4. Rész

Felülök az ágyamon. Körülnézek. Az ablakomat nyitva találom, Castiel sehol. Remek, legalább volt annyi esze, hogy az ablakon át távozzon, így legalább az anyámon kívül senki más nem tudta meg, hogy itt volt...remélem.
Gondolkodom. Cas tegnap nem egyszer megpróbált megcsókolni, este meg vele álmodtam. Az álmomban azt mondta belém szeretett. "Nem ez lehetetlen"-gondoltam. Megráztam a fejem...köztünk úgyse lesz semmi. Visszadőlök az ágyra. Nyugodtan, szabályosan lélegzem...nagy a csend. Megint felülök. Ma van a tájfutás. Gyűlölöm ezt az egész szart! Csak ne lenne kötelező.
Itthon nincs semmi mozgás. Ezek szerint az én imádnivaló nővérkém elment a fenébe a többiekkel együtt, ámen. Habár anyám nem...persze, nem kedvelem különösebben, de az, hogy nem árult be apámnak, rendes volt tőle...jövök neki eggyel.
Felkelek. Azt mondták a tájfutásra valamilyen kényelmes göncöt kell viselni, úgyhogy a szürke melegítőmet veszem fel. Remélem az igazgatónő jókedvében lesz és engedi, hogy Rosaval induljak. Legalább legyőzhetném Cast valamiben mert tutira mi nyernénk, muhahaha! :D
Öltözés közben kinéztem az ablakon. Pont megláttam Cast egy szál boxerben. Az a felsőtest, úristen...úgy bámultam, hogy majd' kiesett a szemem. "Na ezt jó lesz, ha befejezed!!!" -parancsoltam magamra. Végül is igaz...nem nézhetek rá úgy mintha a pasim lenne. Ő csak a legjobb barátom és senkinek nem adom!
Miután a külsőmnek sikerült emberi formát adnom, kényszeredetten elindultam lefelé. Gyűlölöm az egész tájfutást pedig még el se kezdődött. Felkaptam a táskám, tettem bele egy üveg vizet ( ami víz eredetileg volt benne azt kiöntöttem. Hátha Ambernek eszébe jutna a tegnapi dolog és elkezdene akciózni), valamint egy sajtos zsemlét és elindultam. Azt hiszem életemben még ilyen lassan nem mentem.
-Nem akarom ezt a szarságot, GYŰLÖLÖM!! -mondtam hangosan, majd akkorát belerúgtam a táskámba, hogy kétszer átpördült a karomon.
-Ejha. Azért nem a táskán kellene kitölteni a mérgedet, kicsilány. -mondta egy hang mögöttem. Megpördültem. A hang gazdája, Castiel volt. És...ezt nem hiszem el!! Végignéztem rajta. Pontosan ugyanolyan melegítő volt rajta mint rajtam, a szabása, a márkája is ugyanaz. Mondanom se kell, hogy eddig is dühös voltam, de most meg tudtam volna ölni.
-MIÉRT, TALÁN JOBB SZERETNÉD, HA RAJTAD TÖLTENÉM KI, SEGGFEJ!- kiabáltam. Majd -nem várva a reakciójára- megfordultam és mentem tovább. Hallottam, hogy jön utánam, útközben találkozott Lyssel is, de nem fordultam meg, egészen amíg...
-SZIA, ELIZA!! -kiáltott utánam Lys. Most fordultam meg. Megvártam amíg beértek engem és együtt mentünk tovább. Sokáig nem szóltunk semmit. Cassal nem néztünk egymásra...nem tudtam a szemébe nézni.
-Srácok, nem láttátok a jegyzet füzetemet?- kérdezte Lys. Szerencsétlen naponta elhagyta :D
-LYS, ÉN ESKÜSZÖM, HOGY EGYSZER A HÁTADRA RAGASZTOM AZT A GECIS FÜZETET!! -kiabálta Cas, majd felröhögtünk mindhárman. Megálltam, és megfordultam. Távolabb megláttam Lys füzetét. Visszamentem érte, de ezek meg nem álltak meg, mentek tovább. Szóval már azt se veszik észre, hogy nem vagyok ott...főleg Cas. Biztos haragszik rám...mondjuk már nem érdekel...
Felkaptam a füzetet, kicsit szaladnom kellett, hogy beérjem őket. Mikor sikerült, teljes erőből fejbe vágtam a füzettel Lysandert.
-ÁÚÚ- kiáltottt fel.
-Itt a rohadt füzeted!- mondtam, majd mit sem törődve velük, mentem tovább.
