliza!
-Ken! Ha még egyszer azt akarod mondani, hogy szeretsz, én esküszöm felrúglak vagy nem tudom mit csinálok veled!!-förmedtem rá.
-Nem, másról van szó. -mondta és tök komoly lett a hangja. Közben gondolkodott, hogy elmondja-e.
-Óó, könyörgök, Ken mondd már el mi van!
-Kikértek a suliból. Csak azért jöttem be, hogy elbúcsúzzak tőled. -mondta és én kb. olyan "WTF??" fejjel néztem rá. - Szóval, mivel nem tudom visszajövök-e még...minden jót kívánok neked. -mondta, és a kezembe nyomott egy plüssmacit, majd elment. Én meg már bánom, hogy úgy ráförmedtem. Megfordultam és tovább pakoltam a könyveimet mikor egy mély férfihang szólalt meg a hátam mögül: -Eliza!
-MI VAN?! -förmedtem az illetőre, de abban a pillanatban megbántam mikor hátranéztem: -Cas? Hát te?
-Am, én is ide járok, ha még nem tűnt volna fel.-mondta flegmán, majd nekidőlt a mellettem levő szekrénynek. -Mi van ma veled? -kérdezte.
-Nem tudom, rosszul keltem. Ráadásul még matek témazárót is írunk.
-Mi van?! -kérdezte. -Az ma van?
-Ja. -feleltem. Bemész?
-Kivételesen be. -mondta mosolyogva, majd elindult.
-Várjál! -kiáltottam utána. - Castiel órára megy...beteg vagy? -kérdeztem mosolyogva.
-Az emberek változnak. -mondta, vigyorogva, majd elindult. Egy darabig még néztem utána, majd becsuktam a szekrényajtómat és már indultam volna, amikor letámadott Amber és a barátnői.
-Reggel hatalmas volt a pofád, hugi! Nataniel mondta, hogy kaptál aputól pénzt reggel, nekem meg nem adott. Most megfizetsz a reggeli dologért! -nyávogta.
-NA IDEFIGYELJ!! -ordítottam.- Otthon csak a szülők miatt nem estem még neked, de itt a suliba, gondolkodás nélkül megteszem! -kiáltottam, és már emeltem az öklömet, amikor valaki hátulról lefogott. "Mi az Isten...?"-gondoltam. Mikor hátranéztem, egy zöld-sárga szempárral találtam szembe magam.
-Lysander, ebből maradj ki, jó?!
-Nem éri meg Eliza! Hagyjad. -mondta, majd elengedte a kezem, és ment ő is órára. Megnéztem az órám, még volt 10 perc becsöngőig. -Hát én megyek csajok. -mondtam. De amikor megfordultam Amber a földre lökött, és elvette a pénzem. A "barinőivel" elmentek az alagsor felé. "Mi a...?" Na megálljatok, adok én nektek!! Utánuk mentem. Amikor közelebb értem láttam Ambernél egy üveg vizet. "Most mi a fenét csináljak?" -gondoltam. Ekkor eszembe jutott egy király ötlet. Haha, Castiel padlót fog ha megtudja mit csináltam. Közelebb mentem, majd szinte már profi módon kicsempésztem az üveget a táskájából. Megnéztem az órám, még hat perc. Szuper, az pont elég. Kimentem a suliból, elmentem a bazároshoz és vettem egy csomag hashajtó port. Roh@dt szemét vagyok, de nem érdekel. Ideje már, hogy valaki megleckéztesse Ambert.
A suliba visszafelé kibontottam az egyik csomag hashajtót és beleszórtam a vízbe. Megkerestem Amberéket akik most a körmüket reszelgetik. "Istenem, de szánalmas...."-gondoltam. Közelebb mentem, visszacsempésztem a vizet a táskájába és önelégült fejjel mentem órára. Most Castiel mellett ülök, hála az égnek. Legalább elmesélhetem neki, mit csináltam. Mikor beértem a terembe, leültem Cas mellé.
-Te tudsz valamit?-kérdeztem.
-Szerinted?-kérdezte vigyorogva.
-Persze, hülye kérdés volt. Te figyelj mit csináltam Amberrel.
-Naaaa...sikerült megleckéztetned a csúnya mostohanővérkét?-kérdezte gúnyosan.
-Nem is akárhogy. -feleltem, majd elmeséltem neki az egész sztorit.
-Haha. Tudsz gonosz lenni? -kérdezte nevetve.
-Ha muszáj, igen. -mondtam- Közben Amber jött be a terembe a barátnőivel és kezében az üveggel. Mikor ránéztem, örömmel nyugtáztam, hogy legalább egy decivel kevesebb van benne. Szuper! Majd ránéztem Castielre és alig bírtuk magunkba fojtani a nevetést.
Időközben bejött a tanár és osztotta a lapokat. Mikor megkaptuk, Cas rámnézett: -Azt hiszem most is üresen marad a lap. -mondta, majd megfogta, kitette a pad szélére és leborult a padra. Ránéztem Amberre, szegénynek az arca már tiszta fehér volt, látszott, hogy rosszul van. Amikor már tényleg nem bírta tovább, fogta magát és kirohant a teremből. Castiel felkapta a fejét, rámnézett és felnevetett ami átment egy rosszul szimulált köhögésbe. Amberre gondoltam.Nem baj, megérdemelte. Minek szekál állandóan? Most megkapta. Próbáltam tovább folytatni a dogámat, de esélytelen. Egy kukkot se értek az egészből, szóval követtem Castiel példáját. Amikor kicsöngettek a tanár beszedte a lapokat, mi meg fogtuk magunkat Cassal kimentünk az udvarra és leültünk az egyik padra. Percekig nem szóltunk egymáshoz majd én törtem meg a csendet:
-Kent kikérték a suliból.-mondtam
 -Ideje volt.-mondta Cas flegmán. Majd gondolkozott egy kicsit és megint megszólalt: -Nem fog hiányozni a bilifejű? -kérdezte mosolyogva Cas.
-Őszintén? Örülök, hogy elment. Nem utáltam, de már nagyon idegesített- mondtam, majd megszólalt a csengő. Felálltam elköszöntem Castől és mentem órára. Most biológia lesz, és Rosa mellett ülök. Szuper. Ő az egyetlen akivel túl tudom élni a biosz órákat.
Az órán a tanár valami sejtosztódásról rizsázott, de nem igazán érdekelt, így elkezdtem Rosaval beszélni a tájutásról, meg, hogy Kent kikérték a suliból.
A biológia után a rajz következett volna. Már indultam volna a teremhez, amikor odajött hozzám Kim és közölte, hogy a rajz elmarad. Na akkor irány haza.
Amikor hazaértem, döbbenten láttam, hogy nincs itthon senki. "Hol a fenében van mindenki?" -gondoltam. Jó, Nataniel biztos a DÖK-ös csajjal van, Amber gondolom még a Wc-n ül :D . Apa meg anya, hát fogalmam sincs. De most nem érek rá ezen agyalni. Felrohantam a lépcsőn, benyitottam a szobámba és azt hittem menten elájulok:
-Te mit keresel itt?!