-Oh, köszönöm szépen, Drágám! -mondta Lys gúnyosan, de közben még magam mögött hallottam, hogy Cas felröhög. Ah, elegem van belőlük...de a barátaim és nélkülük egy senki lennék. Szükségem van rájuk.
Amint odaértünk a sulihoz, szinte rögtön felszálltunk a buszra. De előtte Cas még elszívott egy cigit. Közben láttam Violát, Kimet és Rosat felszállni a buszra.

Castiel mellett ültem. A busz tele volt már és Lyst Rosa elrángatta maga mellé...hát így alakult. Láttam, hogy Cas hozott magával kukis chipset, Rosa meg rúzst -de, hogy minek? hát ezért :D - nekem meg volt egy szuper ötletem. Soha nem növünk fel, gondoltam :D
Elmeséltem Rosanak és Casnak, hogy mit találtam ki, ezek meg olyan felszabadultan nevettek mint még sosem. Legalább ez az egy jó dolog van ebben a fosban...hogy összehoz minket. Cas és Rosa eddig utálták egymást. Lysander aludt.
Cas kivett a zacskóból 3 db chipset, kettőt Lys orrába rakott, egyet meg a fejére...közben Rosa rúzzsal szívecskéket rajzolt Lys arcára, valamint a homlokára felírta ezt: "Nathaniel, te vagy a mindenem". :D Aztán én készítettem róla egy fotót.
Szegény Lys :D Mikor leszállt a buszról mindenki őt bámulta, páran röhögtek, is...ennek meg fogalma sem volt miért. Majd megmutattam a fotót. Eleinte nagyon haragudott ránk, de később már ő is csak nevetett ezen.

Csoportokba kellett állnunk. Mindenkinek meg kellett keresnie a párját, majd az igazgatónő bemondta a neveket. Szép, sorjában haladt. Bemondta Castiel nevét és hagyta, hogy Lyssel induljon. Jó kedve van az igazgatónőnek...ámen.
-Elizabeth Meyer! Kivel indul?
-Rosalya Ben...
-Jó, rendben, indulhatnak! -mondta. Micsodaaa?? Engedi, hogy vele in...biztos bepasizott! Háháhá, mitől mástól lenne ilyen jó kedve?
-Azért nem hittem volna, hogy...-mondta Rosa.
-Jaja, én se...nem tudom mi történt vele. Biztos talált valakit. -mondtam vigyorogva.
-Ahj, fogd be! -mondta nevetve Rosa. Közben odaértünk a starthoz. Cas és Lys is ott voltak. Lysander megint keresett valamit...
-Rosa, nézd! -mondtam, közben Lys fele mutattam. -Biztos megint azt a rohadt füzetet keresi.
-Mikor nem? -mondta Rosa.

Cas meglátta, hogy ott állunk és odajött hozzánk.
-Na, felkészültetek a vereségre, csajok? -mondta vigyorogva...ahj, imádom ilyenkor. De nem hagyom magam.
-És te? -kérdeztem.
-Meg fogunk verni. -mondta.
-Kizárt. -felelte Rosa.
-Óh, tényleg? -mondta Cas, gúnyosan. Nem szeretem amikor így beszél, ilyenkor mindig kérni akar valamit...vagy alkut kötni...és igazam lett. -Jó. Ha én nyerek...hagyod, hogy megcsókoljalak.
A földbe gyökerezett a lábam, ott helyben a döbbenettől. Most nem tudom, hogy azért mondta-e ezt, mert tényleg szeret, vagy csak szórakozásból.
-Parancsolsz? -kérdeztem.
-Jól hallottad. -felelte vigyorogva.
-SOHA! -kiabáltam. Kezdtem beidegesedni. - Szóval...mi lenne, ha én nyernék?
-Ami ki van zárva, mert úgy is én fogok...de akkor nem kell megcsókolnod.
-Nem áll az alku.-mondtam.
-Oké...egyszer még könyörögni fogsz a csókomért. -mondta, majd megfordult és visszament Lyshez.
Percekig szólni se tudtam. Azt se vettem észre, hogy Rosa már percek óta beszél hozzám... a gondolataim hangosabbak voltak.
-HAHÓ, ELIZA! Mi a fenéért nem válaszolsz?!
-Am, mi?
-Azt mondom már percek óta, hogy nem is tudtam, hogy Castiel szeret téged.
-Hát azt én se...szerintem nem is szeret csak szórakozásból mondta.
-Láttam, ahogy rád nézett...csak te nem vetted észre -mondta, majd egy kis habozás után hozzátette: -Szeret téged, ezt elhiheted.
Én meg azt se tudtam már mit gondoljak. A jelek egyértelműek voltak, mégse hittem nekik. Nem tudtam elhinni, hogy a srác aki már legalább két éve az egyik legjobb barátom, belém szeretett. Akkor hát igaz volt az álmom is...

Megfújták a sípot és kezdődött a tájfutás. Mindenki kapott egy térképet, egy papírt, ceruzát és egy listát, rajta azokkal a dolgokkal amiket meg kellett találnunk: aranyrög, erdőlakó meg egyéb hülyeségek...ezek se sokkal értelmesebbek mint az aki kitalálta ezt az egész buziságot, de ha már itt kell lenni, csináljuk...meg nem hagyhatom, hogy Castielék győzzenek...ahhoz túlságosan is büszke vagyok, hogy hetekig hallgassam, hogy bizony Ő győzött.
Rosaval sikeresen megtaláltuk az aranyrögöt, nagy falevelet, bogarat, különböző üvegeket, bicskát, még lenyomatot is csináltunk...csak az erdőlakó hiányzott. Kimék elkaptak egy mókust, de azt nem fogadták el. Akkor meg mi az Isten az a rohadt erőlakó, ha nem olyan állat ami él? Ekkor leesett...
-Rosa!! Megvan!
-Hm?
-Nem élő állat kell! Olyan valamit kell keresni ami erdőlakó ugyan, de nem élő. Tehát...
-Olyat ami nem bomlik le? -kérdezte.
-Hát, valami műanyag dolgot, szerintem.
-Akkor keressük. -mondta Rosa, majd elindultunk. Éppen egy üreges fánál jártunk mikor benéztem oda...de nem volt ott semmi.
-Csak nem EZT keresed?  Megpördültem...Cassal találtam magam szembe.
-Te meg mi az Istent csinálsz?! -förmedtem rá. -Adjad idefele!
-Oké...egy csókért a tied. -mondta.
-Mi a francért akarsz te ennyire megcsókolni?! -mondtam. Közben Rosa és Lys távolról szemlélték az eseményeket, és ha jól láttam...Istenem :D Ezek az idióták még fogadtak is egymással, hogy megcsókoljuk-e egymást :D.
-Szerinted, miért? -kérdezte, mosolyogva. Nem tudok ellenállni  mosolyának...egyszerűen nem megy. De most ellen fogok állni...muszáj lesz, bármilyen nehéz is.
El akartam tőle venni azt a buzis műanyag nyulat -erdőlakót- de lefogta a kezem és magához húzott. Sokáig csak néztük egymást. Láttam a szemén, hogy meg akar csókolni, mégse tette meg. Cas nem olyan.
Eltolt magától.
-Tényleg nem értem miért nem akarod...csak egy csók...nem halnál bele. -mondta, majd intett Lysnek és elindultak. Rosa odajött hozzám.
-Még, hogy nem szeret, mi?- mondta kuncogva, majd hozzátette: -Nem értem, miért nem csókoltad meg. Csak egy csók lett volna...és legalább megkaptuk volna azt a rohadt erdőlakót mert már kib@szottul elegem van ebből az egész hülyeségből!!! -mondta mérgesen.
-Wow...sose hallottalak még így beszélni...
-CSODÁLKOZOL?! Menj utána és csókold meg! Legyetek túl rajta...
-De nem akarom...elveszteném a barátságát.
-Engem nem tudsz becsapni... annyira látszott rajtad, hogy igen...és hát benne van a pakliban, hogy elveszted. De az is, hogy továbbra is barátként kezel majd. Sose tudod meg, ha nem próbálod ki.
-De...
-Nincs semmi, "de" Eliza! -mondta. Rájöttem, hogy igaza van, és bármennyire is nem akaródzik, muszáj lesz megcsókolnom.
-Zavarok?
Azt hittem elájulok mikor mögöttem megszólalt Cas...mindent hallott. Végem...ezt sose magyarázom ki. -Castiel...én...csak...
-Tudom mitől félsz, de nem kezeltelek volna máshogy...csak akkor ha te is szeretted volna. -mondta. -Szóval kell a nyúl vagy nem? -kérdezte vigyorogva. Ránéztem Rosára...közelebb jött és a fülembe súgta : "Nem kényszerítelek semmire...te döntesz".
-Rendben. -mondtam két sóhajtás között. -De aztán ideadod azt a buzis nyulat, és úgy teszünk mintha mi sem történt volna...OK?