Bevezető :)

Ne haragudjatok, hogy csak most teszem ki :)) Itt a történetem bevezetője:

Eliza vagyok, 16 éves és a Sweet Amoris gimibe járok. Nem vagyok egy "apu szeme fénye" és különösebben egy mintatanuló sem az meg már ráadás, hogy a bátyám, Nataniel, látástól vakulásig tanul, ami meg is látszik a jegyein. És ha már család, hadd ne felejtsem ki "szeretett" nővéremet, Ambert sem, aki addig sipítozik, nyávog ameddig meg nem kapja mit akar. Akár a haját is képes lenne kitépni csak rá figyeljenek. Na ennyit a családról...

Jöjjenek a barátok: Kim az a csaj aki elég bunkón és flegmán beszél, mégis vele van a legtöbb közös témám. Aztán ott van Rosa, aki mindig megért engem és tanácsokat ad, fiúkban, divatban, szóval bármiben. És Viola, aki egy teljesen másik világban él. Képes teljesen belefeledkezni egy tájnak a szépségébe és ha van nála papír meg ceruza, meg is örökíti. És ott van Alexy, akivel a szabadidőmben megyek shoppingolni, mivel az ikertestvére utál. Ha el is megy vele, akkor is csak PSP-ket vagy mobilokat nézeget. Valamint Lysander aki a legjobb barátom, és van egy srác akivel még jóban vagyok,de, hogy ki ő, azt megtudjátok az első részben! :))

1. Rész

-Eliza! Ha még egyszer el kell mondanom, hogy kelj fel, esküszöm felmegyek! Amber már a reggelizik te meg még sehol se vagy! A bátyád meg már rég iskolában van. Ő legalább komolyan veszi a sulit, példát vehetnél róla. - kiabálta apa.

-Akkor mondd meg neki, hogy tanuljon helyettem is, köszike. - mondtam, majd átfordultam a másik oldalamra. 

-Elizabeth! Igaza van apádnak! Azonnal lefelé!!! -kiabálta anya is. Anya csak akkor mondja ki a teljes nevem, ha már tényleg nagyon mérges. 

 Később már az asztalnál faltam a csokis csigámat, Amber meg már befejezte a reggelijét, de még mindig ott ült az asztalnál. 