-Ha ezt akarod, igen. -mondta. Majd közelebb húzott magához...a szívem a torkomban dobogott... egyenesen a szürke szemeibe néztem, ami tele volt érzelemmel...és szerelemmel. Nem akartam elhinni, hogy ez velem történhet meg...hogy ez az isteni pasi pont engem szeret. Egy centire voltunk egymástól mikor végre megtörtént...az érzés leírhatatlan. Szerintem még filmen se láttam sose, hogy egy férfi ilyen szenvedélyesen csókolt volna meg egy nőt, ahogy Cas engem. A szó minden értelmében csodálatos volt...ez volt életem első csókja. A csók ami után várom a következőt...de nem kapok következőt. Elszakadunk egymástól.
-Még, hogy nem akartál megcsókolni...valahogy azt éreztem, hogy nagyon is akartad. Csak magadnak se merted bevallani...és még van valami amit nem akarsz bevallani magadnak...majd rájössz.- mondta. A kezembe nyomta a nyulat és távozott. Beérte Lys és együtt mentek tovább. Rosa odafutott hozzám. Hallottam, hogy beszél, de nem érdekelt mit...ezek szerint Casnak nyílvánvaló volt a csókomból, hogy igen is meg akartam csókolni...éreztem, hogy szeret. De ez mindenki számára nyilvánvaló volt, csak számomra nem..még. Azt mondtam, barátként kezeljen továbbra is, és úgy is fog...
Rosa megütötte gyengéden a arcomat amitől feleszméltem.
-Hahhhó! Föld Elizának, vétel!
-Mi? Am, itt vagyok...
-Ez csodálatos volt...még nekem is, pedig én csak néztem. Akkor milyen lehetett neked? -mondta kacagva.
-Nekem? -és végre kimondtam amit éreztem, csak nem tudtam magamnak bevallani -Szeret engem.
-Naaa, leesett végre?
-Oh, fogd be Rosa! -mondtam. -Meg van a nyúl és kész. Csak ez érdekel. Menjünk, adjuk le ezeket a vackokat és menjünk végre haza!
-Szerintem is. -mondta. És ebben az egyetértésben mentünk a cél felé. Leadtunk mindent, utoljára még betűket kellett keresgélnünk, de az gyorsan megvolt. Kitöltöttünk egy kérdőívet, majd mondták, hogy merre találunk ki az erdőből. Azaz, találtunk volna ki, ha Rosa nem javasol egy rövidebb utat.
Bár ne mentem volna vele...sikerült is eltévedni. Már beesteledett, és még mindig nem jutottunk ki...
Rohadtul fáztam...azt se tudtuk hol vagyunk. Aztán javasoltam, hogy induljunk el valamerre...ha be tudtunk jönni ki is tudunk jutni. És igazam lett. Körülbelül a második ellenőrző pontnál estünk rá az ösvényre...szó szerint. Szerencsére nem lett semmi bajunk. Állunk és várunk.
Nem sokkal később Castielt látom közeledni.
-Ti mi a fészkes francot csináltok itt?! -kérdezte mérgesen. -Tudjátok, hogy aggódik az igazgatónő...már nem mintha kedvelném azt a tehenet, de... -nem fejezte be a mondatot. Végignézett rajtunk...fáztunk, álmosak és éhesek voltunk, szóval minden bajunk volt. -Na jól van, gyertek inkább... -mondta. Rosa ment elöl én meg Cassal hátul.
-Szóval? -szólalt meg.
-Mit szóval? -játszom itt a hülyét pedig pontosan tudom miről van szó...
-A csók...öm...nézd, én...
-Figyelj, Cas. Inkább én mondanék valamit... -annyira zavarban voltam -és ezt ő is észrevette. Megálltunk. Cas lágyan neki tolt egy fának. Nem tudtam mit mondjak...de nem is kellett...a szívem felelt helyettem is. Felemelte az államat, mélyen néztem a szemébe, ő is az enyémbe...
Megcsókolt...pontosan ugyanúgy mint először...ezt már komolyan nem hittem el...várta, hogy mondjak valamit. Lebénultam....a szívem felelt: -Szeretlek.

3. Rész

Az államat úgy kellett felkaparni a földről, mikor megláttam Castiel vigyorgó pofáját a szobámban.
-Hogy a fenébe jöttél be?! Egyáltalán mit keresel itt?
-Naa, nem is örülsz nekem? -kérdezte, és úgy vékonyította el a hangját ahogy Amber szokott beszélni. Akaratlanul is elmosolyodtam erre.
-De, hogyne...nem vagy normális! Mi van, ha éppen van itthon valaki?!
-Nem értem mi bajod. Eljöttem meglátogatni az egyik legjobb haverom. Mi van abban?-kérdezte vigyorogva. "Legjobb haver." Ezt még sose mondta nekem. Tény, hogy tényleg nagyon jóban vagyunk, szinte már jobban érzem magam vele, mint a barátnőimmel. Szomszédok is vagyunk, habár a szüleim elég lököttek. Apám nem csípi különösebben Cast, anyámnak meg tök mindegy.
Nem mintha nem örültem volna, hogy itt van, de most már tényleg kezdett érdekelni, hogy mi a fenét keres itt.
-Hogy jöttél be? -kérdeztem.
-Az ablakon.
-Akkor mehetsz is. -vágtam rá. Oh, miért mondom ezt? Igazából nem is akarom, hogy elmenjen...akkor meg? Na mindegy.
-Ez az én Elizám. -mondta mosolyogva.
-De most tényleg, mit keresel itt?
-A rohadék Lysander kizárt a saját házamból! És ha ez még nem lenne elég, elvitte a ház összes kulcsát. Mindet! Minek neki ennyi kulcs....idióta.
-Akkor hívd fel! -mondtam.
-Hívtam...ki van kapcsolva. Lehet valami csajjal van...-felelte.
Na, most már tényleg nem értek semmit...mi az istent keres nála Lysander?
-Pill...hogy hogy kizárt?
-Odaköltözött hozzám...egy időre. Nem tudom meddig marad. De tudod, hogy a szüleim nem laknak velem és így legalább én se vagyok egyedül. Elutaztak a szülei Franciaországba. És nem tudja meddig maradnak ott. Jól elszórakozik a kutyámmal...
-Aha, Lysander biztos. Tudom, hogy nagyon szereti Démont. -mondtam egy kicsit még mindig ledöbbenve.
-Jó, figyelj, itt nem maradhatsz.
-De miért? -kérdezte szomorúan, kiskutyapofival. Ajh, utálom mikor így néz! Olyankor mindig meg szoktam gondolni magam (de akkor is, annyira édes :)) ) , de most  nem fogom.
-Nem lehet, tudod. Nemsoká hazajön az idióta családom, nem találhatnak itt! Főleg nem velem, mert akkor Amber részéről kitör a balhé, apa meg rögtön elkezd majd a védekezésről papolni.
-Haha, Ambert le tudom szerelni. -felelte gúnyosan, majd odasétált a szekrényemhez és lekapta a polcról a hajlakkomat meg az ollót.
-Ne! Mára elég a hashajtó neki :D -feleltem.
-Pfff, ahogy nézem szerintem még mindig a WC-n ül. :D -mondta nevetve. - És apádtól se tarts, tudok hatni rá. -mondta és kacsintott egyet felém. Ohhh, olyan édes ilyenkoooor. Na várjunk, a jó francért gondolok én ilyeneket...Cassal csak barátok vagyunk és ennyi...soha, semmi több! (Vagy, lehet, hogy kezdek többet érezni iránta? ) Fogtam egy párnát és teljes erőből hozzávágtam.
-Naaa! Ez mire volt jó?- kérdezte, de már nem tudtam válaszolni, mert a párna visszatalált hozzám. Pontosabban egyenesen az arcomba. Basszus...rohadt erőset tud ez a gyerek dobni.
-Hülye! -fogtam a takarómat, rá akartam tenni, de elkapta a csuklómat. Lefogta a kezem. Megfordított, így most pont háttal vagyok neki. Nagyon erősen ölelt. Érzem a leheletét a nyakamon. A kezei a hasamon nyugodtak, és...lehet rosszul éreztem, de mintha megpuszilta volna a nyakam. Ez most mi?! Mi a fenét csinált ez?! Nem mintha nem esett volna jól -nagyon is- de...barátok csinálnak ilyet? Nem hiszem...Még mindig ölelt, de már ellazította a karjait.
És ekkor megtörtént az amitől féltem...
-MEGJÖTTÜNK! -hallatszódott fel a kiáltás, megtörve ezzel életem legszebb pillanatát.
-Basszus! -kiáltottam fel. -Ezt nem hiszem el! -lefejtettem Castiel kezét magamról és rohantam az ajtó felé. Amilyen gyorsan csak tudtam becsuktam, majd Cas felé fordultam. Ez a seggfej meg csak vigyorog ott.
-Most mit kezdjek veled?! -förmedtem rá. Tényleg féltem...
-Én tudnám mit csináljunk. -mondta közben nézte az ágyam.
-Milyen perverz fantáziád van neked.-mondtam.
-Nem "azt" te hülye! -mondta, majd elkezdte kifelé szedni az ágyam alól a kacatjaimat.
-Mit csinálsz?!
-Segíthetnél! -mondta. Odamentem hozzá, kirámoltunk az ágyam alól, ez meg bemászott alá. Épp időben mert pont akkor nyitott be drága jó édesanyám.
-Eliza, jó lenne, ha...de...mi ez a disznóól?! Mi a jóistent csinálsz te idebent?!