-Apu! Akkor megkapom az új telefont? -kérdezte kislányos hangon. Gyűlölöm amikor így beszél. Aztán rám nézett, olyan gúnyosan, hogy azt hittem menten felborítom asztalostól. 

-Majd még meglátjuk - felelte apa, majd hozzátette: -ha a biológia dolgozatod minimum négyes lesz! - mondta apa. Rávigyorogtam Amberre, aki meg olyan kétségbeesett arcot vágott erre...Amber szinte lehetetlen, hogy legalább egy négyest összeszedjen, soha nem írt még hármasnál jobb dolgozatot. 

-De apuuu! Tudod, hogy mennyire kell a telefon! Én... - na ez a végszavam. A többit már nem is hallottam, otthagytam a maradék csokis csigát és mentem fel átöltözni. Nem vittem túlzásba: szakadt, fekete csőgatya, fekete tornacsuka, és a sötétpiros Winged Skull-os pólóm...Felkaptam a terepszínű táskámat és irány a suli. Alig mentem pár száz métert mire meglátom apu terepjáróját, ahogy elhajt mellettem. Benne Amberrel. Itt furikázza mindenhova mikor látja, hogy itt vagyok, de nem vinne el. Pedig biztos, hogy látott, még intett is. Jól van apu, megjegyeztem. ;) Elővettem az MP4-em, benyomtam rajta a Winged Skullt és megpróbáltam a lehető leglassabban menni a suliba. 

 Amint beértem, elmentem a szekrényemhez berakni a könyveimet, mikor megláttam egy plakátot a szekrényemre ragasztva: 

                                                                     " A Sweet Amoris gimi tájfutást szervez!

                                                     A tájfutásra minden diáknak kötelező a részvétel, kivétel                                                                                                             nélkül!

                                                     Párokban kell indulni, ezért mindenki válasszon magának                                                                  csapattársat jövőhét péntekig! Ha az igazgatónő is                                                                                                              jóváhagyja, 

                                                      akkor és csak akkor indulhatnak együtt! A részvétel díjtalan.

                                                       A tájfutásra szükséges ruhát a felelős tanártól megkapják.

                                                                                    Időpont: 2014. 01.25. 

-Pff, indul a fene ilyen hülyeségen! - mondtam, majd letéptem a plakátot, összegyűrtem és belevágtam a legközelebbi kukába.

-Mit ártott az a plakát? -kérdezte egy hang. Lysander volt az. 

-Útban volt. - mondtam, majd elkezdtem befelé pakolni a könyveimet. Közben megkérdezte:

-Nem láttad Castielt?

-Ma még nem. Talán az udvaron van. - mondtam.

-Oké, akkor megkeresem. Majd még beszélünk. -mondta, majd elment.

 Mikor végeztem a könyvekkel, kimentem az udvarra szívni egy kis friss levegőt. Tök jó idő volt kint. Legalább 10-15 fok. Leültem egy padra, elővettem az MP4-em, benyomtam a szokásos zenét és innestől a külvilág megszűnt létezni számomra.

 Akkor riadtam fel mikor egy kezet éreztem a vállamon.

-Cső! -mondta egy hang. Megfordultam, és egy szürke szempár nézett vissza rám.

-Csá, Castiel! -mondtam.

-Nem láttad Lysandert? 

-De. Ő is téged keres. -feleltem.

-Igen?- kérdezte és leült mellém. 

-Nem Lysandert keresed?

-Áh, már biztos a terembe van, nincs kedvem bemenni. -mondta. Tipikus Castiel.

 Nem sokkal később, egy bilifejű gyerek jött oda hozzánk, Ken.

-Elizabeth! én szeretlek! -mondta. Pff, én már meg sem lepődtem, de Castiel úgy méregette a srácot mint egy darab húst. 

-Tudom, hogy szeretsz Ken, már ezerszer elmondtad, és én ezer eggyedszer is elmondom, hogy nem szeretlek és tűnj innen! -mondtam. Fúú egy pillanat alatt fel tud idegesíteni.

-Hát...oké...de én nem mondok le rólad! Várni foglak. -mondta.

-Bele fogsz őszülni- feleltem.

-Van türelmem...-mondta, majd elment.

-Ebbe meg mi a fene ütött? Műsorszünet van a Minimaxon? -kérdezte Castiel, mire megejtettem felé egy mosolyt. Abban a pillanatban csöngettek be.

-Oké, én megyek. -mondtam. Intett egyet én meg bementem a terembe. Még nem volt bent a tanár. Helyes, mert akkor már önelégült arccal írná be a sokadik szaktanárimat késésért. 

 Vártam két percet és mivel még mindig nem jött, elővettem a telefonom és benyomtam a facebookot. 

-Elizabeth Meyer! A történelem óra nem azért van, hogy nyugodtan tudj aludni!!!