-Én...csak..takarítgatok...kicsit...-dadogtam.
-Hát ahogy elnézem rá is fér a szobádra. -mondta, majd kiment a szobából. Castiel előmászott az ágyam alól. Egek, szerencsétlen :D .
A szekrényemnél álltam. Cas odaállt elém. Az arcom a kezébe vette és hirtelen melegség öntött el. Sose éreztem még ilyet, de nagyon jó volt. Szürke szemeivel áthatóan tanulmányozta az én szemeimet, olyannyira, hogy azt hittem elájulok. Sose néztem még ilyen mélyen a szemébe. Ezekbe a csodaszép szürke szemekbe. Az arca vészesen közelített az enyémhez. Hevesen kezdett dobogni a szívem és ezt ő is észrevette, de csak mosolygott. -Cas, te most...
-Kuss. -mondta és még közelebb hajolt. És az ajkunk már majdnem összeért...mikor berontott anyám!
-Eliza, csak azt akartam, hogy jó lenne, ha fel...Óóó. Nem tudtam, hogy vendéged van.
Istenem, b@ssza meg! Miért pont most kellett ennek is bejönnie?! Castiellel azonnal szétugrottunk.
-Anya. Menj ki. Kérlek!
-De mégis mit akar nálad a szomszéd srác? Az előbb még nem volt itt.
-Anya!
-Jól van, megyek. Te meg...-nézett Castielre -figyellek! -mondta, majd kiment.
Cas felém fordult. Kezem a kezébe vette, láttam, hogy elpirul. Mi van?! Castiel elpirult. Valami nincs rendjén...
-Am, nem olyan gáz az anyád. -mondta mosolyogva. -Egész rendes.
-Azt mondta "figyel" -mondtam sejtelmesen. Ekkor olyasmi történt amire aztán tényleg nem voltam felkészülve (és nem, nem csókolt meg) . Magához húzott és megölelt. Ez most mi?! Esküszöm Castiel a legkiismerhetetlenebb srác akivel életemben eddig találkoztam. Lysander se semmi, de ez...
-Itt aludhatnék? -kérdezte. Én meg, meglepődöttségembe rögtön igen mondtam, csak aztán esett le, ha Amber becsörtet a szobámba a mai hashajtós akcióm miatt, akkor mindennek vége.
Amikor Amber és Nataniel hazaértek már jóval elmúlt hat óra. Castiel a szobámban, én az ebédlőben a szerető családommal. Amber olyan szúrós szemekkel néz, hogy, ha a tekintettel ölni lehetne, már biztos nem élnék. Nataniel úgy lapátolja be a spagettit mint aki életében nem evett még tésztát. Erről jut eszembe, Castiel még nem evett.
Anyának azt mondtam repetáért megyek. Szedtem egy tányérra spagettit, és elindultam vele fölfelé. Ekkor megállított apu:
-Lent eszünk! Nem visszük fel a kaját, mindenki lent eszik! Vissza, és leülni! -harsogta. Komolyan minden szó a csontomig hatolt. Hát akkor vissza...letettem a tányérom az asztalra, így most kénytelen voltam megenni a másik adag spagettit is. Amber vigyorog, komolyan, az arca most mint egy hiénáé. És ezzel keveset mondtam...
Amikor mindenki befejezte a kajálást odarohantam a kenyeres kosárhoz. Kikaptam két szelet kenyeret, meg a hűtőből amit találtam és úgy rohantam felfelé mintha az életem múlna rajta. Nem foglalkoztam apu ordítozásával, anya meg tudta miről van szó, így megpróbálta megnyugtatni aput...megjegyzem nem sok sikerrel.
Mikor felértem, Cas az ágyamon feküdt. Aww, olyan kis cukiiii...jó pár percig semmit sem csináltam csak őt néztem. Látom, hogy visszapakolta a holmijaim az ágy alá. Mit nyúlkál ez a cuccaimhoz?! Áh...tipikus Cas. Nem kérdez, hanem cselekszik.
Ekkor viszont megmozdult. Gyorsan feleszméltem, letettem az asztalra a kaját, és bezártam az ajtómat is.
Kinyitotta a szemeit és rám nézett. -Aludtál?-kérdeztem.
-Nem. Csak próbáltam...apád hangja felébresztett. Mire volt ennyire kiakadva?
-Arra, hogy fel akartam hozni a kaját. -mondtam lehorgasztott fejjel.
-Látom sikerült. -felelte vigyorogva.
-Ja. Figyelj ugye, még hajnalban elhúzol innen? -kérdeztem.