-Mivan? -riadtam fel. -Aludtam?

-Igen, aludtál...mobiltelefon piszkálás közben! Ezt pedig most elveszem! -harsogta, majd odanyúlt az asztalomhoz és elvette a mobilomat. Kutyapofival néztem rá, de nem hatotta meg. Eldugta a telefont a fiókjába. "Szép volt Eliza!" -gondoltam magamban. Soha többet nem látom viszont a mobilom. Úgy bezárta abba a roh@dt fiókba! Talán karaterúgással ki tudnám szedni valahogy? Áh, ahhoz túl béna vagyok. 

 Mikor kicsengettek, és mindenki kiment, a "drága" tanár felém jött, kinyitotta a fiókot és odaadta a mobilom. 

-Utolsó esély! Meg ne lássam ezt a vackot még egyszer az órámon!!! -kiabálta, majd odaadta a telefonom. 

-Köszönöm!- mondtam, majd önelégült fejjel távoztam a teremből.

 Jött a kémia óra. Nagy témazáró, és megint nem tanultam semmit. Szerencsére Rosa mellett ültem. Egész jóban vagyunk, sokszor kihúzott már a csávából, mikor nem készültem. 

-Hallottál a tájfutásról?- kérdezte.

-Ja. Csak tudnám miért kötelező ez a hülyeség...-feleltem flegmán. 

-Szerintem tök jó ötlet. -mondta. -És tudod már kivel indulsz?

-Még nem. De semmi kedvem indulni. 

-Pedig kötelező...de akkor már lehetnénk együtt is. -mondta.

-Jó, rendben :) -mondtam. Rosa okos, nekem meg jó a tájékozó képességem, tutira megnyerjük. 

 Nem sokkal később becsöngettek, jött a tanár, osztotta a lapokat és már lehetett is lekörmölni a tudást. Csak, hogy bennem, most semmi tudás nem volt...

-Megint nem tanultál?- súgta oda nekem Rosa.

-Nem. - mondtam. -Segítesz? 

-Persze. -felelte. És úgy is volt. Rosa tudta minden kérdésre a választ, tuti, hogy meg lesz az ötös. 

Mikor végeztünk a tanár beszedte a dogákat, én meg odasúgtam Rosanak: -Köszi, hogy segítettél!

-Szívesen tettem. -mondta. Ezen az órán már nem beszéltünk többet. Valahogy most nem volt kedvem beszélgetni, pedig egyébként be nem áll a szám.

 Amikor kicsengettek én voltam az első aki kijött a teremből. Szerencsére már nem volt több órám ezért elindultam haza. Azaz, csak indultam volna, ha nem állít meg Castiel. 

-Csá. -mondta.

-Cső, Castiel! -mondtam. -Jössz velem haza? 

-Naná, pont ezt akartam kérdezni. 

-Akkor gyerünk. -mondtam. -Hallottál a tájfutásról? -kérdeztem.

-Ja. Csak tudnám, minek kell ezt! Semmi kedvem a hülyébbnél hülyébb kölkökkel parádézni a város összes iskolájából. -mondta. Hűha, úgy látom valaki jól felidegesítette. 

-Akkor nem csak a mi sulink lesz?! -kérdeztem.

-Nem. 

-B@sszus! -mondtam. -De a plakáton...

-Igen azt félrenyomtatták. -mondta. -Akkor még nem tudták, hogy mindenki szervez ilyet. Aztán kitalálták, hogy induljon minden iskola.

-Szuper, komolyan. -mondtam. -És kivel indulsz? -kérdeztem. Alig mondtam ki szinte rögtön leesett a válasz: 

-Lysanderrel. - mondta. -És te?

-Rosával. -feleltem.

-Aha. Akkor ti győztök. Nagyon okos az a csaj. Nem értem, hogy lehet ennyit tanulni. -mondta.

 Közben haza is értünk. Castiel mellettem lakik egy gyönyörű kutyával, Démonnal. Úgy két évvel ezelőtt költözhettek ide és nagyon sok időbe telt mire összebarátkoztunk. Hónapokba. De párszor vigyáztam a kutyájára mikor nem ért rá és amikor ezt akarta kénytelen volt jóban lenni velem. 

-Hát akkor majd találkozunk ;) -mondta.

-Igen, szia! -mondtam, majd bementem. A nappaliban a "drága" nővéremet láttam, nézte a tévét. 

-Oh, szia hugi! -mondta majd gúnyosan rám kacsintott. -Ha már úgyis ott állsz hozhatnál egy pohár vizet! -mondta. 

-Pfff, hozzál magadnak Amber!! Felemeled a segged és kisétálsz, annyi mozgás neked is kell! -mondtam, majd felmentem a szobámba és becsaptam magam után az ajtót.