-Persze. Én sem akarom, hogy Amber megtaláljon. Nem akarlak bajba keverni...-mondta és hozzálátott a kajáláshoz.
-Oh Cas, te már annyiszor kevertél bajba...nekem már csak a rossz hírem maradt. -feleltem nevetve.
Megejtett felém egy mosolyt és evett tovább.
Mikor befejezte még ültünk pár percig egymás mellett, majd én törtem meg a csendet.
-Holnap lesz a tájfutás. -mondtam.
-Ja, igen. Kivel is mész? -kérdezte.
-Rosával.
-Nem fogják engedni. -mondta.
-Ahogy azt sem, hogy te Lysanderrel menj. Amilyen "szerencsés" vagyok, elválasztanak Rosától és indulhatok majd valami idiótával...-mondtam.
-Pont ezt akartam mondani. Látom egy véleményen vagyunk...
-Most igen. Egyébként meg mindig veszekszünk -mondtam, és megejtettem felé egy mosolyt.
-Gyönyörű a mosolyod. -mondta. Látom, megint kezd elpirulni, zavarba jött! (Valamit nagyon tudhatok, ha sikerült zavarba hoznom. ) Tessék. "Gyönyörű a mosolyod". Már megint mi az istent akar ez jelenteni?
 -Tudod, emlékszem a napra, mikor először megjelentél a suliban. -mondtam. -Fekete dzseki, fekete láncos gatya meg a vörös Winged Skull-os pólód volt rajtad. Senkivel se akartál beszélni. Emlékszem, akkor ugyanúgy voltam öltözve mint te. Egy padon ültem, a telefonommal szórakoztam mikor megálltál előttem.
-Ja, emlékszem -mondta. -Totál ledöbbentett, hogy pont ugyanúgy öltözködsz mint én.-mondta nevetve. -Ha nem lett volna hosszú a hajad, tutira fiúnak nézlek.
-Héé...-kiáltottam fel, majd odarohantam az ágyhoz, hogy megint jó erősen hozzávágjam a párnám, de gyorsabb volt nálam. Persze, Cas a leggyorsabb az osztályban, mit is várok?
Mögöttem volt, és megint ugyanazt csinálta mint legutóbb. Lefogta a kezem és átölelt. Csakhogy ezúttal elvesztettem az egyensúlyomat és mindketten az ágyra zuhantunk. Castiel fölém nehezedett. Szemeivel az én szemeim fürkészte. A tekintete arról árulkodott, hogy tetszem neki, de rögtön elhessegettem ezt a gondolatot. Persze, én és Cas...jó is lenne.
És már megint sikerült megtörni a pillanatot. Amber kiáltozásait hallottam, közben meg rángatta a kilincset. Még jó, hogy zárva volt az ajtó.
-Amber?
-Amber...-feleltem. Azonnal el kell bújnod!
-Oké, de hová? -kérdezte. Közben a szemeivel a szobám fürkészte, hová tudna a lehető leghamarabb eltűnni.
-Szekrény. -mondtam.
-Mi?
-Befelé a szekrénybe! -parancsoltam rá. Közben Amber egyre erőszakosabb lett.
-Nyugodjál már lefelé!! Mindjárt nyitom!! -kiáltottam, közben Casnak sikerült bepréselnie magát a szekrényembe. Olyan röhejes látványt nyújtott így, hogy magamban már szakadtam a röhögéstől.
-Nem tudom meddig kell még ezt csinálnom, de már rohadtul elegem van!! -mondta.
-Nagyon jól tudod kikkel élek együtt! Te jöttél ide, úgyhogy hallgatsz! -förmedtem rá, miközben tudtam, hogy igaza van.
Kinyitottam az ajtót. Szegény Cas. Most végig kell hallgatnia, Amber szitkozódását. Nem baj, akkor is megérte. Sőt! Szívesen megcsinálnám újra. :D
Amber becsörtetett a szobámba. Olyan vörös volt a feje mint a pávián segge :D .
-Tudom, hogy te tetted a hashajtót az üvegembe. -kiáltozta, közbe hallottam ,hogy Castiel kuncog. Felkaptam egy párnát és odavágtam a szekrényhez, mire abbahagyta.
-Minek vágtad oda a párnát? -kérdezte Amber.
-Mert legszívesebben hozzád vágtam volna!! De a hashajtó elég volt neked mára. -mondtam vigyorogva, mire megint meghallottam a kuncogást, ekkor köhintettem egyet.
-Na jó, figyelj hugi! -mondta, majd elkezdett lassan közeledni felém. -Holnap lesz a tájfutás...
-Nem mondod! Micsoda memória. -mondtam gúnyosan.
-Nem lesz ilyen nagy a pofád, ha elmondom mi lesz. -felelte vigyorogva. Mondom, hiéna. Egek, Amber mit találtál már ki megint?
-Szóval, holnap a tájfutáson, nem tudom kivel indulsz és nem is érdekel, de...hagyni fogtok engem és a barinőimet nyerni! -mondta kényesen.
-MI VAN?! SOHA! Azt elfelejtheted.
-Igen? Akkor megyek és elmondom apunak, hogy mit csináltál.
-Pfff, eredj! De akkor én is elmondom, hogy bele vagy esve Castielbe. -mondtam mosolyogva. Juj, Cas meg a szekrényben van :D . Hát neked annyi Amber.
-Úgyse mered.
-Tényleg? ANYA, APA, NAT! Amb...-már nem tudtam befejezni, ez a *****befogta a számat.
-Ha bárkinek el mered kotyogni, meglátod azt is megbánod, hogy a világra jöttél!
Ekkor történt a baj. A rohadék Ambertől már nem kaptam levegőt, így behúztam neki egy hatalmasat, amitől a földre esett. Elkezdett ömleni az orrából a vér.
Amber ordított, mindenki a szobámban, apa mondogatja mennyire szemét testvér vagyok. Részben igaza van...de ezt Amberről is el lehetne mondani. Nataniel próbálja felsegíteni  földről Ambert, anya a szívroham határán. Amilyen gyorsan csak tudtak lementek az emeletről, apát kivéve.
-A három gyerekem közül te vagy a legrosszabb, Elizabeth! Ekkora pofont még én sem mertem volna adni neki, de tény, hogy megérdemelte. Nagyon szemtelen volt mostanában, de én nem verem a gyerekeimet. -mondta.
-Az előbb még azt mondtad szemét testvér vagyok.
-Mert nem tudtam mivel húzta ki a gyufát nálad annyira, hogy verekedjetek. Nem is értelek. Te nem vagy ilyen! Mikor hazaértünk, szeretném hallani a magyarázatot!
(Pff, még hogy nem vagyok ilyen. Látszik apa, hogy nem ismered a saját lányod...)
-Miért, hova mentek?
-Bevisszük a kórházba. Mert úgy láttam eltört az orra. "Gyönyörűen" fog kinézni holnap a tájfutáson. -mondta, majd kiment a szobámból. "Ragyogó, Eliza."-gondoltam.
Odasétáltam a szekrényhez és kinyitottam az ajtaját. Castiel ragyogó szemei néztek vissza rám.
-Ekkora ütést még életemben nem láttam lánytól. Büszke vagyok rád! -mondta vigyorogva, közben kikászálódott a szekrényemből.
-Profitól tanultam.-mondtam, miközben rámosolyogtam Casra.
Meghallottuk a kocsi kerekének csikorgását. Elmentek...
-Most mi legyen? -kérdezte.
-Hát nem hinném, hogy apa ma meghallgatja a magyarázatomat, még ha azt is mondta. Ez nem volt sportszerű....
-Ne csináld! -mondta.
-Mit?
-Ne tégy úgy mintha...tudod, hogy megérdemelte, meg már én is húztam be neki egyszer.
-Tudom, meg...a fenébe is! Jól esett az az ütés, és apa is azt mondta, hogy itt volt az ideje már, de akkor miért érzem rosszul magam?
-Hagyd ezt most.-mondta. A tájfutáson úgyis lila képpel fog megjelenni. -mondta nevetve.
-Örülök, hogy jól mulatsz. Mindegy, elmegyek fürdeni aztán feküdjünk szerintem...a földön alszol, oksa?
-Nem mintha bármit is csinálnék veled. -felelte.
Odavágtam hozzá a takarómat, ezúttal sikerrel jártam, mert nem figyelt és telibe találtam. De nem szólt semmit csak mosolygott.
Mikor végeztem, láttam, hogy Cas már alszik. Olyan édes ilyenkor, hogy...awww. Lefeküdtem és pár perc múlva elaludtam.
Castiellel kergetőztünk. Egy mezőn voltunk, lila virágokkal körülvéve. Felettünk csak a tiszta kék égbolt látszott. Futottam az egyetlen fa felé, ami volt ott. De ő már megint gyorsabb volt, és elkapott mielőtt odaérhettem volna. Elestünk. Cas rám nehezedett, mélyen nézte a szemeimet.
-Beleszerettem valakibe. -mondta.
-Kibe?-kérdeztem.
-Félek, hogy nem viszonozná. -mondta.
-De ki az?
-Te. -mondta. Az arca közeledett az enyémhez, és amikor megcsókolt volna...megszólalt az ébresztőm.